Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-04-01 / 4. szám
8 TESTVÉRISÉG (BKGy) A Testvériség múlt havi számában angol nyelven is közöltük “I appeal to the con- sience of the world” cimen azt a megrázó felhívást, mely magyar nyelven az Amerikai Magyar Népszavában is megjelent s ugyanakkor egy levelet is intéztünk Mrs. Kristine Ordódy- hoz, a felhívás szerzőjéhez, aki a németországi magyar segélymunka vezetője. Erre a levelünkre válasz jött s most részleteket adunk abból annak érzékeltetésére, hogy milyen szönyü helyzettel kell küzdeniök. Adná az Isten, hogy ezek a közlemények fokozott részvétre indítanák a mi olvasóinkat is s részint adományaikkal, részint egy-egy hontalan magyarnak felajánlott meghívásukkal segítenének a napról-napra súlyosodé hontalan-helyzet megoldásában. Közöttünk, tudvalevőleg az Amerikai Magyar Segély Akció (246 Fifth Avenue, New York 1, N. Y.) foglalkozik a segélyezés kérdésével, az Amerikai Magyar Szövetség pedig a meghívások (assurance) közvetítésével, a német- országi segély iroda cime pedig: Mrs. Kristine Ordódy, Maria Tereziastrasse 19, München, Germany. — Mrs. Ordódy, többek között, a következőket Írja: München, 1950 márc. 25. “Köszönöm, hogy “Apellálok a világ lelkiismeretéhez” cimen olyan komolyan foglalkozik kedves Nagy- tiszteletü ur a felhívásommal. Adná Isten, hogy valami viszhangja is legyen, mert itt most már nem is a magyarok megsegítéséről, hanem egy beteg, összeomlott, maroknyi magyarság megmentéséről, átmentéséről van szó. Elfogyott a testi és lelki erő, elvesztették a hitet és bizalmat, az idegek felőrlődtek és onnan a sok baj és rugója olyan cselekedeteknek is, ami nem természete a magyarnak. Magam is öt éve Lágerben élek közöttük, nem kivántam magamnak jobb és különb sorsot, amig lagerlakó magyarnak kell lenni, tehát szorosan köztük és velük élve, azt kell mondanom, nem csoda. Jó szülőktől kell annak származnia, akinek lelkében, becsületében nem tudnak kárt tenni ezek az idők és körülmények, amiben öt éve küzködik ez a magyarság. A kivándorlás egy gyötrelem és kinszenvedés, amig eljut odáig, egy-egy boldog szerencsés, hogy hajóra szállhat. De legtöbbször sok hetes, vagy hónapos kivándorló la- gertartózkodás után, visszazavarják az embereket, valami oknál fogva, — nem mehet. Lakása, munkája már nincsen, minden kis vagyonkáját a kivándorlás előtt eladta, az érte kapott pénzt a Lágerben felélte, nem csoda, hogy többen a halálba mennek, vagy megbolondulnak, ott a helyszínen. Most Ausztráliába olyan szigorú az orvosi vizsgálat, azonkívül 45 év a korhatár, hogy bizony igen sok embernél találnak valami kis tüdőfoltot, vagy egyéb defektust, és akkor az sem megy. Legújabb Uj-Zéland, amit megpróbálnak az embereink. És ezt mind tehetetlenül nézni és semmit sem tehetni, az valóságos gyötrelem. És ami nekem a legfájóbb, hogy a családok esnek szét, öreg házaspárok válnak el, mert együtt nem megy a kivándorlás. Ilyenkor szegény gyermekekre sem gondolnak mindig, jönnek rendületlenül az igazolványokért, nincs más mód, el kell válni. Nagy tiszteletű Űr, ha már nem lesznek családok, tiszta rendes házasságok, gyermekek számára biztos, szülői ház, a szülők követendő jó és nevelő példája, akkor már nagyon szomorú ez a világ. Otthonról még mindig jönnek ki uj menekültek. Tegnapelőtt 11 jött egyszerre. Akik Jugoszlávián keresztül jöttek, azok szörnyű dolgokat meséltek. Hónapokig súlyos fogságban sínylődtek, azt mondják ott öt évvel előbbre vannak a kegyetlenkedésben és embertelenségben az oroszoknál. Nehéz volna mindezt leirni. Ausztrián át, ha 30 elindulnak, talán 5—6 érkezik ide. Most azért jönnek többen, mert úgy hallatszik, hogy egy második aknamezőt fognak fektetni, a határon belül, akkor már aztán teljesen lehetetlen lesz otthonról kijönni. Ezek az emberek sajnos itt nagy csalódásokon mennek keresztül, mert ott más hirek járnak Németországról és mást remélnek, van tehát bajunk e téren is több, mint amit elbirunk. Nagy baj az, hogy éppen most van halálos válságban a Segítő Szolgálat is, amikor a magyarság az egész vonalon mélyponton alul van és legtöbb volna a tenni való. Én továbbra is, mint kezdettől fogva és öt év óta, személyemet, minden időmet és erőmet, szinte eszelősen, ahogy az uram mondani szokta, a testvéreink szolgálatába állítom, de egy asszonynak, egyedül, minden támogatás nélkül már legjobb akarat mellett sem megy. A Magyar Irodát a Bizottmány tartja fenn, a magyar egyházak is költségvetéssel dolgoznak, ha szegényen is, de mégis van egy kis biztos alap, amivel számolhatnak, de a Segítő Szolgálat gondjait csak a jó Isten és én tudjuk egyedül. Franciaországból és Belgiumból is tömegesen jönnek vissza az emberek. Aki annak idején feketén ment át a határon, azokat most kidobják. Aztán meg is szöknek, mert már nem birják tovább a bányamunkát és innen könnyebbnek gondolják a kivándorlást. így tehát állandóan áramlanak ide még a magyarok, mint akik örök vándorlásra vannak ítélve és mi már nem tudunk lassan mit kezdeni velük. Most szivárognak vissza az idegen légióból is, mondhatnám bábeli zűrzavar van, hol van ember, anyag és pénz, amivel ezt mind meg lehetne oldani? No de csak most veszem észre, hogy hová ragad el az írógépem. Gondoljon néha reánk és én ígérem, hogy nem fogom elveszteni munkakedvemet. Nagyon-nagyon örülnék, ha megint egyszer pár sorral felkeresne, addig is atya- fiságos szeretettel üdvözli Ordódyné. REFORMKORSZAK, SZABADSÁGHARC ....én intésül hagyom a magyar faj még születendő nemzedékeinek, ha még jövendőt óhajt a magyar hazának, tegye stúdiumává a 48—49-iki korszak jellemző vonásait. Meríthet abból nmcsak ihletet, tanulhat abból nemcsak hazafiságot, hanem tanulhat erkölcsiséget is, mely a társadalmak biztonságának talpköve. (Kossuth Lajos)
