Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-02-01 / 2. szám
4 TESTVÉRISÉG ÍGY TEMETTÜK EL MOLNÁR ISTVÁNT — Toledo, O. 1944 január 25 — A mi nagy halottunknak, Magyar Amerika morkodott néma szépségében az egyszerű diófagrand old man”-jének, Egyesületünk egyik alapító-tagjának, négy évtizeden keresztül volt vezetőemberének, a Bethlen Otthon mindenki által szeretett “mindenes”-ének temetése a legőszintébb részvét megnyilvánulása mellett folyt le abban a városban, Toledoban, amely az elhunyt szivéhez .legközelebb állott. Napi és heti lapjaink bő részletességgel számoltak be a külsőségekről és arról, hogy kik és hányán voltak ott jelen. Mi itten azt kívánjuk átadni a történelemnek, ami a lelket mutatja. Az elhangzott mondatokat, miken keresztül magyarságunk szive rezgeti azon a napsugaras téli délutánon ott, a tóledoi reformátusok szép templomában. A magyar település négy világtájáról gyűlt egybe a gyászoló sereg. Egyházak, világi intézmények, a sajtó, nem csak levelek és táviratok ezrei, de küldöttségeik megjelenése által is jelezték a veszteség nagyságát, mely közéletünket érte. Mi sem természetesebb annál, hogy Vezértestületünk ezen a délutánon testületileg állotta körül a ravatalt. Nagy volt a gyász, sok volt a könny. Csak a virág volt kevés. Mindössze a családé szokoporsón. így illett ez a puritán Molnár Istvánhoz. A templomi szertartás A zsúfolásig telt templomban d. u. 2 órakor zendült fel a megrázó XC. Zsoltár: “Te benned bíztunk eleitől fogva, Uram!....” Remegő ajkak sóhajtották Istenhez a hivő lelkek zsolozsmáját. Urbán József mckeesporti lelkész, a Független Amerikai Magyar Református Egyház Nyugati Egyházmegyéjének esperese olvasott bibliai részletet, Vajda Zoltán detroiti lelkész, az Evangelical and Reformed Church Tóparti Egyházmegyéjének elnöke mondott megrázó erejű előimát, amit a Magyar Gályarabok éneke követett: “Sión! ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bus gyötrelmednek!” A gyászbeszédek Arcán s egész magatartásán a lélekig meg- rendültség jeleivel jelent meg aztán a szószéken Dr. Újlaki Ferenc, az elhunyt által alapított toledói egyház lelkésze, Egyesületünk elnöke, Molnár István egyik legjobb barátja és szólott: DR. ÚJLAKI FERENC TEMETÉSI BESZÉDE Bibliai rész: Jób könyve 29 fejezetéből “A Mindenható velem volt. Körülöttem voltak gyermekeim. Amely fül hallott, boldognak mondott engem és amely szem látott, bizonyságot tett felőlem. Mert a veszni indullak áldása szállt reám, az ismeretlen ügyét is jól meghányiam-ve- tettem. Megmentettem a kiáltó szegényt, az árvát, akinek nem volt segítsége. Az özvegy szivét megörvendeztettem. A szü- kölködőknek atyjuk voltam ... Hallgattak és figyeltek rám és elnémultak az én tanácsomra. Szavaim után nem szóltak többet és harmatként hullt rájuk beszédem. Mint esőre úgy vártak rám ... mint tavaszi záporra ... Rájuk mosolyogtam, ha csüggedtek és az arcom derűjét nem sölétitették el... Útjukat én választottam... mint főember ültem ott... mint aki bánkódókat vigasztal.... Igazságba öltöztem. Ez volt a disz ruhám!" Amerikai magyar református közéletünk legfájóbb szolgálata Molnár István, a mi “Molnár bácsink,” temetése. Az egész amerikai magyarság szive dobban össze itt a Molnár család és az ő hazája, — a toledoi magyar reformátusok és magyarok — szivével. A ma még csak sejtett, de igazán fel nem mérhető, kibeszélhe- tetlen veszteség fájdalma alatt úgy teszünk, mint Jób barátai tettek: “fennhangon zokogtak... ott ültek szótlanul, mert igen nagy volt a fájdalom.” Fájjó szívvel, könnyben úszó szemmel szorítjuk meg az özvegy kezét. Szótlanul öleljük magunkhoz gyermekeit. Szótlanul szorítjuk meg egymás kezét mi, az ő barátai, munkatársai, tisztelői és csendesen hullnak könnyeink, mert igen nagy a fájdalom. Legnagyobb az ő családjának fájdalma, de éppen olyan nagy az egész amerikai magyarságé is, mert velők együtt mi is sokat, nagyon sokat, vesztettünk. “Sokszor nem látjuk a napot, sötét felhő borítja el... De megszakadozik a felhő és kiragyog a nap..A bánat és gyász sötét felhőjétől nem látunk mást, csak veszteségünket. De megszakadozik a gyász sötét felhője és köny- nyeinken át felénk ragyog Molnár István arca, jelleme, élete.
