Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-04-01 / 4. szám
4 TESTVÉRISÉG ELNÖKI JELENTÉS '‘Reménységek Esztendeje” 1943. Kedves Tiszttársaim! Testvérek! Megilletődött lélekkel teszek jelentést az 1943. évről, a Reménységek Esztendejéről. Megilletődött lélekkel, mert ma van ötven éve annak, hogy a magyar nemzet atyja, Kossuth Lajos, hazament az Atyához. Istennek álmát, szabadság, egyenlőség, testvériségről való látomását, a magyar nép és az egész világ álmává, vezérlő csillagává tette ő. A látomás nem öltött még testet. Magyar földön nem lett még tóvá a délibáb. De bármily sötét felhők tornyosuljanak is az édesanya, szülőhazánk körül, bár az egész föld megrendült és a hegyek meginogva a tenger közepébe dőlnek is, nem félünk. Bízunk a jobb jövőben, mert hiszünk Istenben és tudjuk azt, hogy Istennek álma, a szabadság és testvériség, egykor az egész emberiség és benne a magyar nemzet élete lesz! “Lehetetlen, hogy az Isten hazudjon. Erős vigasztalásunk van minékünk, mint akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, mely lékünknek bátorságos és erős horgonya.” (Zsid. 6:18-19.) Az egész világot megrázó, megpróbáló évben, 1943-ban, a “Reménységek Esztendejében,” a bátorságos és erős horgony tartott minket, tartotta Református Egyesületünket, hogy az eredeti fundamentumról el nem sodortattunk, sőt erősen állva úgy munkálkodhattunk, hogy 1943-ik év Egyesületünk egyik legeredményesebb esztendeje lett. Beszélj ek-é arról, hogy taglétszámunk egy év alatt egyezerötverieggyel szaporodott és meghaladta a 24 ezret? Hogy 1943-ban közel egy millió dollár biztosítással, 1230 uj okmánnyal gyarapodva az érvényben levő biztosítás tizennyolc millió dollárt meghaladó összegre emelkedett? És vagyonúnkban meghaladtuk a két millió dollárt? Szólj ak-é arról, hogy a tagság iránti kötelezettségnek mindenben hűségesen és pontosan tettünk eleget? Hogy a Haza iránti kötelességünknek War Bond vásárlással, Pittsburgh és környékén és más helyeken tartott zászlószente- lési és más ünnepélyeken a lélek erősítésével tettünk eleget és hogy katonáink száma megközelíti a kettőezret? 550 ezer dollár értékű war bondot vettünk. Elmondjam-é, hogy egyházainknak, ifjúságunk nevelésének az egyházi és polgári magyar sajtó munkájának támogatására jelentékeny erkölcsi és anyagi támogatást adtunk? Elmondj am-é, hogy Bethlen Otthonunkban gondját viseltük árváinknak, öregeinknek, sőt az adósságból is tekintélyes összeget törlesztettünk? Mindezek a gyümölcsök beszédes bizonyságot tesznek úgy a fának, a Református Egyesületnek, mint az azt gondozó munkásoknak, tisztviselőknek életrevalóságáról. Mindezekről beszámolnak tisztviselőink jelentésének adatai. így én, mostani elnöki jelentésemben, Református Egyesületünk, sőt az egész amerikai magyar reformátusság és az egész amerikai magyarság élete egyik legnagyobb eseményéről, Molnár István elmeneteléről, emlékezem. Szivemben fájdalom, szememben könny van, mert nem ül itt többet az asztalnál, nincs itt közöttünk az a férfiú, kinek neve, élete egy volt a Református Egyesülettel, ki negyvenegy évi tisztviselői munkálkodásával, Istennek a hitről és testvériségről való gondolatát a maga gondolatává tette és a mi amerikai magyar református életünkben valóra váltotta. Molnár István nincs többet közöttünk. Kinek egész életén át szolgált, hazahivta az Atya. Molnár Istvánnak az Atyához menetele, oly sok alapitó tagnak, úttörőnek, honfoglalónak, köztük Nt. Borsos István volt ellenőrünknek halála, két legrégebben szolgáló vezértestületi tagunknak Kováchy Miklós Györgynek és Köteles Istvánnak, betegsége azt éreztette meg, hogy életünkben egy korszaknak végére érkeztünk. És ennek a korszaknak végén megbecsülő, tiszteletet adó szeretetemnek minden melegével szeretném magamhoz ölelni, kezüket hálásan megszorítani ezeknek az úttörőknek, életet kezdőknek, fundamentumot lerakóknak, a Molnár Istvánoknak és többieknek. Mindazoknak, kik álmokat álmodtak, látomásokat láttak és megindultak a látomás valósítására. Mert amerikai magyar református életünkben, Isten után, mindent nekik köszönhetünk. Egyszerű származású szegény emberek voltak és mégis másokat nemesitők és gazdagítok. Kicsinyes, szegényes eszközök állottak rendelkezésükre a szivükben élő látomás megvalósítására, mégis ők voltak azok, kik a magyar református élet történetének legszebb lapját Írták meg. Amerikában, életükkel, munkájukkal, hitükkel írták meg. A látomás, hit és testvérszeretet kifejezésére kevés eszközük volt, de a látomás ereje arra inspirálta őket, arra buzdította a fogékony lelkeket, hogy az eszközöket, a Református
