Fraternity-Testvériség, 1948 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1948-06-01 / 6. szám
16 TESTVÉRISÉG Árvaházi Bizottsága által rendezett — Elite Bálon — vettek részt. Megjelenésükkel sok jóakarót szereztek a Bethlen Otthon érdekeit mindig buzgón szolgáló clevelandi testvérek között. Ott létük alatt Dr. Szabó István lelkész és neje vendégei voltak. Februárban a böjti időszak minden vasárnapján alkalmi Istentiszteleteket tartottunk s e hó 8-án alkalmi Urvacsoraosztás volt templomunkban Nt. Ludman Sándor és az igazgató szolgálatával. Ebben a hónapban 15—20-ig az igazgató Ref. Egyesületünk Vezértestületi gyűlésén vett részt Washingtonban. Március 7-én az igazgató a Fairport, O.-i Egyházunkban tartott árvaházi vasárnapot és az nap este a helyi magyarság hazafias ünnepélyén ünnepi beszédet mondott. Innen ment át Clevelandba, ahol a következő héten a Református Egyesület ott tartott konvencióján vett részt, mint a Bethlen Otthon bizottság előadója. Március 21-én, Virágvasárnap, az Otthon templomában tartott ünnepi Istentiszteleten prédikált. Este az igazgató felesége, a helyi Metho- dista Egjdráz jó-nevü énekkarával, mint annak karmestere, a “Keresztrefeszités” története hires zenei müvét adatta elő a methodista templomban, nagy megbecsülést szerezve úgy magának, mint intézetünknek . Az Istentiszteleten Ligonier protestánsai mintegy 600-an vettek részt. Ugyanezen a héten, nagypénteken délelőtt, a helyi egyházak közös gyász-istentiszteletén az igazgató alkalmi prédikációt mondott. Az Istentiszteleten 400-an voltak jelen. Ezzel a szolgálattal a Bethlen Otthon is belekapcsolódott a helyi gyülekezetek nagyheti lelkikészületeibe. A húsvéti ünnepi Istentiszteletet és Urvacsoraosztást templomunkban az öregek-otthona felügyelője végezte. Az igazgató ezen az ünnepen a szomszédos Johns- town-i gyülekezetünkben prédikált és mint keresztapa megkeresztelte az ottani lelkész-pár újszülött fiú gyermekét. Március utolsó hetében a Womens Club of Ligonier, melynek az igazgató felesége az elnöke, szép ebédlőnkben tartotta negyedévi gyűlését. A megjelent 65 amerikai nő otthonunkat is végig vizitálta. Vendégeink a kellemes gyülésezés és látogatás után Otthonunk és munkánk iránti jóérzésekkel távoztak. JAVÍTÁS ÉS RENOVÁLÁSOK. Az elmúlt negyedévben a Gyermek Otthonban több helyen plaszterozást kellett végezni. Ezenkívül a farmi öregek háza mosókonyháját renováltattuk és az öregek főépületéhez tartozó garage-ot építettük újjá. GAZDASÁGUNKBAN az elmúlt tavaszi hónapok gazdasági munkálatait gazdánk a rendelkezésére álló segítséggel rendesen elvégezte. Zab, kukorica, buckwheat, soybean és krumpli alá szántott és megművelt Kb. 100 aker földet és ezeket kellő időben elvetette. A tavaszi sok esőzés és hideg időjárás a kikelést késleltette ugyan, de reméljük, hogy bő aratásunk lesz. Állatállományunk is rendben lett tartva. Tehénállományunkat az elmúlt negyedévben két faj-guernsey tehénnel frissítettük tejtermelésünk gazdagítása céljából. Az uj teheneket elöregedett és eladott tehenek árából vettük. Az eladott két meddő tehén mellett eladtunk még 4 hízót. Állatállományunkban szaporulat volt, februárban: 2 borjú (üsző) és 10 malac, márciusban 2 üsző borjú és 8 malac, áprilisban 1 borjú és 11 malac. Saját használatunkra levágtunk januárban 2 hízott sertést 1 tinót és 14 tyúkot. Februárban 2 tinót, márciusban 2 sertést és 14 tyúkot, áprilisban 1 hizlalt tehenet. Állatállományunk a negyed év végén: 10 fejős tehén, 2 fiatal első bor jut váró tehén, 3 egy éves üsző, 4 kissebb nagyobb borjú, 60 sertés, 12 kacsa, 200 tyuk és 300 fiatal csirke. Tejtermelésünk a negyedév folyamán időnként, különösen a kiöregedettek eladásakor csökkent, de mindig kielégítette szükségleteinket, sőt volt rá eset, hogy tej termékeinkből még eladásra is jutott. A fenntiekben tiszta képet igyekeztem adni olvasóinknak, de különösen a mi szeretet munkánkat segítő és jószivvel támogatóknak a Bethlen Otthon elmúlt negyedévi életéről és munkájáról. Jelentésemet azzal a tiszteletteljes kéréssel zárom, hogy jóakaróink: a lelkészek, Egyházak, Egyletek és minden testvérünk a jövőben is segítsék a Bethlen Otthont és gondviseltjeit szeretettel, hogy mi is több szeretetet adhassunk másoknak, de különösen az arra szorulóknak. IN MEMORIAM, koszorumegváltásra tett kegyes adományok 1947 szept. 1. és 1948 Április 1. között. $2.00: Id. László Istvánná, Laczó Istvánná Martins Ferry, O. néh. Tóth Lajosné emlékére. Mrs. C. E. Tóth, Cleveland, O. Mrs. Joseph Tóth emlékére. Mrs. M. Vida, Cleveland, O. Vida Erzsébet emlékére. $10.00: Magyar Ev. Ref. Egyház, Homestead, Pa. néh. Sága Mihály emlékére. Doktor Ferenc és neje, Burton, O. néh. Dobos János emlékére. $5.00: Mrs. Susanna Koran, Detroit, Mich, néh. Dallos Mihály emlékére. Helmeczi András, Chicago, 111. néh. Csépke János emlékére. Özv. Dénes Józsefné, Alliance, O. néh. Dénes József emlékére. Petró Elza, Elmhurst, N. Y. néh. Garan Lajosné emlékére. Mrs. Esther S. Szallár, New York, N.Y. néh. Szallár István emlékére. Kovács Katalin, New York, N. Y. néh. Nt. Kovács Andor emlékére. Özv. Nánássy Lajosné, Ligonier, Pa. néh. Nt. Nánássy Lajos emlékére. Farkas Gézá- né, Derry, Pa. néh. Ifj. Farkas Géza hősi halott emlékére. $3.00 Ádám Ferenc és n., California, Pa. néh. Kovács József emlékére. $6.00 Horváth Mihály és n., Ligonier, Pa. néh. Biró József emlékére. $7.50: Mrs. Catharine Terenyi, Munhall, Pa. Mrs. Vilma Romanko emlékére.