Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1951-08-01 / 8. szám
4 TESTVÉRISÉG A PRESBITERI SZÖVETSÉG ORSZÁGOS GYŰLÉSE 1951. szeptember 2 és 3. Ligonierban, Pa. Az amerikai magyar reformátusok által ala- pitott gyülekezetek megalakulásuk után hétféle protestáns denominátióban, tagozódásban helyezkedtek el. Hogy az igy szétosztódott gyülekezetek között a hittestvéri összetartozás érzése élő maradjon, hogy a magyar református hitvallók testvérszeretete meg ne fogyatkozzék az amerikai magyar reformátusokban, megszervezték az Amerikai Magyar Egyház Presbiteri Szövetséget, melynek hivatásául azt tűzték ki, hogy az amerikai magyar reformátusokat közösen érdeklő szükség szerint évről-évre felmerülő ügyekben a .gyülekezetek képviseletében kiküldött presbiterekkel értekezletet tartson. Ezeken az értekezleteken, megbeszélés formájában tartott tárgyalásokon hozott határozatok az ott képviselt gyülekezetekre nem hivatalosan végrehajtandó elkötelezett határozatok, hanem önkéntesen, ha a gyülekezet elöljárói, presbitériuma, 'tagsága úgy vélik, hogy az egyházuk életében egy-egy presbiteri konferencián hozott határozat alkalmazásából jó fakad fel, azt életbe léptetik. Az 1951. szeptember 2 és 3-án tartandó országos összejövetelén az Amerikai Magyar Egyház Presbiteri Szövetségnek ez évben két, minden gyülekezetét egyformán érdeklő ügyet tűztek ki előadásra: az egyik “Egyházainkban az angol és magyar nyelvű presbiterek megválasztása és együtt munkálkodása.” Előadó: Harangi László ref. lelkész, a másik “Presbyter az egyház életében és mit jelent nekem, mint presbiternek a Jézus Krisztus egyháza.” Előadó: Kovács Gusztáv presbiter. A meghivóból, mikor ezt a két előadásra kitűzött tárgyat elolvastam, hirtelen eszembe ötlött egy jelenet, mely egy német református vallásu első bevándoroltak által alapított presbiteri gyűlésén több mint két évtizeddel ezelőtt játszódott le, hol véletlenül én is jelen voltam. Arról folyt a tárgyalás, hogy a gyülekezet öreg templomát eladják és ott építenek uj templomot, ahol jobb környezetben lakik már a gyülekezet nagy többsége. Szó esett arról is, hogy ott, az uj templomban is két nyelven tartsanak-e isteni tiszteletet? Az öreg presbiterek közül egyik azt ajánlotta, hogy elég lesz ezután, ha angol nyelven tart prédikációt a papjuk, mert alig vannak húszán már az öregek közül életben, akik bevándorlók és azok is mind többé-kevésbbé megértik angolul is a prédikációt. Erre azonnal felállt az ifjú presbiterek közül egy és bejelentette, hogy köztük már esett erről szó és az azzal végződött, hogy mindaddig, amig csak egy is él az öregek közül, azok számára az öreg papjuk tartson az öregek anyanyelvén prédikációt, mert ők tartották fenn ezt az egyházat s mi ifjak tőlük örökségül véglegesen csak akkor vesszük át, mikor ők haza mentek. Több szó nem esett erről ott, csak pár pillanatnyi hallgatás, amig az öreg presbiterek közül néhányan a pappal együtt az újaikkal a szemhéjukat dörzsölgették. Akkor nem gondoltam arra, hogy a mi gyülekezeteink életében is elkövetkezik ez, de a meghivóból látom, ott tartunk mi is, amerikai magyar reformátusok közül, azok, kik első nemzedékként itt megtelepedtünk, ahol a német és más anyanyelvűek: ifjaink átveszik az örökséget. Ennek a két előadásnak és megbeszélésnek bizonyára az a célja, hogy iránymutatója legyen az amerikai magyar reformátusokból szerveződött gyülekezetekben az örökség átadásának és átvételének. Hiszem, hogy nálunk, amerikai magyar reformátusokból álló gyülekezeteinkben is olyan jelenetek ismétlődnek meg az öreg és ifjú presbitereink között, mint az említett gyülekezetben. Király Imre Turmezei Erzsébet: BIBLIA Egy kopott könyvem van nekem, s ha hozzám minden idegen, kinyitom: — s már nem vagyok árva, fényes mennyei seregek suhannak s visznek hozsánnázva. Mély betű-tó, s napként ragyog. Mint fáradt, húnyó csillagok, le-lehullok, de itt találok megújulást. Ebből születnek a titánok s az óriások. Kis könyv. Sok bölcsnek langy mese, s én, a senki, győzök vele: benn’ annyi tűz és annyi hit van, mint földet rendítő erő a hallgatag kis dinamitban. Égi kamra. Nincs rajt’ lakat, szomjamat oltja, jóllakat, s már Istent hordozom magamban, s tudom, hogy szavam, életem győztes, ifjú és halhatatlan.
