Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-08-01 / 8. szám
2 TESTVÉRISÉG "AZ EGYHÁZ A DEMOKRÁCIA LEGHÜBB ÉS LEGRÉGIBB BARÁTJA" (Részletek Ravasz László 1946 november havában tartott püspöki jelentéséből) Amerikai magyar református testvéreinket bizonnyal érdekelni fogja, hogy az óhazában élő magyar református testvéreink családi, társadalmi és gazdasági élete mellett milyen életkörülmények közé került az elmúlt évek során s jelenleg milyen viszonyban van az egyház az ál- lamvezetö embereinek kormányzásával szemben. Óhazai reformátusságunk hivatalos felfogását nagyszerűen látjuk érzékeltetve a dunamel- léki református egyházkerület püspökének, Ravasz László püspöknek 1946 november 21-én tartott püspöki jelentésének az egyház és állam cimü fejezetében, melyről tehát itteni református magyarságunk tájékoztatására közöljük az idevonatkozó részeket már csak azért is, hogy tisztán láthassa minden komolyan és józanul gondolkodó ember, hogy a magyar reformátusság nem volt és nincs ma sem ellentétben a demokráciával: “Mi hitet teszünk a demokrácia mellett — mondja a püspöki jelentés — és szívből kívánjuk annak teljes diadalra jutását, nem siratjuk az elmúlt világ időszerűtlenné vált életformáit s minden erőnket latba vetjük a nemzeti újjáépítés szolgálatában. A legnagyobb örömünkre szolgálna, ha ilyen programm mellett támogathatnék a szinte lehetetlen feladatra vállalkozó kormányzatot. De nem tudjuk elhallgatni kifogásainkat: tiltakozó, sőt feddő szavunkat mindig felemeljük, valahányszor azt látjuk, hogy az ország vezetése Isten törvényeinek ellentmond. Jó Ízlés, bölcse- ség és felebaráti szeretet arra késztet, hogy kifogásainkat a nagy nyilvánosság kikerülésével mondjuk el, mert sem kihívni, sem felelőtlenül izgatni nem kívánunk senkit. Hangsúlyozzuk, hogy ha az egyház passzívnak látszik, az nem azért van, mert a demokrácia ellen van kifogása, hanem azért, mert a demokraták tévedéseiért, hibáiért nem vállalja a felelősséget. Maga örülne leginkább, ha szivvel-lélekkel, fenntartás nélkül tehetné magáévá a kormány politikáját s nem rajta múlik, ha ettől ez idő szerint még mindig nagyon távol érzi magát. Mindez nem akadályozza meg annak meg- vallásában, hogy sok biztató jelt látunk. Kétségtelen dolog, hogy közállapotaink javulnak, gazdasági, politikai és erkölcsi színvonalunk lassú emelkedését lehetetlen meg nem látnunk, de az is bizonyos, hogy mindez nem menti meg azt a nagy erkölcsi és politikai leromlást, melynek iszapfürdőjében fuldoklunk. Kész vagyok, amit csak lehet a mai állapotok terhéből a múlt idők kormányainak terhére Írni át, de ami megmaradt átutalhatatlan tehertételként, még mindig elég sok a fenti álláspont megokolására.” “Utóbbi időben az egyházat szemrehányások érték, hogy a demokráciával szemben passiv, bizalmatlan, sőt némileg védekező magatartást ta- nusit s ezzel megerősíti a demokráciának egyre hangosabbá váló ellenségeit, az úgynevezett reakciósok táborát. Az egyház a demokráciának nem ellensége, hanem leghübb és legrégibb barátja. Az egyház restaurálni nem akar s bátran és keményen dolgozik minél szélesebb néprétegek öntudatositásáért, osztályuralom helyett az egész magyar nép erkölcsi, szellemi és anyagi uralmának biztosításáért. De arról nem tehet, ha a “fiatal magyar demokrácia” emberei — tisztelet a kivételeknek — olyan hibákat követnek el s olyan bűnöket tűrnek el, amelyek lehetetlenné teszik a mellettük való kiállást s egyre szélesebb néprétegek rokonszenvét fordítják el. Ha ez igy megy tovább, megtörténhetik, hogy a demokrácia fordul a demokraták ellen, azaz a kiábrándult népakarat uj medret ás magának. Ez is csak azt bizonyitja, hogy az egyház a napi politika válságaiba ne avatkozzék bele, hanem bátran és függetlenül védje az evangéliumi világszemléletből következő nagy erkölcsi és politikai javakat: a szabadságot, az emberi méltóságot, az egyéniség és a közösség jogát, az autonómiát, a nemzet jó hírnevét és az etikai alapon nyugvó országvezetést. Ha mindezt demokráciának nevezzük, akkor igy fogalmazhatom meg a tételt: az egyház prófétai tisztéhez tartozik egyrészt erkölcsi értékkel megtölteni a demokráciát, másrészt az igy etizált demokráciát védelmezni mind a reakciósokkal, mind azokkal a demokratákkal szemben, akik nem a demokrácia, hanem a maguk érdekeit szolgálják.” Úgy érezzük, hogy amerikai magyar reformátussápunk teljes lélekkel átérzi, magáévá teszi Ravasz László püspök fennti megállapításait, mert hiszen tisztább, függetlenebb disztinkciót egyház és állam között nem is tudnánk vonni, éljünk bár a világ bármely részén is. Magyarázat, kommentár tehát a püspöki jelentés e részéhez nem szükséges: beszél az magáért.
