Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1946-08-01 / 8. szám

OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORHED FEDERATION OF AMERICA

Published Monthly Megjelenik havonta

Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D.

Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY

Subscription $2.00 a year

Előfizetés évi $2.00

Társszerkesztők—Associate Editors: EMERY KIRÁLY

and

EDMOND VASVÁRY

Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage Act of February 28, 1925, authorized August 13, 1936

VOLUME XXIV. "GOLDEN JUBILEE YEAR" AUGUST, 1946

JÖJJ A TÉL BEÁLLTA ELŐTT

Nyár vége felé vagyunk. Itt-ott már sír az őszi szél. Közeleg a tél. A kemény, hideg, testet- lelket dermesztő tél. A sárguló levelek hullásából, az őszi szél sírásából, kétségbeesett segélykiáltás hangzik felénk. Testvérünk kiáltása.

Azzal az üzenettel fordulnak felénk, amivel az öreg, összetört, bebörtönzött, halál előtt álló apostol üzent ifjú munkatársának, Timotheusnak: “jöjj! még a tél beállta előtt!”

“Jöjj! hozd el télikabátomat!” Jöjj magad, hogy jelenlétedből érezzem meg szived szereteté- nek bátoritó, vigasztaló melegségét. Fiam! jöjj a tél beállta előtt, mert tavasszal már késő lesz. Hiába jönnél tavasszal, engem már nem találsz itt!”

A hozzánk érkező óhazai levelek százaiból ez a könyörgés sír felénk: amerikai magyar testvér, jöjj a tél beállta előtt! Nincs ruhánk, cipőnk, tüzelőnk, kenyerünk, csak egy van: szenvedés, nyomorúság, didergés, halál! íme egy drámai erejű segély kiáltás:

“Képzeljék el, évekig jóformán semmit sem enni, csak babot. Hol terem ennyi rengeteg bab? Nem csoda, ha Újpesten, május elseje, a “szabad május!” elseje, előtt, a járdára mázolt különféle propaganda orditás között sűrűn lehetett azt olvasni: Halál a babtermelőkre! És hányszor hetekig csak sóba-vizbe főzve, mert rántásnak való se volt: zsír, liszt, hagyma. Most eltűnt a só, az ecet. Azazhogy dehogy tűnt el! Van minden, de csak a feketézők tudják megfizetni s mindenféle feketézőből, és megszállóból van épp elég. Ezek felségesen élnek. Nem is kell sort államok semmiért, mindent a helyükbe hoznak. Az minden háború következménye, hogy egyfelől tobzódás és ezek jómódja nyomán gyermekhalottak, éhes öregek, táplálni nem tudó anyák, vánnyadt, romlott ifjúság, magán otthonokban a bombák által összedobált mindenféle elemek, ütött-kopott otthonok, törött ablakok, üres szekrények, üres pénztárcák, irtózatos, kegyetlen emlékek, sok-sok- sok halott a temetőkben, akik élhettek volna, — nyomorúság, kétségbeesés, gond-gond- gond s mindezek hegyibe bab és bab, tarka és fehér, apró és nagy, sózva vagy só nélkül, berántva, vagy vizben főzve csupán, melegen és hidegen, frissen és másnaposán, de bab és bab, mindig bab. A hús már nem is tudom mi fán terem. Az édeset — óh az édeset — csak vágyban óhajtom s az élet ezerféle tartozéka, ami addig még nálunk, szegény magyaroknál is, természetes volt, ma ismeretlen. Csak a gyomor korgása ismerős nagyon.

Álltainak bennünket: majd ekkor, majd akkor jobb lesz s mi csak várunk és ökölbe szorult kézzel esszük — a babot! ha van! Mert áldás, ha ez is van, ha akad. Itt van junius vége és semmi, de semmi zöldfőzeléket, semmi gyümölcsöt nem ehetünk itt Pesten. Olyan drága. A megszállók eszik el előlünk a gyümölcsöt, a mi gyerekeink csörgő nyállal nézik őket. Tavaly tövestől vágták ki gyümölcsfáinkat, feldobták a katonai teherautókra s ott dőzsöltek. Ma már kegyelmesebbek: puskával körülállják a fát és lelegelik. Ahol a fegyver, ott az erő, — és ott a cseresznye, meggy és a barack s a többi, ami ezután jön.

A tönkretett legszebb temetőnk, a Kerepesi temetőnk, kriptáit “kilakoltatják” s a halottak helyét berendezik maguknak. A közeli Teleki térről odahordanak mindent s ott osztozkodnak, tivornyáznak.

Hja! ez a háború! A vesztes ország háborújának fényes eredménye! Ránkszakaj- tották a háború fortéimét s most nekünk kell szenvednünk itt. Volt, aki elmenekült, sok volt, akit felakasztottak, mi pedig ma is szenvedünk s kitudja meddig?

Se fűszere, se sava se borsa se édessége se tejföle, se gyümölcse ennek az életnek. Néha azt hiszem, hogy semmi más nincs a világon, csak gyűlölet, nyomor — és bab!