Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1951-09-01 / 9. szám
2 TESTVÉRISÉG fl í i i MOST S2Ä2 £VE 1851 OKTOBER 1851 októbere igen mozgalmas hónap volt Kossuth,és környezete részére. Hajójuk a “Mississippi” amerikai hadihajó október 1-én hagyta el a franciaországi Marseille kikötőjét és október 5-én ért Gibraltárba. Itt az angol konzul és a katonai helyőrség katonai dísszel fogadta a kormányzót, a helyőrség feje pedig nagyszerű lakomát rendezett tiszteletére. Október 6~án a New York Tribune egész oldala gyászkeretben jelent meg, két évvel az aradi nemzeti tragédia után. Ugyanezen a napon a messzi Iowában, a magyarok nehezen kialakuló uj telepén, Uj Budán meghalt az alapitó Ujházy László felesége, aki unokája volt annak a hires gróf Be- nyovszky Móricnak, aki mint az afrikai Madagaszkár (a világ legnagyobb szigete) “királya” halt meg fiatalon. A “Mississippi” október 15-én hagyta el Gibraltárt. Kossuth itt leszállt és a “Madrid” nevű angol hajóra ment át, hogy családjával és néhány kísérőjével Angliába menjen. Long kapitány meg akarta várni Kossuthot, mig ügyeit elintézi Angliában (erre külömben utasitása is volt), Kossuth azonban ebbe nem egyezett bele, de megígérte, hogy amilyen hamar csak lehet, áthajózik az Egyesült Államokba. Kossuthtot és családját a hajó tisztjei es személyzete nagyon megszerették s mint Blacknall hajóorvos beszélte, nem volt egyetlen száraz szem a hajón a bucsuzás perceiben. A Kossuth gyermekek is sirva búcsúztak mindenkitől. Kossuth meleg hangon mondott búcsút: Újra látni fogom önöket, hála Istennek, az Önök hazája földjén, Amerikában, amely a világ legboldogabb és legdicsőbb országa. A “Mississippi” tehát nekivágott az óceánnak. Október 19-én Madeira szigete mellett álltak meg, szénfelvevés céljából, Funchal város kikötőjében, ahol a várakozási idő alatt a magyarok kimentek a szigetre körülnézni. László Károly naplójában leírja, hogy megtekintettek egy “kővél kerített temetőt” is, amely szépsége révén inkább a gazdag emberek mulatókertjének látszott, amig meg nem látták a szép kápolnát. Senki sem sejthette a bujdosó magyarok közül, hogy a temető, amelynek szépségét megbámulták, valamikor az utolsó Habsburg király holttestét fogja befogadni. Fun- chalban halt meg 1922 április elsején és ebben a temetőben pihen IV. Károly, Magyar- ország utolsó Habsburg királya. Másnap újra elindultak, hogy most már megállás nélkül tegyék meg az óceáni ut hátralevő részét New Yorkig. Útközben egy két napos erős vihar ugyancsak megtépázta az ilyesmihez nem szokott magyarokat, úgy hogy elhihetj ük László Károlynak, amikor azt irja, hogy: “rendkívül kellemetlenül érzi az ember magát, midőn ágyában fekve szinte lábra állittatik, ismét gyorsan csaknem főre fordittatik, most 2—3 öl magasra sebesen felemeltetik és onnan ismét épen clyan sebesen lebocsáttatik.” A “Madrid” Kossuthtal, családjával és néhány kísérőjével október 23-án délben ért az angliai Southamptonba. Fogadtatását külön bizottság készítette elő és nagyon sokan várták; bár a fogadtatás arányai messze maradtak az amerikaitól. Kossuth öt napot töltött Southampton- ban, ahonnét Londonba ment, majd Winchester, Manchester és Birmingham városokban beszélt. Birminghami beszédét sokan Kossuth legremekebb beszédének tartják, amit valaha elmondott. Southamptonban a magyar küldöttséget is fogadta s itt ölelte magához azt a zászlót, amelyet new yorki magyar nők készítettek és küldtek neki. A magyar küldöttséghez intézett beszédében a következőket mondotta: “A szabadságharcban Magyarország függetlenségének kivívásáért emeltek zászlót és ez a zászló republikánus-demokratikus, de nem szocialista, nem kommunista! ezek doktrínák, melyekkel semmi dolgom, mert rájok hazámban sem tér, sem szükség!” E szavakat Kossuth megismételte abban a levelében, amelyet 1852 február 15-én Nemeskéri Kiss Miklóshoz irt Cincinnatiból. Ezt a kijelentést bátran tekinthetjük Kossuth politikai hitvallásának és végrendeletének is, amely megdönt minden próbálkozást, amely őt a mai magyarországi kommunista rendszer előfutárja gyanánt próbálja feltüntetni. Winchesteri beszédéről Cobden, az akkori politikai élet egyik vezető alakja igy irt: “Beszéde, amelyet megérkezése után 48 órával tartott, olyan nyelven, amelyet otthon nem gyakorolhatott, a legcsodálatosabb teljesítmény volt, amelynek valaha tanúja voltam.” Vasváry Ödön