Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1949-05-01 / 5. szám

10 TESTVÉRISÉG landi magyar közügyekben önzetlenül veszik ki minden munkából a részüket. Az ünnepi bankett szónokai között Dr. Sza­bó István lelkipásztor, ki a vándor zászlót átvet­te, úgy nyilatkozott, hogy az a zászló pedig itt marad, tovább nem vándorol, addig, mig Dula lesz az őre. Nt. Daróczy Mátyás azt jegyezte hogyha minden osztály élén egy Kovács Gusz- tán állna, akkor az Egyesületünknek nem az egész United Statesben, hanem magában Ohio államban lehetne már 30,000 tagja. A négyszáz főnyi közönség mind a két nyilatkozat elhang­zása után hosszasan tapsolta azt a két férfiút, akik Clevelandban 1948-ban 148 uj tagot szerez­tek a 2-ik osztály számára. A beszédek között Galgányné, Lengyel Er­zsiké, Halmos Margit zongora kísérete mellett kedves, borongós hangulatú magyar nótákat da­lólt, újra meg újra visszatapsolták, Illés Matild harmadik nemzedékünkből való, úgyszintén Bod­nár Albert is. Evankó kisérte őket zongorán és Hartman Ferike Petőfitől a Szabadsághoz irt költeményt szavalta kifogástalan magyarsággal. Muzslay, a clevelandi magyar közélet örökös krónikása, a Szabadság belső munkatársa, köny- nyesen az ó-hazáról emlékezett. Az ünnepély áldomás-mestere Kovács Gusz­táv volt. A zárszót Dula József mondotta el. A zárszó után csoportokba verődve még so­kan ott maradtak és köztük arról esett a szó, hogyha az amerikai magyar reformátusok mind tagjai volnának az Egyesületünknek, milyen ha­talmas erőforrás lehetne ez az Egyesület nemcsak az amerikai magyar reformátusság számára, de a szerencsétlen üldözötté lett ó-hazai testvére­ink segítségére is. — Istenem, de jó volna, ha úgy lehetne! Király Imre Vasváry Ödön számvevő jelentése A számvevői hivatal által kimutatott bevé­teli és kiadási összegek a következők voltak az 1948-ik évben: Income Disbursements Bevétel Kiadás January _$ 81,775.70 $ 145,590.77 February ___ 174,862.84 123,385.48 March . _ ___ 75,344.87 91,559.22 April _____ ___ 70,124.02 87,331.51 May __ _ — ­. 121,536.98 130,045.74 June 273,945.96 222,020.33 July 84,444.12 101,717.39 August 87,350.71 81,271.10 September 223,854.44 131,814.60 October _ _ . 83,917.12 164,297.47 November ___ 105,202.71 107,256.51 December ___ 111,463.28 81,373.83 Összes — Total . $1,493,822.75 $1,467,663.95 Év végén törölt átírások 4,035.93 4,035.93 $1,489,786.82 $1,463,628.02 Áthozat 1947-ről ■ Bal. from 1947 ___ 84,297.34 Total income __2_$1,574,084.16 Összes bevétel —- Total income . $1,574,084.16 Összes kiadás — Total disbursements 1,463,628.02 Átvitel 1949-re —- Bal. for 1949 _ .___$ 110,456.14 * * * Egyeztetés a számvevő könyvelési összegei és a pénztárnok készpénz összegei között. Reconciliation of Auditor’s book amounts and Treasurer’s cash amounts. Bevétel — Income Számvevői hivatal bevételei — Auditor’s income______________$1,574,084.16 Pénztárnoki hivatal bevételei — Treasurer’s income _____________ 1,506,766.61 Könyvelési átírások — ---------------­Book transfers_________________$ 67,317.55 Kiadás — Disbursements Számvevői hivatal kiadásai — Auditor’s disbursements_________$1,463,628.02 Pénztárnoki hivatal kiadásai — Treasurer’s disbursements---------- 1,396,310.47 Könyvelési átírások — ---------------­Book transfers_________________$ 67,317.55 Csoportosított Kimutatás — Detailed Report 1948 BEVÉTELEK — INCOME Általános Alap — Expense Fund: Kezelési dijak — Per capita dues $ 52,551.45 Első évi illeték — First year’s deductions 24,247.00 Megújítási dijak — Renewals 27,588.20 Ifjúsági osztálytól — From Juv. Dept. 27,984.54 Mortuary áttétel — Special Expense Fund 75,338.37 Betegsegélyzőtől — From Sick Ben. Dept. _ 2,452.50 Social Security levonások 570.81 Jövedelmi adólevonás — Income taxes withheld 7,608.50-$ 218,341.40

Next

/
Thumbnails
Contents