Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 3 KÉTMILLIÓ SZÉTSZÓRT MAGYAR EURÓPÁBAN Részlet egy tábori pap leveléből Nt. Balogh E. István, aki Egyesületünk kötelékéből lépett a tábori lelkész munkakörének mezejére, ez időszerűit Németországban van ottani csapatainkkal. Családi ügyben végzett bizonyos nyomozást Cologne-ban s ezzel kapcsolatban Írja a következőket: “Útközben megálltam Hannoverben, ahol előzőleg már több magyarral találkoztam. Hannover legnagyobb gyárainak hatalmas területén, amit “Hanomag”-nak neveznek (autógumik, tankek, fegyverek gyártelepe) 185 magyar családot találtam, akiket 4-5 hónappal ezelőtt a németek hurcoltak el, Magyarország minden részéből. Mindegyik mechanikus. Ezeket a gyakorlott iparosokat saját műhelyeikből, gyárakból, stb. vitték el. Választaniok kellett, hogy vagy a német hadsereg kötelékébe lépnek, mint katonák vagy munkások — vagy pedig valamelyik ipari központra mennek, mint mechanikusok. A kisebb rosszat választották. Mint mechanikusok, joguk volt ahhoz, hogy magukkal vigyék családjukat, bútoraikat, ingóságaikat. Útközben sok család szétszakadt. Idősebb fiuk, feleségek, stb. elmaradtak gkülönböző gyárakban, különböző városokban. Hannoverbe 185 többé-kevésbbé egész család érkezett. Itt piszkos barrackokban helyezték el őket kényelmes otthonok helyett, amit Ígértek nekiek. Ezeket a barrackokat később bombázták s azok porig égtek, a családok minden holmijával együtt. A bombázások alatt ezeknek az “idegenek”- nek nem engedték meg, hogy valami menhelyre menjenek, mert azok csak a németek számára voltak fenntartva. Ennek dacára egyetlen egy magyar sem halt meg, de annál több német pusztult el a menedékhelyeken. Ezek közt a magyarok közt négy zsidó volt, akiket ők mentettek meg s védelmeztek meg a németekkel szemben. Amikor először találkoztam velök^ telve voltak a hazatérés reménységével. Kértem őket, hogy csak legyenek nyugodtan. Szervezkedjenek rendes csoportokba s amikor a katonai kormányzattal érintkeznek, ne kérjenek túlságosan sokat s igy annál többet fognak kapni. Hallgattak reám. Választottak egy négy tagú bizottságot Panker Victor aradi honfitársunk elnöklete alatt. Amikor a katonai kormányzat látta a magatartásukat, adtak nekiek egy autót, fölhatalmazták őket saját kormányzásukra, bőségesen ellátták őket élelmiszerjegyekkel s megígérték nekiek, hogy mihelyt a vasúti összeköttetés helyre áll, a legelső alkalommal hazaküldik mindnyájukat. Általában véve nem úgy kezelték őket, mint ellenségeket, hanem mint bajtársakat. Mindnyájan piros-fehér-zöld karszalagot viseltek azonosságuk feltüntetésére. A gyárakban többé-kevésbbé kényelmesen éltek. Veszteségeik kárpótlására összeszedtek minden használható szerszámot, amit a romokból megmenthettek, hogy iparukat azonnal megkezdhessék, amikor hazamennek. Több órát töltöttem velők, próbálva erősit- getni közhangulatukat. Nagy élmény volt reám nézve, hogy első kézből hallhattam hazai újságokat. Ők látták a rettentő pusztítást, a németek borzasztó nyomait. Amint mondták, rajtuk kívül valami két millió magyar él szétszórva Európában, mint katonák, kényszer-munkások, elhurcolt egyének. Adtam nekiek, amit adhattam: jó szót, jó tanácsokat, együttérzést, cigarettát, cigaretta-papírt. Mondtam nekiek, hogy az Amerikai Magyar Szövetség országos ruhagyűjtést rendez az otthoni magyarság számára s hogy én remélem, hogy ezek a “szeretet-csomagok” sok olyan honfitársunkhoz fognak eljutni, akik elveszítették mindenüket. Végül megadtam nekik az én katonai címemet, hogy rendkívüli szükség esetén kérjék meg a katonai kormányzatot üzenetük hozzám juttatására és ha csak lehetséges, bárhonnan is visszamegyek hozzájuk, hogy segítségükre lehessek. Az igazság az, hogy egy egyszerű katonatiszt nagyon kesevet tehet s ezt meg is mondtam nekik őszintén, mivel én nem vagyok összeköttetésben a katonai kormányzattal. De már önmagában véve az, hogy egyenruhában voltam közöttük s adtam nekik egy pár jótanácsot: emelni látszott hangulatukat. Szerintük valami 1000 fiatal, 14-16 éves fiút hurcoltak el a Ruhr vidékére, mint katonai munkásokat. Az utat gyalog tétették meg velők. Azok ma már vagy meghaltak, vagy fogságba jutottak.” * Eddig a levél, amihez aligha kell magyarázat. Ami viszont kell hozzá: megértés, testvéri részvét és segítség. Nem tudjuk még MIKOR ÉS HOGYAN küldhetünk ruha és élelmiszer csomagokat Magyarországra, DE tartsuk készenlétben, amit magyar tesvéreinknek szántunk.
