Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-01-01 / 1. szám
1949 DECEMBERÉNEK TÖRTÉNETE Kossuth és környezete november végén érkezett Sumlába Widdinből. Az uj helyen először nyomorúságos viszonyok közé kerültek. November végén már nagy hó borított mindent és a menekültek ugyancsak fagyos- kodtak a szállásul kirendelt düledező faházakban, a- melynek nemcsak egymásmelletti és alatti szobáiba lehetett könnyen átlátni, hanem az eget is nézhette, aki akarta. Kossuth és az ellene áskálódó két Perczel fivér is vagy két hétig várt, mig rendesen melegítő kályhákkal ellátott szállást kapott. A fivérek közül a fiatalabb, Miklós, később az Egyesült Államokba került és ezredes lett a polgárháborúban, majd visszatért Magyar- országra, ahol magas állami méltóságokat kapott. December 17-én egy Bárdy nevű volt őrmester állított be Konstantinápolyból, azzal a hírrel, hogy rövidesen 12 horvát orgyilkos fog érkezni Sumlába, két osztrák tiszt vezetése alatt, akiknek az lesz a feladata, hogy a menekültek vezetőit, elsősorban természetesen Kos- suthtot legyilkolják. (Bárdy később szintén az Egyesült Államokba került, ahol angol nyelvű könyvben irta meg érdekes életét.) A hir igaznak bizonyult. A gyanús alakok, állig felfegyverkezve, meg is érkeztek és valamennyien a Kossuth lakásával szemben levő csárdában szálltak meg. Utána rendesen az utcán őgyelegtek a kinézésre is egészen haramia formájú emberek. A magyarok azonban résen voltak és intézkedtek, hogy a bérgyilkosok senkiben se tehessenek kárt. Kossuth szállását állandóan fegyveres tisztek őrizték s vigyáztak rá, hogy a kormányzóhoz senki idegen be ne juthasson. Az orgyilkosokat külömben a török hatóságok is állandóan figyelték, a csárdába, ahol szállva voltak, egy csomó magyar huszárt és török katonát szállásoltak el. Mivel a zsivá- nyok mind szabályszerű osztrák útlevéllel voltak ellátva, mint becsületes osztrák alattvalók, a török hatóság nem nyúlhatott hozzájuk addig, amig azok arra okot nem adtak. A magyarok személyes szabadságát semmi sem korlátozta. A menekültek, hogy jobban boldoguljanak, hozzáfogtak a török nyelv tanulásához. Dacára az orgyilkos jelöltek jelenlétének, az esztendő utolsó napja elég jó hangulatban találta a menekülteket. Kossuth, aki örökké irt (ehez a szenvedélyéhez élete végéig hü maradt), az esztendő utolsó napján is sokat irt, de írásaiból nem a kétségbeesés hangzik ki, hanem a bizalom a jövővel szemben és a hála az annyi jóindulatot mutató török kormánnyal és néppel szemben. Már december végén tudták, hogy internálásuk helye a kisázsiai Kiutahia lesz, amelyre először úgy gondoltak, mint Szibériára. Voltak, akik azt hangoztatták, hogy inkább választják a halált, ez azonban természetesen csak túlzás volt. Kossuth belefogott egy éleshangu levélbe, amelyben tiltakozni akart az internálás ellen, de abbanhagyta. Magyarországra ekkor már a rémület és terror sötét árnyéka borult.
