Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-10-01 / 10. szám
TESTVÉRISÉG 9 AZ ELNÖK ÜZENI "EGY POHÁR HIDEG VIZET NAGYON SZOMJAS EMBERNEK . . A nagy megpróbáltatás idején Lincolnak, a nagy elnöknek, szive fájdalommal volt tele. Úgy érezte, hogy leroskad a reá nehezedő kereszt alatt. Ekkor történt, hogy egy fogadtatás alkalmával, többek között, •egy egyszerű öreg asszony jött hozzá. Együttérző szeretettel fogta meg Lincoln kezét és biztatólag, bátorítólag szólt hozzá. Lincoln könnybe borult szemmel, elérzékenyülve mondotta a néninek: “Egy pohár hideg vizet adtál egy nagyon szomjas embernek!’’ Az én életem nagy megpróbáltatásában sokan, igen sokan éreztették meg az együttérző szeretet vigasztaló, íenntartó erőt adó hatalmát. Mindazoknak, akik bizonyságot tettek arról, hogy Atyánkhoz hazament feleségemre, és mi reánk gondoltak, én is azt mondom: “Egy pohár hideg vizet adtatok egy nagyon szomjas embernek!” Áldjon meg érte titeket az Isten! Hálás szívvel mondok köszönetét nektek, testvéreimnek és hálás szívvel gondolok Atyánkra, mert “mikor a lelkemet roskadozva vittem, csendesen, váratlan átölelt az Isten” és átöleltetek ti, testvéreim! Őrizzük, ápoljuk a két fenntartó erőt, a hitet és testvérszeretetet! CLEVELAND — YOUNGSTOWN — KÉT BIZONYSÁGTÉTEL Szeptemberben két olyan örömünnepen vettünk részt, amelyen lelkünk felüdült, uj látomásokat, megelevenedett munkakedvet nyert. Egyik a Cleveland, Ohio-i Első Egyház csodálatosan szép Nagytemplomának, a másik a Youngstown, Ohio-i “Öreg Egyház” pompás, hatalmas egyháztársadalmi épületének felszen- telési örömünnepe volt. Mindkét helyen azt éreziük, hogy “vedd le saruidat, mert szent ez a hely”. . . . “Isten van e helyen . . .” A clevelandi Nagytemplom háromszázhuszonötezer, a youngstowni egyháztársadalmi épület több mint százezer dollárba került. Clevelandban Veres bácsi tízezer ötszáz dollárt, Youngstownban a Tóth család tizenháromezer dollárt ajándékozott és rajtuk kivül sokan ezreket, százakat adtak. Ha a hit és Isten Országát építő áldozatkészség, kézzel fogható, dollárokban kifejezhető bizonyságán — a két helyen közel félmillió dollár — elgondolkozunk, akkor megérezzük azt, hogy a lelkekben ment végbe valami. Megérezzük azt, hogy ebben a sok bizonytalansággal, szenvedéssel, hitetlenséggel telt világban az emberek meglátják azt, hogy egy örök, igaz érték van, az Isten. És Őt akarják úgy maguknak, mint gyermekeiknek, szeretteiknek. Ezért hoztak ily nagy áldozatokat. Megéreztük azt, hogy ezeken az épületeken át Isten közeledik az Ő amerikai magyar református gyermekeihez. A két örömünnep két vágyakozásról tett bizonyságot: az embernek Istenhez és Istennek az emberhez vágyakozása! Erről tett bizonyságot Cleveland és Youngstown, ezt éreztük meg a két örömünnepen. És azt, hogy ha az ébredés tovább tart, akkor legszebb napjaink még előttünk vannak. "ISTEN HOZTA DRÁGA JÓ ÉDESANYÁNKAT!" Egyesületünk tagságát teljes tisztelettel és szeretettel arra kértük, hogy szeptemberben, vagy októberben adjanak legalább 25 centet arra a segélyalapra, amelyből megpróbáltatásban élő magyar testvéreinket segíthessük. Eddig még igen kevés volt a segélyalapra való befizetés. Némely osztálynál egészen elszomorító. Ne felejtsük el, hogy ha nem adunk, akkor mi magunkat fosztjuk meg a legtisztább örömtől. “Aki másokat felüdit, maga is felüdül”, mondja az Írás. Magunkat az örömtől, másokat a szabadulástól fosztjuk meg. Szegedről jött a kérő szó. Fiatal házaspár, két gyermek és tüdőbeteg édesanya nevében orvosságot kért az édesapa és férj. Az orvosságot elküldtük. A napokban kapott köszönő levélből közlöm a következőket: “Nem tudom leirni azt az örömet és boldogságot, amit akkor éreztünk, mikor feleségemmel a kórházból haza érkeztünk és gyermekeink az ajtóban állva, szivrepesve várták haza édesanyjukat azzal a pár szóval, amit már hosszú hetek óta szerettek volna elmondani. Feleségem szeméből Ugyanúgy, mint az én szememből kicsordult a könny amikor a két gyermek “ISTEN HOZTA DRÁGA ÉDESANYÁNKAT” köszöntéssel azt kérdezték, hogy szabad-é megcsókolni Édesanyát? Ennél szebb és értékesebb ajándékot nem kaphattunk volna tizedik házassági évfordulónkra! És ezt az ajándékot az Amerikai Magyar Református Egyesület tagjainak köszönhetjük . . . Első utunk Istenhez vitt. Hálát adtunk Istennek és arra kértük, hogy áldja, tartsa meg jóltevőinket azért a nagy segítségért, amellyel visszaadták egy fiatal édesanya egészségét és visszaadták az édesanyát családjának . . íme, ilyen életmentést végzünk a 25 centekből összehozott segélyalapból. Sok szívbe, sok családba vittünk vigasztalást, gyógyulást, életet. Vihetünk-é továbbra is? ez tőled függ testvérem. Attól, hogy be- fizeted-é a kért 25 centet. OKTÓBER HATODIKA SZÁZÉVES ÉVFORDULÓJÁN mi is emlékeztünk. Október 6-án a Kossuth Ház tanácstermében tartottunk áhítatot és emlékezést, melyen számvevőnk mondott ünnepi beszédet. Október 9-én pedig istentisztelet és urvacsoraosztás volt a Chevy Chase Presbyterian Church templomában. Az igehirdetést az elnök, az urvacsoraosztást a titkár végezte. Az istentisztelet perselypénzét az Amerikai Magyar Szövetség hontalanokat mentő munkájára ajándékoztuk. ÖRÖMMEL KÖZLÖM testvéreinkkel, hogy Vasváry Ödön számvevőnk, az operáció és Röntgen kezelés által úgy megerősödött, hogy most már ismét bejár az irodába és végzi munkáját. Egyesületünk nagy családja, a tisztelők és barátok serege, számvevőnk családjával együtt szívből ad hálát azért, hogy mindnyájunk által szeretett és nagyrabecsült számvevőnk, amerikai magyar életünk kiváló írója, állapota a határozott javulás utján van. Isten tartsa meg közöttünk sokáig! A HÁLAADÁS HÓNAPJÁBAN, novemberben, emlékezzünk a minden áldások adójára, Istenre és emlékezzünk testvéreinkre. A hálaadás — emlékezés! A hálátlanság — elfelejtkezés! Dr. Újlaki Ferenc. KOSSUTH LAJOS GONDOLATAIBÓL Tul-anyagias korunk napi érdekeinek idegfeszitő szorgolásai el-eltompítják azon dolgok emlékezetét, melyekről a nemzeti öntudatnak soha sem kellene megfeledkeznie. Noha egy neme a delejes álomkórságnak van a levegőben, melynek befolyása alatt az emberek járnak-kelnek, sürögnek-forognak s csodálatos dolgokat miveinek; de egyet nem tesznek: nem emlékeznek. Pedig vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő.
