Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-01-01 / 1. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA —».ossiaso-— Published Monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők — Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946.” VOLUME XXVIII. "THE YEAR OF THE BETHLEN HOME" JANUARY, 1950 "NINCSEN SENKI A FALUBAN, KI NÉKI CSÓKOT AD..." — 1950: Bethlen Otthonunk esztendeje. — Az uj esztendő kapujában Isten iránti hálával van tele a szivünk. Hálásak vagyunk, mert az utóbbi években többször vezetett fel a megdicsőülés hegyére. Megengedte érnünk azt, hogy évtizedek munkájának, hitének, áldozathozatalának, vetésének áldott gyümölcstermését megláthattuk. Egymásután épültek fel uj templomaink. Olyan templomok, melyekről régebben álmodni sem mertünk. Bridgeporton negyedmillió, Clevelandban negyedmillió dollárt jóval túlhaladó összegért templomot, Youngstownban százezer dolláros egyháztársadalmi épületet építettek. Megengedte érnünk az áldozatkészségnek csodáit: a tízezer, tizenháromezer, több ezer dolláros egyéni, családi adományokat. Megengedte érnünk, hogy Református Egyesületünk vagyona az ötödik millióba lépett. Hálásak vagyunk Istennek, mert nem lettünk méltatlanokká Ő előtte, amit az igazol, hogy Isten eszközei, munkatársai voltunk a vigasztalás evangéliumának megéreztetésében. — Nemcsak a világösszeomlás romjai között szenvedő 300 óhazai árvának gondját vettük fel Bethlen Otthonunk mentő munkáján át, hanem azonkívül sok száz és ezer testvérünknek adtunk reménységet, hitet, kenyeret, ruhát, uj életkedvet. A nagy összeomlás áldozatai között igen sokat általunk vigasztalt meg Isten. A szeretet felemelő, mentő munkáját végeztük magunk között is. Isten munkatársai, eszközei voltunk. Az uj esztendő, a huszadik század második felének, kapujában, arra méltat minket Isten, hogy reánk bízza a szivünkhöz legközelebb álló szükséglet kielégítését, minél jobban szaporodó öregeinkről való gondoskodást. Az által kívánja elvégeztetni ezt a feladatot, hogy ebben az évben, 1950-ben, tegyük lehetővé az öregek otthonának kibővítését. Adjunk otthont öregeinknek. Az elmúlt esztendőkben igen sok ezrekre menő segítséggel mentünk támogatására óhazai és hontalan testvéreinknek. Az 1950-ik esztendőnek legyen célja azokról való gondoskodás, kik amerikai magyar életünk fundamentumának lerakói, építői és fenntartói voltak. Öregeinknek vegyük fel gondját az által, hogy bővítsük ki a most már szűknek bizonyult öregek otthonát. Ha ezt a feladatot elvégezzük, akkor igazán Istennek tetsző és az emberi szív legmélyebb szükségletét kielégítő munkát végzünk. Szere- tetre, megértésre vágyik a szív. Szeretet nélkül nincs értéke az életnek. Sokan emlékezünk még gyermekkorunkban tanult szép versre. Az árván maradt gyermek, hideg téli időben, kimegy édesanyja sírjához és ott panaszkodik: “Mióta eltemettek itt, azóta bús fiad. Nincsen senki a faluban, ki néki csókot ad, Nincs senki, aki mondaná: szeretlek gyermekem.... puszta a ház, hideg szobám....” Árván maradt gyermekeink számára igen szép otthonunk van. De milyen sok, második gyermekkorba jutott, öreg testvérünk érzi és könnyes szemmel mondja: “nincsen senki a faluban, ki néki csókot ad, nincs senki, aki mondaná: szeretlek.... puszta a ház, hideg szobám....” És szomorú, elhagyatott árvaságban élnek. Mint nincs nagyobb árvaság, mint az öregség árvasága. Ő róluk akarunk gondoskodni. A legszebb istentiszteletet akarjuk végezni. Ezért tettük az 1950-ik évet a BETHLEN OTTHON ESZTENDEJÉNEK. Ezért, kérünk, hívunk: testvér, imádságoddal, adományoddal, jöjj segítségül. Építsük meg az Öregek Otthona uj épületét. Gondoskodj azokról, kikről azt mondja az írás: “a vén ember előtt felkelj és az ő orcáját megbecsüljed.” Úgy az egyén, mint a közösség lelkületét azzal mérik mérik meg, hogy mimódon gondoskodik a gyermekekről és öregekről. Mi módon viselünk gondot azokról, kik sóhajtva mondják: “nincs senki.... aki mondaná: szeretlek.... puszta a ház, hideg szobám....” Bethlen Otthonunk Esztendejében, 1950-ben, adjunk otthont, adjunk megbecsülő szeretetet öregeinknek. Dr. Újlaki Ferenc, elnök
