Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-12-01 / 12. szám
2 száma ugyan nem merült még ki, de a mészárlók már AZ ELNÖK ÜZENI FOGJAD KEZEM ÉS AKKOR — A FÉLELEMRE NINCSEN OK.... A huszadik század első felének végére érkeztünk. Itt állunk a második félszázad kapujában. Uj esztendő elején. Az emberiség életében a legcsudálatosabb technikai előhaladást hozta az elmúlt félszáz esztendő. Az automobil és villanyerő általános elterjedése, a rádió, televizio, repülőgép eltüntette a távolságokat, szobánkba hozza az egész emberiség hangját, képét. A penicillin, sulfa, streptomycin csodálatos gyógyszerek sok betegséget győztek le. És az atomerő egy egészen félelmetesen uj világot tárt fel. Egyesek szerint Krisztus születése mellett az emberiség legnagyobb dátuma az atomerő feltalálása. Megdöbbentő, bámulatos eredményeket ért el az emberi tudomány. Mégis ez a félszázad volt az emberiség legvéresebb félszáz esztendeje. Két világháború vihara sepert végig a földön és milliók életének elpusztitása mellett fundamentumaiban rázta meg egész világunkat. Nem látott még világ oly nagy arányú embermészárlást, földi javak, értékek pusztulását, mint az elmúlt félszázadban. És most az uj félszázad, az uj esztendő küszöbén itt áll az emberiség rettegésben, bizonytalanságban. Az egész világ sóvárogva nyög és vár. Világosságra, kivezető útra, biztos vezetésre vár. Békességre, szeretetre, biztonságra szomjuzik. A nagy bizonytalanságban hangot hallunk. A világmindenség Urának hangja az. Egy skót evangélista Írja, hogy serdülő fiú korában otthonuktól messze levő vasútállomáson dolgozott. Es- ténkint a vasút vágány mellett ment haza. Mindig félt. Egy szombat este ködös idő volt. Semmit sem látott. Még jobban félt. Egyszer csak lépéseket hall. Szive elszorult, megmerevedtek a félelemtől. Hangot hall: “Te vagy az, János?” Édesapja hangja volt. Elibe jött, hogy a ködben ne menjen egyedül. Szivébe nyugalom, békesség költözött. Apjához szaladt. Megfogta kezét és apja kezét fogva, ketten, nyugodtan, bátran mentek haza. Az uj félszázad, az újév kapujában édes Atyánk szól: “Ne félj, mert én veled vagyok!”.... “Jöjjetek én hozzám.... és én megnyugtatlak titeket.” Az esztendő elején menjünk a mi Atyánkhoz. Kezünket tegyük az Ő kezébe: “Fogjad kezem, oly gyenge vagyok érzem.... Fogjad kezem és akkor, jó Megváltóm, a félelemre többé nincsen ok.” “Vigyj hát, vigyj hát, vigyj, mig éjre nap derül és ha minden rombadül, Benned bizom egyedül!” Isten kezét megfogva bátran induljunk, mert “ha Isten velünk, ki ellenünk?!” “NE FELEDKEZZÉL EL SZEGÉNY MAGYAROKRÓL!....” A szeretet ünnepe, karácsony, alatt, mikor arra igyekeztünk, hogy minél több örömöt szerezzünk embertársainknak, csillogó karácsonyfa, örvendő ünneplő emberek között valahogy újra és újra emlékezetembe jött, fülembe csendült a régi magyar ének, rimánkodó, könyörgő kérése: “Ne feledkezzél el szegény magyarokról....” Ne feledkezzünk el azokról, akik még mindig hontalanságban élnek, lassan halódnak. Azokról, kikről igy ir egyik hontalan testvérünk: “Hideg fütetlen, egészségtelen odúkban pusztul a magyar, idegen földeken, szerte az egész földtekén. Ha még sokáig kell igy élnünk itt a nagy Bajor Alpok tövén, úgy hamarosan itt pusztulunk mindnyájan. Napról-napra egyszerű uj, kis fakeresztek jelzik a bajor temetőkben egy-egy magyar friss elhan- tolását.... De nem is csoda, hiszen már ötödik éve szenved, éhezik, fázik itt a magyar.” Karácsony ünnepén hallottuk az örömüzenetet: “Ne féljetek, született néktek Megtartó...” Nem téged választott-é ki a Megtartó arra, hogy egy assurance küldésével hontalan magyar testvéred megváltója légy? Füledbe csengjen, nyugtalanítson a régi magyar ének: “Ne feledkezzél el szegény magyarokról!” SZAPORODIK A WASHINGTONI MAGYARSÁG Novemberben tartott istentiszteletünkön meglepődve láttuk, hogy milyen sok uj arc van a gyülekezetben. Istentisztelet után, a beszélgetés során, derült ki, hogy 24-en imádkoztak velünk olyan testvéreink, kik a hontalanságból néhány hete, vagy hónapja érkeztek ide. Szivük hálával volt tele. Többen mondották: “most és itt, Isten házában, magyar gyülekezetben, éreztük magunkat igazán otthon, éreztük a meleg testvér szeretetet....” Szaporodik az amerikai és benne a washingtoni magyarság. Értékes uj emberekkel, hálás, drága lelkekkel szaporodik. Isten hozta, Isten vezérelje őket, hogy találjanak itt félelem nélküli, nyugodt életet. D. P. ESKÜVŐ Az első D. P. esküvő 1949 dec. 4-én volt Washingtonban. Amerikai református testvéreink gyönyörű templomában, Theodore Roosevelt templomában, esküdött Esze- nyi László ég D. Kesseő Éva. Az esketési szertartást Egyesületünk elnöke végezte. Tanú Dr. Ross amerikai orvos és Nt. Balogh István, az Amerikai Magyar Szövetség titkára, volt. Isten áldása és sok-sok szerető sziv meleg együttérzése mellett indult az ifjú pár az amerikai élet útjára. EGYESÜLETÜNK NAGY CSALÁDJA vezérkarának, tisztviselőinek, munkásainak, minden családtagnak és minden jó testvérnek, áldott, békességes ujesztendőt, szeretettel kiván Dr. ÚJLAKI FERENC elnök. KÖSZÖNET Tisztelt Elnök Ur! Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva, hálás köszönetem fejezem ki lélekemlő és szivet vigasztaló drága soraiért, melyet rövid, pár év előtt, első sorban felejthetetlen, drága fiam, ifjú Seres Pál és drága férjem, idős Seres Pál, elhalálozása után hozzám intéztek és úgyszintén a haláleseti összeg gyors és pontos kiszolgálásáért, melyet a Református Egyesület 84-ik osztály képviselője kezemhez szolgáltatott. A jó Isten gazdag áldását kérem e nagyérdemű intézményre, úgy a tisztviselőire, mint minden tagjára és melegen ajánlom minden magyar testvéremnek. Isten akaratában való megnyugvással maradok, még egyszer hálás köszönettel Chicago, 111. Özv. Seres Pálné, Fodor Rákhel és egyetlen leánya Piroska.
