Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1944-04-01 / 4. szám

TESTVÉRISÉG 7 h) Fegyelmi ügyek A 171. számú mckeesporti osztály ügykeze­lőjének nagyobb összeget reprezentáló kötele­zettsége áll fenn még az 1938 évi tagszerzési verseny idejéből, aminek többszöri felszólitásunk ellenére sem tett eleget. Ügyét a Vezértestület elé terjesztve, rendkívüli gyűlésen határozatba ment, hogy ha kötelezettségének minden eleget nem tesz, választhatósági jogától felfüggeszte- tik. A mai napig nem tett eleget. Más fegyelmi ügy az év folyamán nem volt. i) A központi hivatal ügyvitele Az ügyrend végrehajtása terén zavar nem fordult elő, tisztikari értekezleteket az előirt módon tartottunk, azokról jegyzőkönyv áll ren­delkezésre. A posta hivatali szétosztása jelenleg a pénz­tárnok munkája. Dologi szükségletekről az illetékes tisztvise­lők gondoskodtak. Fontosabb okmányaink, irataink s általá­ban irattárunk rendszerezése, jegyzőkönyveink összegyűjtése és beköttetése a közeljövő egyik feladatát képezi. Az Egyesület csekkjeit ideiglenes intézke­dés alapján a pénztárnok és számvevő Írták alá 1943 októbertől kezdve. Az ügyvezető titkár címmel (Secretary Pro Tem) felruházott szervező titkár számára az elő­irt 10,000 dolláros biztosítékot megszereztük s Vezértestületi határozat értelmében a tagfelvé­tellel , összefüggő ügyek átmentek a számvevő­ségtől a titkári hivatal hatáskörébe s ennek megfelelőleg bocsáttattak ki az uj okmányok az ügyvezető titkár és elnök aláírásával. j) Hivatalos lap Titkárunk távozásakor a Vezértestület az elnökre ruházta a főszerkesztői címet, amint az a hivatalos lapon is fel van tüntetve. II. Tagsági kimutatás (Az 1942 évi titkári jelentés és az 1943 évi számfejtői adatok alapján, amint az az egyes államokhoz beterjesztetett hivatalos jelentések­ben — Annual Statement— foglaltatik): a) Biztositó Osztály (Adults) Létszám 1943 december 31-én 16,214 Létszám 1942 deiember 31-én 15,513 Eredmény ......................... 701 szaporodás b) Gyermek Osztály (Juveniles) Okmány szám 1942 december 31-én 7,549 Uj okmány kiadva 1943-ban .......... 1,604 Visszahelyezve 1943-ban ................. 42 \ Törölve 1943-ban ............................ 1,106 Meghalt 1943-ban ............................ 11 Összesen .......................................... 1,117 Létszám 1943 december 31-én ................... 8,078 Eredmény: 529 szaporodás A két osztály együttes létszáma 1943 december 31-én .............................. 24,292 Tag létszám volt 1942 december 31-én .... 23,241 Összes szaporulat 1943 folyamán ............ 1,051 Érvényben levő biztosítások (Certificates in force) Felnőttek 1943 dec. 31-én 16,214 okmány 14,289,804 értékben 1942 dec. 31-én 15,513 okmány 13,619,488 értékben Évi gyarapodás 701 okmány 670,316 értékben Gyermekek 1943 dec. 31-én 8,078 okmány 3,820,090 értékben 1942 dec. 31-én 7,549 okmány 3,551.640 értékben Évi gyarapodás 529 okmány 268,450 értékben Összesítés Felnőtt o. 1943: 16,214 okm. $14,289.804 értékben Gyermek o. 1943: 8,078 okm. 3,820,090 értékben Összesen .......... 24,292 okm. $18,109,894 értékben A két osztály együttes évi gyarapodása: 1230 okmány $938,766 értékben III. Betegsegélyző osztály Ennek az osztálynak tagjai valamennyien kö­teles tagjai a biztositó osztálynak is, következés­képen külön egyesületi tagokként nem jöhetnek számításba s nyilvántartásuknak a taglétszámra befolyásuk nincs. Azt lényegében sem nem nö­velik, sem nem csökkentik. Vagyoni helyzetük kimutatása a számvevő hatáskörébe tartozik. Létszámukat a következő adatok mutatják: Betegsegély biztosítása volt 1943-ban 2,333 tagnak Betegsegély biztosítása volt 1942-ben 2,175 tagnak Évi szaporulat ................................... • 58 tag Értékelés Fizetőképességi százalék Együttesen (Solvency ratio) (Combined) 1939- ben ......................................... 110.7 1940- ben ......................................... 111.5 1941- ben ......................................... 111.0 1942- ben ......................................... 110.7 1943- ban ......................................... 111.5 Összesen 9,195

Next

/
Thumbnails
Contents