Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 7 “It is wonderful and glorious to die for the Fatherland”, was his famous motto and principle. He had not long to go to see that wonderful and glorious day. Soon a picturesque cavalcade started from the front of the church, though not toward the banquet hall, but to accompany the Prince to his residence. Bocskay forced himself to sit erect on his white horse as he was riding through the Market Square. Right by his side rode on horseback his vice-commander; behind him Peter de Alvinczy and John Bocacius; then the two great captains of the Hajdú regiments. A picturesque rifle brigade of the Hajdus followed as an escort. The immense crowd on the Market Square was shouting and roaring with joy. Kassa was shaken to its foundation. “Long live the Prince! Long live King Stephen!” “Long live liberty! Long live the nation!” “Down with Vienna! Down with Rome!” “Long live the Hajdus!” “Long live our true religion!” But the three women on the balcony now noticed that though the Peace Treaty was final, still there was something tragic in store. The two young women’s eyes met the eyes of their husbands as the cavalcade was passing by and they knew that there would be no banquet that night. Old Madam Belsius murmured: “Dear Prince! Exactly as it was in my dream! Come girls, come inside. It’s going to be a tremendously cold night and it looks like an awful snowstorm.” A sharp wind was heard. The trees bowed themselves on the streets. The two young women turned in silently and slowly without saying a word. The old woman pulled in the door behind them and closed the shutters. As the Prince rode through the streets, among rows of houses with illumined windows already dressed in Christmas decorations, everywhere the joyful shouts echoed. Tremendous ovation thundered. Patriotic songs floated through the air. But of all that the Prince heard nothing. All that he could hear all the while over and over again with the ears of his soul, was the dramatic text of the ninetieth psalm, from which he could not free himself: “At Thy command, O Lord, men do fade and die, And Thou sayest when generations go by, Return to dust all, who had been formed of dust!” As the cavalcade was passing by one of the many churches of the town, the night watchman had just announced the time with the ancient verse, shouting in a harsh and loud tone: “Good citizens, ten is the clock! Long will stay yet . with us the dark! Watch against fire! Watch against flood! On the path of truth keep thy feet walking!” As the watchman shouted the sentences toward North, West, South and East; the echo returned from various directions anew and anew: “Watch against fire! Watch against flood! On the path of truth keep thy feet walking'" “Gyönyörű és dicsőséges dolog a hazáért meghalni”, volt az hires mondása és életelve. Immár nem sokáig kellett várnia, hogy a gyönyörű és dicsőséges napot meglássa önmaga. Csakhamar festői lovasszakasz indult el a templom bejárótól: de nem a nagy lakoma-terem felé véve az útját, hanem a Fejedelem lakóháza felé. Bocskay erőt vett önmagán, hogy egyenesen üljön fehér paripáján, amint átvonult a téren. Mellette lovagolt al-parancsnoka: mögöttük Alvinczy és Bocacius: azután két hajdú-kapitány. És a hajdúknak lovas dísz- szakasza követte őket, mint testőr-gárda. A téren álló ember-sokaság kitörő örömmel kiáltozott. Kassa fundamentuma megremegett. “Éljen István király!” “Éljen a Fejedelem!” “Éljen a szabadság! Éljen a haza!” “Le Béccsel, Rómával!” “Éljenek a hajdúk!” “Éljen az igaz hit!” A három asszony ott fenn az erkélyen azonban észrevette, hogy habár a Béke törvénybe iktattatott, valami tragikus van mégis kitörő félben. A két fiatal asszony tekintete találkozott a férjek tekintetével, amint a lovascsapat tovahaladt és tüstént megértették, hogy a nagy lakoma elmarad. Az öreg nagyasszony halkan mormolta: “Szegény Fejedelem! Pontosan amint az álmomban láttam! Jertek, kedveseim, térjünk be a házba. Iszonyú hideg éjszakánk lesz ma és úgy sejtem, hogy rettentő zivatar közeleg.” Éles szél sivitott végig az utcákan. Érintésére a fák mélyen hajoltak meg a téren. A két fiatal nő csendben befordult a házba. Nem szóltak egy szót sem. Az öreg nagyasszony behúzta mögöttük az erkély ajtaját és becsukta az ablakok nehéz palettáit. Amint a Fejedelem lovas-menete végigvonult az utcákon, a már karácsonyi diszbe-öltözött házsorok között, mindenütt önfeledt ujjongás fogadta őt. Soha- nem-hallott erővel tombolt a néptömeg. Nemzeti dalok melódiái zúgtak boldogan. Mindezekből azonban a Fejedelem semmit sem hallott. Amig a tömeg magán- kivül tombolt, azalatt ő lelki-füleivel unosuntalan egy zsoltármelódia hangfoszlányait hallotta csupán: “Az embereket Te meghagyod halni, És azt mondod az emberi nemzetnek: Legyetek porrá, kik porból lettetek! . ..” Az egyik templom-tornyon az éjjeli őr épen akkor kiáltotta az órát hangos, harsány hangon az ősi versszöveggel: t “Jó emberek tiz az óra! Soká lesz még viradóra! Tűzre, vízre vigyázzatok! Igzság utján járjatok!” Amint az éjjeli őr észak, kelet, dél, nyugat négy tája felé belekiáltotta az éjszakába az azonos szöveget, újra és újra harsogotta visszhang visszaverődve a közeli dombokról: “Tűzre, vízre vigyázzatok! Igazság utján járjatok!”
