Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1947-11-01 / 11. szám

14 TESTVÉRISÉG tos névsorban helyeztetnek el az e célra szolgáló acél fiókokban. — Törölt, vagy elhalt tag lemezét azonnal kivehetjük az illető osztály fiókjából, viszont uj tag lemezét azonnal betehetjük meg­felelő névsorbeli helyére a megfelelő fiókba s ilyenformán minden hónapban az akkori tény­leges névsort nyomtathatjuk a kiküldendő Ívre. Nem kell majd kimaradt, elhalt tagjaink nevét évekig kihúznunk az előre elkészitett ivekről s az uj tagok nevei is legkésőbb beállásuk után egy hónappal rá kerülhetnek — a rendes névsor­ban, nem a jelentés végén — az uj jelentésre. — Természetesen a tömeges, állandó változások, úgymint névcserék, okmánycserék, uj tagok, ki­maradt tagok stb. bedolgozása a közel 30.000 le­mezből álló addressograph-rendszerbe, időt vesz igénybe. A ma beérkezett csere, törlés vagy más változás, a holnap, vagy holnapután kiküldendő jelentőivre még nem volt bedolgozható, az csak a következő jelentőn lesz rajta. Takarékossági szempontok megkívánják, hogy az uj jelentések egy-egy lapján legalább 50 sor legyen. Az eddigi 14 incs helyett az uj ivek hosz- sza 19 incs lesz. Ez nemcsak a beszerzendő hár­mas lapok számában való megtakarítást, hanem a havonta való nyomásnál lényeges idő nyere­séget is jelent. — Az osztály-tagság, illetve az osztály okmányai számának megállapításánál is könnyebbséget jelent a pontosan 50 nevet tar­talmazó iv. Hisszük, hogy a fent leirt újítások mindenike első látásra nyilvánvalóvá teszi azoknak elő­nyeit. — Maga a szükséges hozzávalók beszerzése, elkészítése lényeges kiadást és hosszú hónapok munkáját jelenti, később pedig a karbantartás és az állandó kezelés igényel majd pontos, alapos munkát. Célunk az, hogy helyi munkatársaink, valamint a magunk munkáját is pontosabbá, si­mábbá, Üzletszerűbbé tegyük, — elkerüljünk té­vedéseket, félreértéseket, fölösleges levelezést, — gyorsan és pontosan működő adminisztrációnk segítségével tagjaink bizalmát, újabb tagok tá­mogatását biztosítsuk s mindezek révén Egyesü­letünk életét, növekedését, megbízhatóságát, elő­segítsük és bizonyítsuk. Ujfalussy. köszönetnyilvánítás Alulírott hálás köszönetemet fejezem ki Az Ame­rikai Magyar Református Egyesület elnökségének, hogy megboldogult feleségem elhalálozása alkalmából oly szép vigasztaló levelet intézett hozám és hogy a ha­láleseti segély összeget oly hamar és hiány nélkül el- küldötték Szarka Ferenc helyi képviselőnk utján, aki­nek ezenkívül is köszönöm a temetés alkalmából vég­zett testvéri szolgálatait. Köszönet az osztály tagjainak is, hogy ebben a nagy gyászban velem együtt éreztek. Igaz szeretettel ajánlom Egyesületünket minden jó magyar testvérem és családjának figyelmébe. Brownsville, Pa. Fekete János. A BETHLEN NAPTÁR Jövő évi Naptárunk, amelyet a Bethlen Ott­hon elmúlt évi működésének és a munkánkat se­gítő egyházak nevezetesebb eseményeinek leírása mellett az 1848-as magyar szabadságharc 100 éves évfordulója emlékezetének is szentelünk, már ké­szen van. Minden tervünk az, hogy dacára a sú­lyos papír és nyomdász hiánynak és drágaságnak, Naptárunkat még karácsony előtt kiküldjük ol­vasóinknak és pártfogóinknak. 1948. évi naptárunk a száz éves évforduló je­lentőségeit ismertető gyönyörű emlékezésekkel, cikkekkel, elbeszélésekkel, időszerű versekkel, vallásos olvasmányokkal, itteni és óhazai Írók Írásaival, szeretetmunkánkat, egyházi életünket ismertető gazdag beszámolókkal és képekkel, minden eddigit felülmúló gazdag anyagával, mű­vészi és magyaros fedél-lapjával, a legszebb ki­adványunk lesz. A naptár papír anyaga, nyomdai készítése, kiküldési dija minden évben nagy kiadást, szer­kesztése pedig rengeteg munkát és fáradságot igényelt a Bethlen Otthon igazgatójától. Az idei drágaság és papirhiány ezt a kiadást és áldozatot csak növelte, de mi a naptár árát mégsem emel­tük, hanem ezt a gyönyörű példányszámot is a tavalyi áron 75 centért fogjuk árusítani. Tesszük ezt abban a biztos tudatban, hogy amikor olva­sóink megkapják és olvassák, saját maguk fog­ják annak értékét felbecsülni és megfizetni. (A 75 cent vételáron felül a naptár és az azzal járó rengeteg munka értékelése, valamint Bethlen Otthonunk segítése céljából hálásan veszünk majd önkéntes felőfizetéseket mindazoktól, akik tehetik és úgy érzik, hogy a naptár $1 is megér.) Több naptárt, mint amennyi a rendelés, pa­pirhiány miatt nem készíttetünk. Szeretettel ké­rem azért a lelkész urakat, Református Egyesü­leti ügykezelőket és minden naptárt igénylő test­vérünket, hogy az 1848 emlékének szentelt 1948- as gyönyörű naptárunkat azonnal rendeljék meg és írják meg, hogy hány példányt küldjünk számukra eladásra? Hitünk, fajtánk, munkánk ismertetőjét, Ame­rikai Magyar Református Egyesületünk és Beth­len Otthona gyönyörű naptárát ezúton is szere­tettel ajánlom olvasásra és terjesztésre!

Next

/
Thumbnails
Contents