Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-11-01 / 11. szám
6 TESTVÉRISÉG elejét venné Oroszország újabb beavatkozásának. Ki kell élesítenie medvéjének agyarát, s be kell kerítenie még egy csomó vadat állatseregletébe, mielőtt ki merné hívni maga ellen az amerikai sast. Vigyázzanak azonban! Vigyázzanak egyedül- hagyottságukra! Ha tiltakozásuk szava sokáig késik, el fog jönni az idő, amikor majd harcba kell önöknek szállaniok az egész világgal.” Egész létünk legdöbbenetesebb ténye az, hogy pontosan úgy, amint ezt Kossuth közel száz évvel ezelőtt megjósolta, ez az idő eljött! (Vége következik.) AZ ARADI 13 VÉRTANÚ Irta: Vasváry Ödön 9. SCHWEIDEL JÓZSEF (1796-1849) Schweidel József tábornok, az aradi vértanú 1796-ban született a Bács megyei Zomborban, ahol apja jobbmódu mérnök volt. Fiatal korában választotta a katonai pályát s amikor az alsóbb katonai iskolát elvégezte, 18 éves korában a nagyhírű Simonyi óbester ezredéhez osztották be. Ez az ezred hosszabb ideig Debrecenben állomásozott, ahol a délvidéki fiúnak bőséges alkalma volt igazi magyar szellemmel tele- szivnia magát, ami azután kísérője maradt egész életén keresztül. Később Galíciába’került, mint fiatal tiszt és ott is nősült meg, egy lengyel származású, müveit leányt vévén feleségül, akiből később lelkes magyar asszony lett. Akkoriban a katonai pályán, még zavaros időkben is sokkal lassúbb volt az előmenetel, úgyhogy Schweidel, a kitűnő katona is, 51 éves volt már, amikor őrnaggyá lett az osztrák hadseregben. Ez 1847-ben következett be, amikor szolgálattételre, Bécsbe helyezték. Már akkor szép családot sikerült felnevelnie, négy leánya és egy fia volt s mivel volt valami magánvagyona is, a család anyagi gondok nélkül élt. Mire a magyar szabadságharc kitört, Schweidel is rövidesen ott találta magát a magyar szabadság oldalára állott volt osztrák főtisztek körében, — sőt akkorra már daliás fiatalemberré serdült fia is az uj magyar hadsereg tisztjévé lett. Pár héttel azután, hogy még az osztrák hadseregben ezredessé lett, szülőhelye, Bács megye táblabirójává választotta. A kitüntetéssel járó kötelességeket azonban nem gyakorolhatta, mert mint tapasztalt főtisztet, uj kötelességei a magyar hadseregben, minden egyéb tevékenységtől távoltartották. Még 1848-ban tábornokká lett. Kitűnt a pákozdi és schwechati csatákban, majd 1849 májusában a pesti helyőrség parancsnokává lett, miután a magyar sereg a fővárost visszafoglalta. A fegyverletétel után osztoznia kellett tábornoktársai sorában, amit vallásos megnyugvással fogadott az 53 éves tábornok. Az utolsó napokban, amikor családjának jövője foglalkoztatta, hátrahagyott leveleiben közölte övéivel, hogy ha egyetlen fia jónak látja a német családi nevet megváltoztatni, az ellen semmi kifogása sincsen s nem bánja, ha az ő személyével együtt neve is teljesen feledésbe merül. Fiát, mint kapitányt fogták el az osztrákok és ugyanoda zárták, az aradi várba, ahol az apát kivégezték. (Fia azonban nem változtatta meg családi nevét.) Mivel mint régi osztrák főtiszt, magával Haynau tábornaggyal is barátságban élt valamikor, a “bresciai hiéna” úgy intézkedett, hogy régi barátját ne akasztással, hanem golyóval végezzék ki. Az akkori felfogás szerint ez szinte kegyelem volt. Schweidel mélyen vallásos ember volt, akit hite az utolsó órákban is erősitett. Volt egy kis keresztje, amelyet még valamikor az apjától kapott s amelyet állandóan magával hordott. Kivégzése előtt átadta a keresztet a lelkésznek, hogy az fiához juttassa, de később visszakérte, azzal, hogy mégis jobb lesz, ha a kereszt ott marad a kezében, a kivégzés pillanatában is. A lelkész majd halott kezéből vegye ki s úgy adja át a fiának. Úgy is történt. Százados fiát 16 évi várfogságra Ítélték, de félévi raboskodás után megkegyelmeztek neki. Haynau, akit talán a lelkiismeret is bántott egy kissé, maga eszközölte ki a kegyelmet számára, sőt “nagylelkűségében” annyira ment, hogy a fiatal Schweidelt, mint fiát, örökbe akarta fogadni, amit azonban az kereken elutasított. A Károlyi grófok egyikénél lett gazdatiszt. Leányai derék magyar férjet kaptak és anyagi gondok nélkül éltek. KOSSUTH LAJOS GONDOLATAIBÓL Nemzetek életében az önmisztifikációnál nincs károsabb. A gyönge, ki magát erősnek véli vagy erőltetésben hal meg, vagy árnyékéletet él s jogban, szabadságban valóság helyett puszta szót imád; s ilyennek talán gyengülnie kell, hogy előrödjék, gyengülnie, mig önként gyógyszer után nyúl.
