Fraternity-Testvériség, 1948 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
8 TESTVÉRISÉG SZÉDELGÉS 48-AL Az Amerikai Magyar Szövetség, amely a tisztességes nemzeti alapon megszervezett egyletek és egyházak csucsintézménye, még 1947 őszén Ligonierban tartott gyűlésén elhatározta, hogy a szabadságharc századik évfordulójának ünneplését országszerte beállítja. — Nyomban meg is alakult a 48 tagból álló bizottság, 10- 10 dolláros részvételi adománnyal, mely magát az év folyamán 1848 tagra kívánja kiegészíteni s kezébe vette a különböző magyarlakta városok ünnepének rendezését. Tudvalevő viszont az, hogy ebben a szervezetben nem lehetnek benne sem a vörösök, sem “társutasaik”. Most aztán azt látjuk, hogy honnan-honnan nem, Newarkon vagy hol, összeverődött egy alkalmi társaság, mely magát “48-as bizottság”-nak nevezve ki, a magyar sajtóban “felhívást” helyezett el s nagyban szólitgatja felfele az egyházakat és egyleteket a a hozzá való csatlakozásra. Vigyázat, emberek! Mint Pesten mondják: mázolva! Még pedig vörösre-mázolva. Abban a társaságban olyan nevek szerepelnek, akik az igazságügyminiszter által “amerikai-ellenes”-nek minősített egyesülések szekerét tolják. Ezeknek nincs és nem lehet joguk a kossuthi ideálok ünneplésére. Ezek olyan messze állanak a tiszta demokrácia őszinte ünneplésétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Senkit se tévesszen meg, hogy erre a társaságra adta áldását egy kommunista külügyminiszter washingtoni “követe”. Mert ő sem áll ahoz közelebb. Kossuth egyébként ezt mondja: “Nem vagyok sem szocialista, sem kommunista ...” Mit akarhatnak hát ezek 48 ünneplésével? Szemfényvesztést! Félrevezetést! Szédelgést! "HAMAROSAN MEGKÜLDIK" Egy időben az a hir járta, hogy a szeretet-csoma- gok vámmentességét megszüntetik Magyarországon. Aztán cáfolták ezt. Aztán azt Írták, hogy csak bizonyos súlyon túl teszik a csomagokat vám-kötelessé. Aztán ezt is megcáfoltatták. Aztán nyilatkozott Brack, sőt talán a csomagszállító Pedlow is. Ezek azt mondták, hogy “vissza az egész”, semmit sem fognak vámolni, mert Tildy Zoltán közbelépett. Később az a hir száguldozott, hogy csak “kereskedelmi célokra” nem lehet csomagot küldeni. De hogy mik azok a kereskedelmi célok vagy kereskedelmi áruk, azoknak meghatározása elmaradt. A legújabb az, hogy “jegyzék készül azokról az árukról és az árucikkek mennyiségéről, melyek jan. 1. után vámmentesen küldhetők Magyarországra”. Ezt egy olyan napilap irta, mely “saját tudósitóval” dicsekszik Budapestről. A jegyzék azonban még mindig késik. Az amerikai magyarság pedig nem tudja, hogy mit küldhet még?! Pedig azt ígérték neki, hogy azt a bizonyos jegyzéket “hamarosan megküldik”. Ez az ügy már hónapok óta húzódik. E miatt legalább 10,000 csomagküldemény maradt el, kb. 100,000 dollár értékben. Van a mai kormányban belátás, hozzáértés, jóakarat, szív a nyomorgókkal szemben? Nincs. A húsos fazekak mellett főispánkodó, államtitkárkodó, miniszterkedő, kö- vetkedő és konzulkodóknak csak egy van: céljuk. Ez pedig az, hogy minél nagyobb tömeget tehessenek előbb végképen koldussá, aztán — kommunistává. Magukat pedig — gazdaggá! "ELKELT" — AZ ÖT FIÚ! Néha-néha beszivárog hozzánk is egy-egy magyar- országi újság. Örömetszerző olvasnivaló bizony alig- alig akad benne. Annál több olyan, amitől vagy összeszorul a szív vagy ökölbe szorul a kéz. Az alábbi hir olyan, amitől mindkettő megtörténik. Olvassuk: “Szomorú érdekesség vonta magára a járókelők figyelmét csötörtökön délelőtt. Öt kis gyermek, mind fiú, mezítláb, sapka nélkül, egyetlen szál rossz ruhában állt Debrcenben a Csapó utcán a Színházát járónál. Apjuk mellettük ült egy kövön, ugyancsak rongyosan, fáradtan. A kékredermedt, didergő kis csoportot csakhamar közrefogta a kiváncsiak serege. Kérdezgették tőlük, honnan jöttek, kicsodák, hova igyekeznek, miközben egy-egy darab kenyeret, almát, ki mit tudott, adtak a vacogófogu csöppségek kezébe. Az apa, Serbán György elmondotta, hogy egy hónappal ezelőtt jött haza hadifogságból. Míg oda volt, felesége más férfivel kötött ismeretséget és azzal elment. Az öt fiút nála hagyta. De ő nincs abban a helyzetben, hogy nevelni tudja a gyermekeket, hiszen magának sincs még kenyere sem. Behozta hát őket Egyekről, hogy hátha a Gyermekmenhelyen el tudja helyezni őket. Ott azonban az Árvaszék megfelelő iratai nélkül nem vették fel a gyermekeket. így kinálgatta őket mindenkinek, vigyenek el egyet, neveljék fel. “Szerencsére akadtak jószivü emberek az odase- reglettek között, s rövid idő leforgása alatt “elkelt” mind az öt fiú ...” így szól a hir. Mit szóljunk hozzá A Gyermekmenhelyen nincs hely. Az arvászék nem adott iratokat. Pedig ez nem “Horthy-Magyarországon” történik, hanem a jelenlegi vörös paradicsomban, ahol óriási gondot fordítanak az ifjúság nevelésére. Csak épen enni nem adnak nekik, csak épen hely nincs számukra. Hjah, a kenyér kell a nyomorgó cseheknek, a hely a politikai rendőrségnek. Szerencsére még akadnak hasonló koldus “jószivü emberek” is. Ezeké a jövő, — elvtársak. “Boldogok az irgalmasak: mert ők irgalmasságot nyernek”. KI TUD NAGYOBBAT? A háborúnak állítólag már vége, sőt valami békefélét is megkötöttek már a hatalmak Magyarországgal, de azért Muszkaországban még mindig van vagy egy millió elhurcolt magyar férfi és nő “hadifogoly”. Akiknek legnagyobb részét a fegyverrel sohasem harcolt polgári lakosságból fogdosták össze a dicsőséges vörös hadsereg fogdmegjei. Nagy csinnadrattát csapnak aztán odaát a kommunista újságok, amikor egy-egy hadifogoly szerelvényről letántorog itt-ott néhány testi- leg-lelkileg összetört visszatérő. Legutóbb már százezredik ilyennek megj öttét ünnepelték Debrecenben. Kivonult a katonai zenekar, a polgármester, a főispán, sőt maga a kegyelmes “népjóléti” miniszter ur is le kegyeskedett fáradni erre az alkalomra Pestről. Persze ez az ipse is vörös ipse most. És szónokolt. Ilyetén- képen: 2^“Tudjuk, hogy olyan országból jöttetek, amelyben teljes a szabadság. Amikor a Szovjet- Unió hazaküldte a százezredik magyar hadifoglyot, mindenek előtt a hála és szeretet szavával fordulunk a Sovjet és annak nagy vezére felé, hogy jóvoltából indulhatott meg az uj élet Magyarországon stb. stb.” Hála, szeretet, a nagy vezér jóvolta, teljes szabadság!! Ilyeneket hazudott Olt Károly íél-kegyelmes ur. Csoda-e, ha az egyik hadifogoly csendesen ezt dünnyögte a roskadozó társa fülébe: — No, pajtás, tudnál-e ennél nagyobbat?! —
