Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1946-07-01 / 7. szám
16 TESTVÉRISÉG szempontjából hasznosnak tartjuk gyermekeink részére a cserkészmozgalmat, ezért hat fiunk a városi cserkészcsapatnak, négy kisebb leányunk pedig a “Brownie” leány cserkész csoportnak lett tagja. Ezek a gyermekek amellett, hogy jót és szépet tanulnak, hetenként kétszer a “Troop” gyűléseken az Otthonon ki- vüli gyermekekkel is barátkozhatnak azok Otthonaiban. A múlt év őszén gyermekeink közül kettőt, Luif Ferenc és Prunyi Sári egész árvákat, a high school sikeres elvégzése után az Elmhurst Kollégiumba Írattuk be felsőbb iskolai nevelésre. (Luif F. az első félév elvégzése után haza jött és technikai iskolába vágyik. Felvételéig a tandíj fejében farmánkon segít.) Felügyelő Bizottságunk és a Vezértestület hozzá járult e két felsőbb iskolás gyermekünk további taníttatásához, ha magaviseletükkel és tanulási előmenetelükkel azt kiérdemlik. Eddig mind a kettő elég jó tanuló volt. Hisszük, hogy az Intézet gondviselése, a vezetők jó nevelése folytán a Bethlen Otthonból becsületes emberek, hü keresztyének, jó polgárok és hálás lelkek kerülnek ki az életbe, akik amerikai magyar refor- mátusságunknak és a köznek is javára lesznek. Az Öregek Otthona és lakói Szeretet Intézetünk másik department-j ében, az Öregek Otthonában az elmúlt évben kevés változás volt úgy a létszámot, mint a lakókat illetőleg. Évközben egy halottunk volt, Ignátz Mihály 68 éves öregünk, aki 14 évig volt^ az Intézet lakója. Rajta kívül elhagyta az Intézetet Ádám Istvánné, aki fiához költözött s akinek behozott pénzletétjéből az ellátási dijak levonása után fenn maradt összeget kifizettük. Önelhatározásából elköltözött még Lengyel Sándor, aki munkát kapott és háztartást kezdett leányával, akit szintén kivitt az Intézetből. Varanay Ferencet állami szanatóriumba kellett szállítanunk betegsége miatt. Évközben uj lakókként felvétettek Nt. Virág Istvánné, Svarny Pál és Rozsnyai Mária. Az Öregek Otthonában 1945-ben gondviselésben részesült összesen 33 öreg. Évközben meghalt egy, eltávozott kettő, felvétetett három uj lakó, igy a létszám 1945 december 31-én maradt 30. GAZDÁLKODÁSUNK Intézeti gazdálkodásunkkal kapcsolatban jelentésemben röviden már megemlítettem, hogy a gazda multévi munkája az időnként alkalmazott segítséggel együtt megfelelt a váradalmaknak. Termelésünk, tej, vaj, hús, tojás és lakóink élelmezésére kitermelt és felhasznált egyéb élelmi cikkekkel együtt csak hasznára volt az Intézetnek, amelyek nélkül lakóink élelmezése sokkal többe került volna. A gazdaságunkban kitermelt és intézeti céljainkra felhasznált terményekről az alábbi áttekintő kimutatást adhatom: A múlt éven gazdánk 102 aker földet müveit. Ebből 28 aker kaszáló volt, amelyen 80 tonna széna termett 1200.00 dollár értékben. 19 akeron termett 447 bushel búza 791.19 értékben. 13 akeren termett 362 bu. zab 271.50 értékben. 11 akeren termett 150 bu. árpa 150.00 értékben. 28 akeren termett 2000 bu. kukorica 2000.00 értékben. A szemes terményeken kívül, amelyeket liszt ellátásunkra, állatállományunk etetésére s egyéb céljainkra használtunk, az egész évre szükséges konyhai vetemények is megteremtek gazdaságunkban, amelyeknek együttes értéke 500.00 dollárra tehető. A fenntiek mellett kitermeltünk 99,214 font tejet, fontonként csak 5 centjével is 4960.00 dollár értékben. Vajat készíthettünk 1700 fontot és túrót is kb. ugyanennyit. Tojást kaptunk saját tyúkjainktól 1609 tucatot, egy tucat 40 cent értékeléssel 643.60 cent értékben. Saját állatállományunkból intézeti élelmezésre levágtunk 7600 fontot fontonként 35 centjével 2660.00 dollár értékben. Az intézeti szükségleteinkre termelt és elhasznált termények és élelmi cikkek teljes értéke a mérsékelt árszámitás mellett is 13,176.99 cent volt. Ha ebből az összegből levonjuk a gazdálkodásra készpénzben kiadott évi 5246.68 centet, valamint a saját terményeinkből állatállományunk élelmezésére elhasznált termények értékét, amely 3457.87 centet tesz ki, multévi gazdálkodásunknak anyagi haszna 4472.44 centet mutat. A föld terméséért, az abból nyert eledelekért, a hasznothozó föld munkálásához nyert erőkért áldjuk Istenünket. Szénbányászatunk Bányászatunk az elmúlt év fűtési időszakában csaknem végig szünetelt. Ennek oka részben az volt, hogy bányánk régi nyílása az előző tél folymán az erős havazások és esőzések miatt beszakadt. Az uj nyílás megnyitására későn kaptunk megfelelő gépeket és munkásokat. A bányászat folytatását azután a strike-ok és megfelelő bányász hiánya akadályozta. Éppen ezért a bánya üzemben tartási költségeiből vásárolt szénnel tüzeltünk. 1945-ben Intézetünk vezetését Istentől nyert legjobb tehetségem szerint, az ő dicsőségére, Református Egyesületünk javára, szeretetmunkánk előbb vitelére, az Intézetben gondviseltek boldogitására igyekeztem elvégezni munkatársaimmal együtt. A munkánkba és Intézetünk javára kapott testvéri segítséget Egyesületünk Vezértestületének, tagjainak, Lelkipásztorainknak, gyülekezeteinknek és minden pártfogónknak ezúton is megköszönöm. Közös szebb jövőnk tovább építéséhez Istenünk segedelmét, testvéreink további segítő szere- tetét kérem. Jelentésem tudomásul vételét kérve, maradok szolgálatra készen Fenti jelentést a Vezértestület 1946 márciusi gyűlésén elfogadta és jóváhagyás végett az Igazgatósági gyűlés elé terjeszti. Kecskeméthy József, igazgató Az igazgató fenti 1945 évről szóló jelentését, amelyet a Vezértestület márciusi gyűlésén már letárgyalt és elfogadott, a Bethlen Otthon Igazgató Tanácsának 1946 julius 2-án tartott évi gyűlése is elismeréssel vette tudomásul. Az 1945 évről szóló jelentés mellett az igazgató általánosságban beszámolt az intézet 1946 első félévi életéről és munkálkodásáról is. Jelentését az Igazgatótanács tudomásul vette az alábbi pénztári kimutatással együtt: A Bethlen Otthon 1946 első félévi pénztári kimutatása: A) Bevételek a fentartási alapon: Áthozat 1945-ről _______________$ 4,938.76 Bevételek jan. 1-től jul. 1-ig ___ 25,760.83 Összbevétel 1946 első félévben _Z 30,699.59 B) Kiadások a fentartási alapon: 1946 első felében _______________ 24,471.82 Maradvány 1946 első felében___* 6,227777 C) Bevételek az építési és törlesztési alapon _______________ 6,657.01 Kiadás ------------------- 4,317.49 Maradvány ------------------------------jjj 2,339.52 Mérleg Bevétel fentartási alapon _______________$ 30,699.59 Bevétel az építési és törlesztési alapon __ 6,657.01 Összes félévi bevétel a két alapon_______$ 37,356.60 Kiadás a fentartási alapon ______________ 24,471.82 Kiadás az építési és törlesztési alapon___ 4,317.49 Összes félévi kiadás a két alapon_________$ 28,789.31 Zárlat Összes félévi bevétel ________________$ 37,356.60 Összes félévi kiadás _______;____________ 28,789.31 Felévi maradvány a két alapon _________7$ 8,567.29 A első félév maradványa lehetővé teszi, hogy intézetünk adósságából jelentős összeget törleszthessünk. Az anyagi eredményért, életünk és javaink megtart- tatásáért és gyarapodásunkért legyen Istené a dicsőség, a hála pedig azoké, akik szeretet munkánkban szeretettel jöttek segítségünkre.