Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 11 addig fogságban tartattak, mig a nemeslelkü királynő részvéte és befolyása meg nem szaba- ditá. Kiutahiában Kossuth egy nagy katonai laktanya első emeletén lakott családjával. A törökök a legnagyobb tisztelettel viseltettek iránta. A köznép “magyar Padischá”-nak cimezte, Soli- man bey ezredes, a katonai őrizet parancsnoka pedig a legudvariasabb készséggel teljesité a kitűnő fogoly legcsekélyebb kívánságát. Hanem azért mégis csak foglyok valának mind ő, mind társai a töröknél, kik felügyelet nélkül egy sétalovaglást sem tehettek, sőt még a házat övező kertbe sem mehettek. Terhes és örömszegény tizennyolc hónap után 1851 nyarán végre ütött rá nézve is a szabadulás órája. Az Északamerikai Egyesült Államok kormánya és Sir Stratford Canning, az angol követ addig bátoritgatták a Portát, hogy ez szembeszállva az osztrák kormány ellenkező követeléseivel, az internálást megszüntette s meg- nyitá Kossuth előtt a nagyvilág kapuit. A kormányzónak szabad választása volt angol vagy amerikai hajóra szállani. Ő ez utóbbit fogadta el. Gumlekig a szultán oldalához rendelt díszes, csaknem fényes kísérettel jött. Ott pedig az amerikai “Mississippi” nevű hadi fregattra szállott, melyet a hatalmas köztársaság kormánya a “Congresszus vendégének” szabad rendelkezésére bocsátott. Neje, gyermekei, ezek nevelője, Karády, katonai segéde és holtig elválhatlan hü kísérője, a derék Ihász Dániel ezredes, néhány honvédtiszt, végül akkortájt titkára, az olasz Adriano Lemni képezték egész kíséretét. Mintegy 50-en voltak összesen, kik a nagy férfiút követték s megosztani készülvén balsorsát, részeseivé lőnek dicsőségének is, mely nem fog elenyészni az idők végéig, örök vezércsillaga lesz nemzetének a jó, vigasza és büszkesége a rossz napokban. Eredeti terve volt egyenesen Amerikába hajózni s csak onnan visszatérve látogatni meg Angliát. Útközben megváltoztatta szándékát. Lis- sabonban elhagyván a “Mississippi”-t, angol gőzösre szállt, melynek Southamptonban kellett kikötnie. Az angol hajó lelkes kapitánya nem fogadta el a vitelbért. Kellemetlenség útközben csak Marseilleben érte Kossuthot, Napoleon Lajos, a francia köztársaság elnökének rendőrsége megtiltván neki partra szállani. A tüntetést azonban, melytől féltek, igy sem akadályozhatták meg. A nép naszádokra kapván, ezrenkint tódult a hajóra a hires vendéget üdvözölni. Sőt egy szegény napszámos leszorulván a csolnakokról, a hullámok közé ugrott s többet mint egy mértföldet úszott, csak azért, hogy — kezet szoríthasson vele! Gibraltárban, hol szintén megállapodott, mind a kormányzó, mind az őrség kitüntetésekkel halmozták el Kossuthot. A várparancsnok megmutogatá neki az erődítményeket, a tisztek pedig lakomára hívták meg őt és kísérőit s lelkesedéssel éltették Magyarországot s ügyének száműzött nagy bajnokát. Többen a tisztek közül előkelő házak fiai lévén, jellemző angol egyenességgel bevallák, hogy ők biz politikai okokból Ausztriával rokonszenveznek, de azért — poharat emeltek ők is ama közszellem és hő- siség dicsőítésére, mellyel Magyarország utolsó véres küzdelmében léteiét és szabadságát vé- delmezé. Nem kevésbbé lelkes volt fogadtatása Lis- sabonban és pedig nemcsak a nép, de a magasabb körök részéről is. A pompás Braganza-pa- lota aranytól és bársonytól tündöklő termeit rendezték be számára, a miniszterelnök tisztelgett nála, a regens (Coburg-Koháry Ágost hg) titkárát küldte hozzá, a küldöttségnek se hossza, se vége nem volt. Mégis csak Southamptonba érkeztével, azon perctől, melyben lábát angol földre tévé, kezdődik bujdosó népvezérek történetében hasonlóval nem bíró az a diadalmenet, mely Kossuthot Anglián és Észak-Amerikán át kiséré. Palmerston lord Broadlandba jött, South- amptonhoz közel fekvő jószágára azon nyíltan kimondott szándékkal, hogy ott fogadja Kossuthot. Lord Dudley Stuart, Palmerston barátja, de még melegebb, igazabb barátja a lengyeleknek és nekünk magyaroknak, intézé azt el igy. De Kossuthot semmi módon sem lehetett rávenni, hogy Palmerstonhoz közelítsen. Ren- dithetlenül meg volt győződve, hogy a hires miniszternek csak egy szavába került volna s megakadályozható vala az orosz cár átkos interven- tióját. S hogy ez nem volt elfogultság, öncsalás és csupa merő gyanitás, diplomatiailag bebizonyult később a Bluebookból és Palmerston vallomásaiból. Londonba jővén, a városi testület élén a Lord-mayor üdvözölte. Órák múltak, mig a menet a lelkesedéstől túláradó tömegen át bajosan és lassú léptekkel áthatolva a Guildhallt el- érheté. S itt tartá aztán Kossuth ama roppant érdeklődést keltő két órányi beszédet az orosz interventio és az orosz politika ellen, melyről igy ir egy szemtanú: “Kossuth nagyszerű beszéde bámultra ragadá nemcsak az angolokat, de minket magyarokat is, kik nem először láttuk, hallottuk őt a szószéken. Tudtuk, hogy fogsága alatt Budán, a 30-as években megtanult
