Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1950-12-01 / 12. szám

4 TESTVÉRISÉG félrevezetett tagság. Nem lehetetlen azonban, hogy még mindig vannak bent olyanok, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy amerika-ellenes kom­munista társaságba keveredtek. Ezek számára hangsúlyozzuk a jóindulatú figyelmeztetést: ha­ladéktalanul szüntessék meg tagságukat s azon­nal tiltsanak ki házukból minden kommunista- szagu ügynököt, újságot vagy bolsheviki sajtó­terméket, ha maguknak és családjuknak kelle­metlenséget, munkájuk elvesztését vagy még annál is nagyobb bajt szerezni nem akarnak. Tagadjanak meg minden közösséget ezekkel a magyar nevet bitorló semmiháziakkal. Ezt dik­tálja saját jól felfogott érdekük, de ezt kívánja a magyar név becsülete is. A “subversive” listán szerepel még egy har­madik olyan alakulat is, az “Industrial Workers of the World” (IWW), melynek állítólag szintén vannak vagy voltak “magyar” tagjai. Van vagy volt ennek magyar nyelvű lapja is “Bérmunkás” címen. Az ebbe a csoportba való tartozás épen olyan veszedelmet jelenthet, mint az előbb fel­soroltakba. Figyelmeztetésünk tehát épen úgy vonatkozik az IWW esetleges tagságára is. Úgy amerikai hazánk, mint származásunk­nak magyar földje, sőt az egész világ napról- napra keservesebben érzi a kommunista terror átkát. Nem lehet tisztességes amerikai magyar az, aki tudatosan tartozik olyan közösségekhez, melyek nyilvántartottan is amerikaellenesek. Semmi közünk hozzájuk. Megtagadjuk őket. * így szólt a cikk az amerikai magyarsághoz. Mi ugyan nem tudunk róla s nem is tételez­zük föl, hogy a mi egyesületünk tagságában vol­nának olyanok, akik tudatosan léptek volna be akár az IWO “Magyar Testvériség”-nek kendő­zött csoportjába, akár az úgynevezett “Demok­ratikus Tanács” vagy az IWW tagjai közé. Nem tartjuk azonban lehetetlennek, hogy akadhatnak olyanok, akik akár a hangzatos szólamok által félrevezetve, akár a felkinálgatott “olcsó” bizto­sításnak bedülve keveredtek ezekbe a hivatalo­san is amerika-ellenesnek nyilvánított társasá­gokba. Az ilyenek számára szól a figyelmeztetés, hogy saját legjobban felfogott érdekükben sza­kítsanak meg minden további kapcsolatot ezek­kel a csoportokkal. Annál is inkább fontos ez, mert hiszen a mi Alapszabályaink eleve kizár­ják annak lehetőségét, hogy Az Amerikai Ma­gyar Református Egyesület tagjai lehessenek olyanok, akik amerika-ellenes társulásoknak is tagjai. Az idevonatkozó 59. és 60. alapszabály paragrafus ugyanis ezt mondja: “Az Egyesületnek tagjává lehet minden ki­fogástalan jellemű fehér fajú egyén, aki 16. életévét betöltötte, de 55 évesnél nem idősebb, és elismeri az Egyesület református jellegét és semmi olyan egyesülésnek, pártnak vagy moz­galomnak nem tagja, amely egyesülés, párt vagy mozgalom céljai ellenkeznek az Egyesült Álla­mok alkotmányával és törvényeivel. Vadházasságban élők, valamint olyanok, akik vallás és egyházellenes közösségekhez tartoznak, nem lehetnek az Egyesület tagjai." Ezenkívül pedig még egy helyen szól az Alap­szabály erről a kérdésről, és pedig az uj tagok ünnepélyes felvételére megállapított fogadalom­mal kapcsolatban a szabály 3—7 oldalain, ahol ez a kérdés van: “Tagja-e Ön olyan szövetségnek, mozgalomnak, amely szövetségnek vagy mozgalomnak céljai ellentétesek az Egyesült Államok alkotmányá­val, vagy tagja-e egyházellenes vagy vallás- ellenes egyesületeknek?” Erre a kérdésre minden tagjelöltnek “nem”-mel kell felelnie ahoz, hogy Egyesületünk tagjává lehessen. Nem kevesebbet jelent ez, mint azt, hogy ha valamelyik tagunkról utólag az derülne ki, hogy mindezek ellenére is, tudatosan és rosz- hiszemüleg felvétette magát: ez tette egymagá­ban elegendő egyesületünkben tagsági jogának elvesztéséhez. Ha tehát, feltételezésünk ellenére is, volná­nak tagjaink között olyanok, akik akár tudato­san, akár ártatlanul keveredtek volna a szövet­ségi főügyész által amerikai-ellenesnek minősí­tett társaságokba, azok vagy megszüntetik ottani tagságukat azonnal vagy pedig más kellemetlen­ségek mellett annak is kiteszik magukat, hogy a mi egyesületbeli tagságukat is elveszítik. Mert hiszen nagyon helyesen állapítja meg az idézett cikk azt, hogy “nem lehet tisztességes amerikai magyar az, aki tudatosan tartozik olyan közössé­gekhez, melyek nyilvántartottan is amerika-elle- nesek”. Nem lehet tehát tagja az ilyen a mi Egyesületünknek sem, mely évtizedekre vissza­menőleg már Alapszabályaiban is körül bás­tyázta magát az ilyenek beszivárgása ellen. Borshy Kerekes György, titkár DR. ÚJLAKI FERENC ESKÜVŐJE — A "Szabadság" tudósítása — Fényes és előkelő esküvő színhelye volt november 10-én este 7 órakor a clevelandi református nagytemp­lom, amikor Nt. Dr. Újlaki Ferenc, amerikai magyar életünk közismert vezérférfiai közül egyik legkedveltebb, az Amerikai Magyar Református Egyesület országos el­nöke, vezette a gyönyörű templom fehér márványból készült urasztalához választottját, Kováchy M. Liliant, Kováchy Györgynek, az Első egyház volt nagynevű fő­gondnoka közszeretetnek örvendő özvegyét. Az esketési szertartást a vőlegény veje, Nt. Dr. Szabó István, a Nagytemplom lelkipásztora végezte. Meg­ható látvány volt, amint a fiú az apának és választott­jának frigyét ünnepélyesen egybekötötte és őket az élet útjára áldásával kibocsájtotta, a Nagytemplom orgoná­jának lágy kisérő zenéje mellett. A vőlegény tanúja régi jóbarátja, Kovács Imre volt Lorainból. A menyasszony tanúja pedig özv. Cserna Endréné, az esküvőpár közös jóbarátja. A jóbarátok táborából sokan jelentek meg és fe­jezték ki esküvő után szerencsekivánataikat az uj házas­párnak. Esküvő után a rokonság kiterjedt tábora számára lakodalmi vacsora volt a menyasszony testvérének, Dr. Freed Sándornénak Fairviewban levő otthonában. Dr. Újlaki Ferenc és nejére egész Amerika magyar­sága kívánja Isten gazdag áldását.

Next

/
Thumbnails
Contents