Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-10-01 / 10. szám
TESTVÉRISÉG 9 MOST SZÁZ ÉVE 1850 NOVEMBER Kossuth neve már fogalom volt Európában s igy nem csoda, ha a soha meg nem álló szabadságtörekvések vezérei mindenünnen feléje fordultak s kérték, hogy álljon közéjük. A francia Ledru Rollin, az olasz Mazzini, a lengyel Darasz, a német Ruge mellé novemberben odaállott Ghika román fejedelem is, aki 1850 Nov. 18-án kelt levelében igy ir Kossuthoz: “Most a kutahiai számüzötthöz fordulok, aki nemsokára hivatva lesz arra, hogy nagyobb és szebb szerepet játsszék, mint 1849-ben s akinek neve arra rendeltetett, hogy amint most a balsorsot jelképezi, úgy valamikor a sikert jelentse!” A dunai államok szövetségének terve, amely annyira összeforrott Kossuth nevével, már kezdett kialakulni. Kossuth közben folyton gondolkozik, olvas, tanul, ir. A körülötte zajló világ nem nagyon érdekli, bár a török ünnepek révén a világ zaja oda is elér, a kisázsiai elmaradt városkába. A törökök ujesztendejét nagy pompával kellett megülni, már csak azért is, mert ezen a napon kapták meg az öt esztendőt kiszolgált katonák az elbocsátó levelet. A laktanyával szemben díszes sátrakat állítottak fel. A ceremónia egy része az volt, hogy az egybegyült tömeg előtt a mohammedán pap egy kost szúrt agyon, az áldozatot jelentve. Az elvonuló kiszolgált katonák közül 11 visszaadta az elbocsátó levelet, jeléül annak, hogy tovább akarnak szolgálni. Ezek külön ajándékokat kaptak. Kossuth is hivatalos volt környezetével és a legnagyobb sátorban foglalt helyet, ahol a szertartás után fekete kávét, pipákat és “serbet”-et szolgáltak fel. Pár nap múlva nagy tűz volt Kutahiában. A város elég kezdetleges kórházának újabban épített része égett le a földig. A törökök semmit sem értettek a tűzoltáshoz, de nem is akartak érteni, azon az alapon, hogyha Allah akarja az épületek leégését, az emberek úgyis hiába oltják. A tűznek azonban az az eredménye lett, mint László Károly naplójában olvassuk, hogy a helyi főember a főpappal együtt végigvizsgálta a magyarok lakásául szolgáló laktanyát s nemcsak megtiltották a magyaroknak, hogy maguk főzzenek, hanem kandallóikat be is falaztat- ták. De hogy a magyarok és lengyelek nekik való élelmezését lehetővé tegyék, ga- valléros bőkezűséggel egy külön vendéglőt építettek ezek számára a katonai közös konyha mellett, az udvaron, amit szépen és költségesen be is rendeztek. A vendéglő vezetését arra a Lüllei Emmánuel nevű magyar zsidóra bízták, akit már régen ismertek a magyarok, a Balkánra szorulás legelső napjaitól aki, mint Ács Gedeon református lelkész írja visszaemlékezéseiben, már akkor sok értéktelen dolgot sózott a menekült magyarokra. Lülleivel a felesége, anyósa és öt gyermeke is vele volt (majdnem egy év múlva valamennyien Kossuthtal jöttek át Amerikába a “Mississippi”-n) és igy segítség akadt a vendéglő munkájában. A dolog azonban nem sikerült, mert a vendégek a kosztot drágának és rossznak találták — egy hónapra kávé és bor nélkül egy négy fogásos ebéd kerek 10 forint 50 krajcárba került, vagy egy ebéd 35 krajcárba. így inkább maguk főztek, ahol tudtak, vagy a künnlakó nős magyarokhoz jártak étkezni. Kossuthtal a dolog még bonyolultabbá vált, vele ugyanis nem volt olyan könnyű érvényesíteni a tilalmat. Kossuth külön konyhát kapott mindjárt Kutahiába érkezése után. Mivel azonban a konyha vagy 200 lépésnyi távolságra volt Kossuth lakosztályától, a hidegben odavitt ételek kihűltek, mielőtt az asztalra kerültek volna. Ezután Kossuth lakosztálya mellett csináltak külön konyhát, ami minden tekintetben meg is felelt, de a rendelet értelmében most ezt is be kellett falazni, a fűztől való félelem miatt. Szulejmán bej, a török felügyelő (a- kiről azóta szintén kiderült, hogy az osztrákoktól rendes havi fizetést kapott Kossuth- ról küldött jelentéseiért), térden állva és kezet csókolva kérte Kossuthot, egyezzen bele abba, hogy részükre ismét az udvari konyhán főzessenek. Nemcsak Ígérte, de írásban is kötelezte magát, hogy a lakosztály konyhájának megtartása érdekében azonnal futárt küld a fővárosba. Ha húsz nap alatt nem történik kedvező intézkedés, a tartományi főnök üres hárem-épületébe szállásolja őket. A húsz nap eltelt, de semmi sem történt. Amikor Kossuth figyelmeztette Szulejmán beyt írásbeli Ígéretére, az nem teljesíthette az Ígéretet, mert közben a tartományi főnök megnősült. A lakosztály melletti konyhát sem állította vissza, mire Kossuth megizente neki, hogy többé nem hisz neki. Vasváry Ödön
