Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-01-01 / 1. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUHGARIAfl REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők—Associate Editora: EMERY KIRÁLY and EDMOND VASVÁRY Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage Act of February 28, 1925, authorized August 13, 1936 VOLUME XXV. "THE YEAR OF PREPARATION" JANUARY, 1947 KÉSZÜLJÜNK Irta: Borshy Kerekes György Úgy volt, hogy 1946-ban pontosan julius 4.-én, vagyis azon a napon, amikor kerek ötven esztendővel ezelőtt tizenkét magyar református férfiú látomást látott és megalapitotta Amerikai Református Egyesületünket: össze fogunk gyülekezni a Bethlen Otthonban valamenyien, akik mint még életben levő alapitók, és mint jelenlegi vezetők, szervezők és osztály képviselők visszük a munkát s nagy országos ünnepséget tartunk. Isten azonban nem így akarta. Ő úgy akarta, hogy erre a napra tervezett elgondolásaink ne valósulhassanak meg. A háborús építkezési korlátozások miatt nem építhettük meg az “Ősök Tornyát” a Mória hegyén s nem szólaltathattuk meg az “István harangot”, amit boldogult jó titkárunk, “Molnár bácsi” emlékének szántuk. Isten úgy akarta, hogy ebben az esztendőben, minden ezer esztendős megpróbáltatást messze túlkiáltó módon jusson tudomásunkra az a szörnyű szenvedés, melyben származásunk népe, a magyar fetreng a Duna-Tisza mentén. Árvák százezreinek orvosságot, kenyeret, j^ihát esdeklő sóhajtása érintette meg szíveinket. A terveken változtatni kellett. Az ünneplés esztendeje helyébe a munka.esztendejét kellett tennünk, ha igazán meg akartunk felelni azoknak a nemes hagyományoknak, melyek Egyesületünket, egy barátunk megállapítása szerint a “Magyar Szív” testületévé tették. Elhagytuk hát a heted-hét országra szóló cécót, elhalasztottuk az ősök tornyának emelését, hőseink emlékének megörökítését, el az István harang megkondítását s arra néztünk, hogyan dolgozhatunk legtöbbet, hogy a munkánk révén legtöbbet segíthessünk. Kerületenkint egybehívtuk munkatársainkat s velük kidolgoztunk egy olyan tervet, mely szerint az arany jubileumi forduló évben, minden eddigi esztendőt megszégyenítő tagszaporulatot kívánunk elérni... És nekidőltünk az eke szarvának. Julius elsejére már azt jelenthettük, hogy együtt van az az eredmény, amit előző években legfeljebb december végéig szoktunk megközelíteni ...! Vezértestületünk, e sorok írójának kezdeményezésére, kimondotta, hogy teljes egyetértésben a Bethlen Otthonnal, azokból a havi 10 centekből, amit tagjaink az árvák és öregek gondozására fizetnek, havi 5 centet a magyarországi hadiárvák gondozására kíván fordítani. És pedig mindaddig, amíg annak szükségét látja! Ezt a határozatot nem lehet lekicsinyelni, mert ez évente nagyon tekintélyes összeget, kb. 10,000 dollárt, a jelenlegi magyar pénzben több mint 100,000 forintot jelent. így kívántunk ünnepelni. Adni, segíteni és saját növekedésünk által még jobban felkészülni arra, hogy — többet segíthessünk. Mert a közénk vett minden egyes új tag, külön megterhelés nélkül, azt is jelenti, hogy egy magyarországi hadiárvának egy újabb hétre van meg a legszükségesebb ennivalója. De nemcsak “odaátra” néztünk. Szétnéztünk saját szükségleteink mezején is és először azon a hatalmas táboron akadt meg a szemünk, akik — több mint két ezeren! — tagjaink közül Uncle Sam egyenruháját viselve harcoltak az elmúlt esztendők alatt a legnemesebb amerikai hagyományok diadaláért. Harcoltak egy szebb jövendőért. Harcoltak és véreztek: értünk. Mi, amig ők az ég négy táján jártak, nem küldöttünk nekik üdvözlő kártyát, nem küldöttünk sem cigarettát, sem csokoládét. Hiszen, hála Istennek, jó gondozás alatt voltak. Mi már akkor is arra gondoltunk, hogy majd akkor jelentkezünk náluk, amikor visszajöttek s amikor már lanyhul az az érdeklődés, ami katonaságukat kísérte. Mi a békés élet kezdeti nehézségeikben kívántunk segítségükre lenni. Hogy az-
