Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1945-12-01 / 12. szám

TESTVÉRISÉG 13 IGAZGATÓI JELENTÉS 1945 NOV. HÓRÓL Nagytiszteletü Elnök Ur! Mélyen Tisztelt Felügyelő Bizottság! Intézetünk novemberi munkálkodásáról je­lentésemet a következőkben van szerencsém elő terjeszteni: I. SZERETETMUNKÁNK SEGÍTŐIRŐL Mint minden hónapban, úgy most első he­lyen azokról kívánok jelenteni, akik a jótékony­ság önzetlen gyakorlásával, anyagi és erkölcsi támogatásukkal segítségünkre jöttek abban, hogy Bethlen Otthonunk gondviseltjeinek testi és lelki gondozását elvégezhessük. Közel az év végéhez az alábbi csoportosított kimutatásból minden egyházközség és minden egyén tiszta képet nyerhet arra vonatkozólag, hogy milyen mértékben tett eleget ama krisztusi parancsnak, amely hitünk cselédeinek testvéri segítésére hiv. Aki adott jó szívvel abból, amit Istentől kapott, az bizonyára nyugodt lélekkel léphet át az ó- évből az uj esztendőbe. Vajha minden magyar református lélek nyugodt lehetne afelől, hogy meghozta a maga áldozatát másokért is, de különösen Krisztus szegényeiért. Aki nem tett semmit, még az is tehet. November hónap végéig a külömböző egy­házi csoportok részéről az alábbi adomány ösz- szegeket közölhetjük: Az Ev. és Ref. Egyház Magyar Egyházkerületének Keleti Egyházme­gyéje fenntartási alapra 1001.95, építésre 97.00. A Közép Egyházmegye fenntartásra 742.27, épí­tésre 625.00. A Tóparti Egyházmegye fenntar­tásra 976.20, építésre 15.00. A Nyugati Egyház­megye fenntartásra 1046.60, építésre 93.00. A N. E. Ohio Synodhoz tartozó magyar gyüleke­zetek fenntartásra 474.02, építésre 1071.00. A S. W. Ohio Synodhoz tartozó magyar gyüleke­zetek fenntartásra 207.49. A S. Wisconsin Sy­nodhoz tartozó magyar gyülekezetek fenntar­tásra 139.00. A California Synodhoz tartozó magyar gyülekezetek fenntartásra 137.00. A Presbyterian Egyházhoz tartozó magyar gyü­lekezetek fenntartásra 1414.23, építésre 73.00. A Független Egyházkerület Keleti Egyházme­gyéje fenntartásra 654.83, építésre 172.00. A Nyugati Egyházmegye fenntartásra 629.37, épí­tésre 65.60. A Youngstowni Independens Egy­házközség fenntartásra 138.47. A Ref. Church in America magyar gyülekezetei fenntartásra 228.00, építésre 5.00. II. NOVEMBERI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK KIMUTATÁSA 1. Fenntartási Alapon a) Bevételek Kegyes adományokból ..............................$601.20 Tartás, ellátásból ....................................... 523.40 Református Egyesülettől .......................... 1729.50 Farmi termékekből ................................... 6.00 Naptárhirdetésekből .................................. 43.00 Naptárpéldányokból .................................. 102.60 Életbiztosításból ......................................... 15.71 Vegyes bevételekből .................................. 188.00 Összes bevétel novemberben.....................$3209.41 b) Kiadások Fizetésekre .......................................*.........$1003.76 Élelmi szerekre ........................................... 257.78 Ruházkodásra ............ 34.16 Bányára ....................................................... 52.00 Gáz és villanyszámla ................................ 109.94 Orvos, orvosságra ..................................... 29.84 Befektetésekre .......................................... 150.00 Javításokra .................................................. 291.10 Háztartási cikkekre ................................... 144.43 Életbiztosításra ............................................ 216.62 Adósságra (Visszafizetés egy eltávozott öreg lakónak) ................. 1890.00 Adóra ........................................................... 139.72 Naptár kiadásra ........................................... 144.50 Irodai kiadások ......................................... 13.25 Posta, szállítás ........................................... 13.20 Telefon számla ................... 29.79 Propagandára .............................................. 111.24 Farmi kiadásokra ..................................... 430.27 Vegyes kiadások ......................... 8.90 Összes kiadás novemberben.......................$5070.50 c) Zárlat Áthozat 1945 októberről ...........................$3310.49 Bevétel 1945 novemberben ..................... 3209.41 Összes bevétel ............................................$6519.90 Kiadás 1945 novemberben ...................... 5070.50 Maradvány 1945 decemberre.....................$1449.40 2. Építési és Törlesztési Alapon a) Bevételek Fűzi György, Ligonier, Pa. 50.00. Révész Kálmán, Pittsburgh, Pa. 2.00. Charles E. Perry, Ligonier, Pa. háztörlesztés 20.00. John Meagher,

Next

/
Thumbnails
Contents