Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-02-01 / 2. szám
2 TESTVÉRISÉG MOST SZÁZ ÉVE A magyar szabadságharc menekültjeinek életében az első reménysugár akkor mutatkozott, amikor 1849 szeptemberében a török kormány véglegesen megtagadta kiadatásukat Ausztriának és Oroszországnak. A második akkor jött, amikor Zachary Taylor, az Egyesült Államok elnöke a kongresszushoz küldött hivatalos üzenetében fejezte ki az amerikai nép együttérzését a küzdelemben elbukott magyar nemzettel szemben. Kétségkívül az elnöki üzenet hatása alatt, az amerikai politikai élet több kimagasló alakja azonnal megpróbálta, hogy segítsen valamiben a magyar ügyön Lewis Cass michigani szenátor az elnöki üzenet- után pár nappal azt javasolja, hogy az Egyesült Államok kongresszusa ítélje el Ausztria és Oroszország barbár viselkedését az egész világ előtt s ugyanakkor a kormány birtokában levő területekből hasítson ki a már ittlevő és ezután érkezendő magyar menekültek részére ingyenes adományföldeket. Alig telik el egypár nap ezután, Taylor elnök maga ir a konstantantinápolyi amerikai követhez, rajta keresztül ajánlva fel az Egyesült Államok vendégszeretét a magyar menekültek részére. Mire a már Uj Budán levő Ujházy László levélben kéri ugyanezt az elnöknek, ennek levele már el is ment. Kossuth és társai a pár havi viddini tartózkodás után a bulgáriai, de török területen levő Sumlában várták az események fejleményeit. Ide érkezett meg 1850 január 15-én, hosszú és veszedelemtől kisért ut után Kossuth felesége, egy Wagnerné nevű cseh származású asszony kíséretében, akinek fia később ezredesi rangban szolgált a Lincoln féle polgárháborúban. Ezt az asszonyt már ekkor azzal gyanúsították, hogy az osztrákok kéme. Kossuth környezetében állandóan voltak még ekkor is az osztrákok zsoldjában levő kémek — egyik másikról, családi tekintetek miatt, még ma sem lehet beszélni. Voltak jelek, amelyek arra mutattak hogy a Wagnerné elleni titkos vádaknak igazuk volt. Ezek szerint Kossuthnét, aki természetesen semmit sem árthatott sem az osztrákoknak, sem az oroszoknak, az osztrákok szándékosan engedték kiszökni az országból, de úgy, hogy ez a Wagnerné legyen mellette, akinek feladata az lett volna, hogy Kossuth környezetében maradva, kém jelentéseket küldjön. Birtokomban van egy eredeti Kossuth [evél, amelyet a nagy magyar 1850 március '7-én irt John P. Brownnak, a konstantinápolyi amerikai követség ügyvivőjének. A sürü írásos, négy oldalas, angol nyelvű levélben Kossuth mély elkeseredéssel panaszkodik a Wagnerné elleni vád miatt. Óh Istenem, ne sújts azzal, hogy elveszed tőlem az emberekben való bizalmat — igy ir, szinte sírva, Kossuth ebben a levélben. (J. P. Brown válasza, amelyben arra kéri, hogy bízzék Wagnernében, a Magyar Nemzeti Muzeum Kossuth irattárában van Budapesten.) Január végén Seward szenátor is indítványozza az adományföldeket, Cass szenátor pedig ekkor már azzal a javaslattal áll elő, hogy meg kell szüntetni a diplomáciai összeköttetést Austriával. Február első napjaiban Pierre Soulé louisianiai szenátor indítványozza, hogy az elnök tegyen lépéseket a magyar menekültek kiszabadítását illetőleg. Mint Kossuth irta John P. Brownhoz, Ausztria először 12 esztendei internálást követelt a magyarok részére, amikor látta, hogy a kiadatásból semmi sem lesz, később öt évvel is megelégedett volna, de Statford- Canning angol követ, aki őszintén segítette az első perctől a magyarokat, amellett volt, hogy a török kormánynak semmiféle ilyen természetű követelést sem szabad teljesítenie. Február 17-én Foote mississippi szenátor (akit később Kossuth meg is látogatott amerikai kőrútján), azt javasolja, hogy az Egyesült Államok egyik hadihajóját küldjék el a magyarokért. Buel képviselő pedig ostorozza a kormányt, amiért szerinte a magyarok: ügyét közömbösen kezeli. A hónap végén Foote megint előjött, hogy az Egyesült Államok kifejezett segélyt nyújtson a magyaroknak. Mindezek azonban egyelőre csak indítványok maradtak. Bár Kossuth már ajánló leveleket is irt azoknak, akik mielőbb Amerikába készültek, a szabadulásra, mint tudjuk, csak majdnem két esztendő múlva került sor. A török kormány ugyanis később mégis úgy döntött, hogy Kossuthot és kíséretét a kisázsiai Kutahiába internálja. —Vasváry Ödön
