Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-11-01 / 11. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők — Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class Act of August 24, 1912. matter May 1st, 1940, at the Post Office Original entry as second-class matter at Pittsburgh, Pa., under the authorized August 10, 1946.” VOLUME XXVII. "THE YEAR OF MARTYRES" NOVEMBER. 1949 LEGÚJABB ÖRÖKSÉGÜNK Irta: BORSHY KEREKES GYÖRGY Temetési próbálnak rendezni odaát a Duna-Tisza mentén. Régimódi temetést, az uj emberek, a gyöii- mentek, a Moszkvából jöttek s Moszkvába menendők. Bandavezérük régebbi történelmi olvasmányaiból talán visszarémletl az az emlék, miszerint meg kell fordítani a címert, ha a család utolsója is kihalt, ha nincs örökös, aki tovább viselje a nevet, átvegye a hagyományokat. A sirba "hol nemzet süllyed el", napról-napra hullanak az újabb meg újabb áldozatok. Paraszt, munkás, iparos, kereskedő, birtokos, vállalkozó, hivatalnok, katona, művész, iró, pap, tanító, tudós, tudatlan, férfi, nő, ifjú vagy öreg: mindegy a hóhéri temetésrendezőknek. Gyűlik a gyász, telik a sir, nő a rettentő félelem azoktól, akik őrjöngő halotti torra készülnek. Folyik az irgalmatlan pusztítás. A halálra ítéltek száma ugyan nem merült még ki, de a mészárlók már is úgy érezték, elérkezett az utolsó aktus ideje: befordíthatják az ősi címert, a magyar Nemzet címerét és — nincs tovább... Azaz dehogy is nincs tovább, — gondolják. Uj címert agyaltak a zsebrákok számára. Egészen! újat. Az Anlikrisztus csillagától beárnyékolt, furcsa tákolmányt, amiben a régiből csak a szinek halo- vány csikjál felejtették ott — bűnjelül. Kalapács és kalász lett, nem egészen helytelenül, szimbóluma a jelen nyomorgatott Magyarországnak. Kalapács, mely összezúzni hivatott a magyar élet kalászait. Kalász viszont, melynek máris nagyon sok magva pattant ki a pöröly ütései alól. Milliónyi magva szerte a nagy világba. Milliónyi magyar mag, mely nem hullott sziklás talajra. Kikelt az a múltban, kikéi az a jövőben is. Hiába rendezgetik tehát odaát a nagy temetést. Hiába az uj cimeresdi. A család nem halt ki, az örökösök jelentkeznek. A befordított címer a földgömbnek ezen az oldalán a régi módon fénylik. A négy folyó, a hármas halom, az Árpádok piros-fehérje a Kárpátoknak reménylő zöldjével együtt — amint azt Imrey Ferenc professzor a Mártírok Esztendejének segélybélyegjén oly gyönyörűen megfestette — arrafelé fordult, hol a szebb jövőnek boldog kékjével, szabad voltának 48 ragyogó csillagával gazdagítja meg a világ legemberibb hatalmának, az Egyesült Államoknak lobogója. A régi kivándorolt magyarság tarisznyája annak idején, a menekülőké mostanában, nem nagyon duzzadt az áthozott javaktól. Amit hoztunk, a lelkűnkben hoztuk. Ami többletet itt termeltünk, abba az értékbe ágyazva termeltük. A háború alatt tudomásul kellett vennünk, hogy az igazi magyarság őszinte hangja csak mi lehelünk. Megszólaltattuk tehát alkalmas és alkalmatlan időben is. Most tudomásul kell vennünk az ősi címernek átszármazását is. A kriptazárók tévedni mél- tóztatnak: a címer nem kerül ebek harmincadj ára. Vállaljuk ezt a legújabb örökséget is. Vállaljuk mi, szabad magyarok, szerte a végeken. Könnyes szemmel, de boldogan addig is, mig egy független országnak, szabad népnek kapuját diszitheli újra, mert Magyarország volt, van és lesz.
