Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-02-01 / 2. szám
6 TESTVÉRISÉG REFORMÁTUS EGYESÜLETI MUNKÁJA: A testvérszeretet gyakorlásában emelkedett ő a legmagasabbra. Református Egyesületi munkájával “megmentette a kiáltó szegényt, az árvát, akinek nem volt segítsége... az özvegy szivét megörvendeztette... a szükölködőknek atyjuk lett.” Évtizedeken át ő tartotta vállain a Református Egyesületet, az ő látomása volt az árvák és öregek otthona, a mai Bethlen-Otthon. Mindkettő úgy összenőtt Molnár István életével, olyan eggyé lett a köztudatban, hogy mindenki előtt úgy jelent meg a Molnár István alakja: Molnár István vállán az amerikai magyar árvával, özveggyel, szegénnyel! Boldog volt, hogy Isten őt választotta ki erre a munkára. Áldottak vagyunk mi amerikai magyarok, hogy ő ezt a megbízatást hűséggel, fáradhatatlanul hordozta. Kifelé, a tagság és az amerikai magyarság felé, ő lett a testvéri könyörülő szeretet megtestesítője. Befelé, a Református Egyesület vezetésében, munkája irányításában az volt, aminek az Ige mondja: “mint főember ültem közöttük. Útjukat én választottam meg. Hallgattak reám. Szavaim után nem szóltak, elnémultak az én tanácsomra. Harmatként hullt rájuk a beszédem.” Istenem! mily sokszor mutatott utat, mily sokszor üdültünk fel beszéde, tanácsa nyomán, mint hervadt virág a harmathullásra. “Ha Molnár bácsi mondja, akkor úgy is van.” Feltétlen bizalmat élvezett kívül és belül állók között! Mily sokat biztatott, mily sok kitartást, reménységet adott! Mi tudjuk, akik a megpróbáltatás nehéz éveiben vele munkálkodtunk. Mily igaz: “Rájuk mosolyogtam, ha elcsüggedtek., mint aki bánkódókat vigasztal...” Ennek a páratlan bizalomnak, ennek a sok áldást sugárzó életnek titka az Istennel való együtt járás és ennek következménye, amit az Ige igy fejez -ki: “IGAZSÁGBA ÖLTÖZTEM! EZ VOLT A DÍSZRUHÁM!” Molnár István a megbizahtóság ,becsületesség, tisztakéz embere volt. Igazságba öltözött. Ez volt a díszruhája. Molnár Istvánt nem lehetett megvásárolni se dicsérettel, se kitüntetéssel, semmivel. Nem kívánt emberektől jövő díszeket. Igazságba öltözött! Ez volt az ő díszruhája! Ez tette naggyá, becsültté, szeretetté, olyanná, akihez hasonló nem volt a magyar közéletben. Nevéhez sohasem tapadt még csak a gyanúnak árnyéka sem. Kisértés, az élet szennye nem férhetett hozzá. Leperget díszruhájáról, az igazságról! * Megjelenik előttünk Molnár István arca. Érezzük az építő erőt, áldást, vigasztalást, mit Isten általa adott és hálásan susogja ajkunk: “Az Ur adta... Áldott legyen szent neve!” “A rám bízott munkát elvégeztem. Mennem kell...” Az isteni megbízatásnak eleget tett. Szép, befejezett, értékes életet élt. És most hazamegy. A nemes harc megharcolása után — a korona átvételére. Dicsőítette Isten nevét a földön. És most Isten dicsőíti meg őt. Haza ment, oda, ahol készen várta a hely. Hazament, amint feleségének mondotta: “előre megyek, hogy nektek is helyet készítsek.” Molnár István nem halt meg. Él. Vár minket az Atya színe előtt találkozóra. Ezzel a hittel veszünk búcsút. Felesége, gyermekei, családja tagjai, mindnyájan búcsúzunk: Molnár István! Isten veled! Viszontlátásra! S mig odaérünk, megígérjük, a szent örökséget soha senkiért, semmiért el nem adjuk! Megőrizzük, gyümölcsöztet j ük! Igazságba öltöztél! Ez volt a díszruhád! Az Ur fehér ruhába öltöztetett! Rövid ima után a “Nearer my God to Thee” hangzott fel az áhítatot lehellő szent falak között s Papp Károly, south norwalki, Conn., lelkész, vezértestületi tag angol beszéde következett: “The hoary head is a crown of glory, if it be found on the way to righteousness.” Proverbs 16:31. From every point of the compass we have come to-day to stand in these hallowed precincts to honor the memory of a brother called to his eternal home. There was a spontaniety in the movement of men come from the east and west, north and south seldom equalled in the annals of the history of Americans of Magyar extraction. This spontaniety was prompted by an affection and homage deeply rooted in our hearts for our friend and brother, Stephen Molnár. To understand that effection and homage it is necessary to know the man who inspired it. Stephen Molnár was born in the County of Abauj in Hungary, a County long famous for its love of freedom, equality, human rights. Early in life he was enrolled in that great seat of learning of the Magyar Calvinists, Sárospatak. In this school, where the spirit of Rákóczi, Petőfi and Kossuth still lives, he imbibed the spirit that made them great; the spirit of liberty-loving heroes of all ages, who were towers of light in guiding the destiny of men toward a better world order. Imbued with the spirit of Rákóczi, Petőfi and Kossuth, Stephen Molnár was destined to play a large part in molding the life of the Magyars who found a home in the new world. Ste-
