Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-05-01 / 5. szám
4 TESTVÉRISÉG A testvér felé nyújtott kéz. Európa egyik képtárában van egy gyönyörű festmény. A kép haragos, háborgó tengert ábrázol. A tenger hullámaiból kereszt emelkedik ki, mely felé végső erőfeszítéssel úszik több, a hajótörés után, a tenger hullámai közé került matróz. Az egyik eléri a keresztet. Egyik kezével belékapaszkodik és a másik kezét segitőleg, mentőleg nyújtja ki társai felé, hogy azokat is biztonnságba helyezze. A mi Református Egyesületünk hivatásának, munkájának képe ez. Hitünkkel odatámaszkodunk Istenhez, erősen fogjuk Őt. Kezünket pedig kinyújtjuk, hogy segitsünk bajban, betegségben, gyászban, árvaságban levő testvéreinken. Hálás vagyok Istennek, hogy ennek a hitből fakadó testvérszerete- tet munkáló nagy családnak, Református Egyesületünknek, élére állított engemet. Mert Isten iránti hálámat mind több áldást nyújtó, hitet és testvéri, segítő szeretetet építő szolgálattal szeretném megbi- zonyitani, azért levelet írtam Református Egyesületünk nagy családjának az ország különböző városaiban élő családtagjai vezetőihez. Arra kértem őket, hogy írják meg: kik az ottani csoport vezetői és ha- vonkint legalább egyszer, az osz- tálygy üléseken, találkoznak-é egymással, Egyesületünk ottani tagjai. Ezekből akartam megállapítani, hogy meg van-é az együvé tartozás, a testvéri közösség, érzése? kik az osztályoknál munkálkodó elnök társaim? kik azok a munkatársak, a- kik segítő kezet nyújtanak arra, hogy testvéreiket behozzák Református Egyesületünk áldásait élvező családtagok sorába? Hálásan köszönöm azt, hogy csaknem minden osztálytól megjött a válasz. A válaszok egy része lehangoló, mert azt mutatja, hogy nincs, vagy elsorvadóban van, az osztály- gyűléseken való megjelenés, igy az egymással való találkozás lehetősége is. A válaszok másik része örömmel tölti el szivünket, mert arról tesz bizonyságot, hogy szép számmal vannak olyanok, akik mindhalálig való hűséggel, fáradhatatlan munka kedvvel dolgoznak a testvérszeretet munkájában. Portage, Pa.-ból, a 68-ik osztálytól Írja Törös Mihály testvérünk: “A 68-ik osztály 1902-ben alakult. Én mint alapitó tag és 1911-től minnt osztálykezelő dolgozom. Az osztálytagok olyan szétszórtan élnek ezen a vidéken, hogy gyűlést nem lehet tartani... Én és a feleségem végeztük eddig a munkát... Isten segítségével megyünk és végezzük a munkát. Én már négy éve csak Isten kegyelméből vagyok itt, mert 1941 jan. 24-én olyan lettem, mint valami szélütött. A jobb térdemből minden erő kifogyott... a kezem zsibbad és kell egy nap, hogy néhány sort megírjak. Alapítottam a 2 osztályt, a 68-at és 207-et. Két egyházat Windber, Pa. és Portage, Pa __ Isten áldását kívánom minden igaz hivő, ott munkálkodó atyámfiának. Vagyok és leszek hive minden jóakarónak: Törös Mihály.” Törös Mihály testvérünk leveléből a régi hithősök lelkülete sugárzik ki. Azok közül való 3, kikről a költő ezt irta: “mig szakad a kötél vagy kezem, állok, őrszem a harangtoronyban És a harangokat félreverem.” Isten áldása legyen a 34 éve őrségen álló testvérünkön! Danes néni, Traveskyn, Pa., 47-ik osztályunktól igy ir: “Most már hét éve, hogy szeretett férjem elhalt. Ő volt az, ami mostan én vagyok: magam vagyok az osztálynál minden, jegyző, pénztárnok, ügykezelő. Az osztály gyarapszik. Ez előtt 7 évvel ha bement 50—60 dollár, most már háromszoros. De dolgozni kell érte ... Maradtam tisztelettel: Danes Mihályné.” Fodor József, államügyész, Columbus, O. osztályunk elnöke ígéretet tesz arra, hogy az osztályban megpezsditik az életet, összejövetelt fognak tartani. A költő azt mondja: “Nagy magyar télben picike tüzek, A lángotokban bízom ... Boldog vagyok ha magyar tüzet látok . .n . Szelíd fények és szilaj vándorlángok: Mit gondoltok: ha összefogóznátok!” Erre van szükségünk nekünk is. Az egész országban szétszórtan égő amerikai magyar református tüzek- nek egy közös lángba egyesülésére, hogy többet segíthessünk. Ki segit? kinek van gondolata arra, miként lehetne a szétszórtan "égő tüzekre újabb táplálékot tenni? "A tiszteletre legméllóbb asszony: az Édesanyám", mondotta Kossuth Lajos. A mi édesanyánk és ma különösen azok az édesanyák, kik gyermeküket veszítették el a világháborúban. Református Egyesületünk tiszteletének és együttérző szeretetének megérez- tetésére, Édesanyák Napjára, levelemet küldöttem 62 hősi halottunk édesanyjának. Isten adjon nekik vigasztalást. Mi tisztességet tettünk a tiszteletre legméltóbb asszonyok előtt. Ötödik magyar református istentiszteletünket, április 22-én tartottuk Washingtonban, a 15 és O Str. sarkán levő Grace Reformed Churchben. Az istentisztelet után az egyház társadalmi termében testvéri találkozóra gyűltünk össze, ahol tea és sütemény mellett elbeszélgetett, ismerkedett az istentiszteleten megjelent 42 főből álló washinngtoni magyar csoport. A testvéri találkozót Bol- dogh Bálintné, Kenyeres Andrásné és Kovács Miklósné készítették elő. Hálás köszönet illesse őket. Itt vettünk búcsút Varjú Irénke, Toledo- ból ideszármazott, katonalányunktól, ki Honoluluba ment szolgálatra. "Mindnyájan könnyezünk valakiéri!" A hozzánk . érkező levelek között sok olyan van, amelyik szívfájdalmat hoz. egyike Balogh Kálmán, a 264-ik, Chicago, 111. osztályunk jegyzőjének levele is, ki jelenti, hogy Demeter Bálint tengerész sebeibe meghalt a Naval Hospitalban ... Továbbá azt írja: “Illető- dött szívvel kell jelentenem egy másik szomorú hir. Egy másik hős fiunkról jött a szomorú hir. Ifj. Lizák Ferenc hősi halált halt a So. Pacific fronton... Az én fiam, Sgt. E. Balogh megsérült a Manilia-i fronton... Mindnyájan könnyezünk valakiért." Igaza van. Mindnyájan könnyezünk valakiért. Közös a kereszthordozás. A közös kereszt serkentsen arra, hogy Egyesületünket még alkalmasabbá tegyük arra, hogy több könnyet letörölhessen, több segítséget nyújthasson. Dr. Újlaki Ferenc elnök.