Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-07-01 / 7. szám
TESTVÉRISÉG 13 vány, hogy “a bécsi memorandumra egy szóval se feleljen a ház.” Hosszas kérésre mégis rászánta a fejét, hogy a küldöttséget ő vezeti Bécsbe, azonban e küldöttség semmit sem végezhetett. Az időben érkezett levél a házhoz Csányi- tól is, azzal a vérlázitó rémhírrel, ,hogy Teleki Ádám generális föltétlenül megtagadta “az udvar kegyeltjének, a horvát bánnak ellenállani.” S ez uj és szédítő csapás oly elhatározásokat igényelt, amikhez csak a legmagasabb lelkesedés adhat bátorságot és erőt. Kossuth minden izében remegett a haragtól, mikor egy rettentő beszédben örök gyalázat bélyegét sütötte a “bécsi durvaságra.” Egyszersmind kijelenté, hogy “most már vége minden alkudozásnak. Tenni kell. Tenni fog. S hogy tehessen, szabad kezet szerez.” Majd felolvastatván közmegbotránkozás között a Csányi levele, újból szót kért és keserűen fölkiáltott: “Már az igaz, uraim! a históriában csakugyan nincs példa arra, hogy egy nemzet úgy a dynasztia részéről, mint saját magában annyi ellenséggel találkozzék, ,mint a szegény magyar!” Majd pedig, hivatkozáván arra, hogy a nádornak esküvel fogadott kötelessége a hazát minden ellenség ellen védeni, indítványozta, hogy menjen tehát egy küldöttség a főherceghez s arra szólítsa fel, miként mint az ország főkapitánya, nyomban menjen a táborba, s a sereg vezérletét nyomban a végett vegye át, hogy Magyarország földére Jellasich egy lépést se haladhasson, sem pedig a végre, hogy valamikép gyengének lássa a sereget, s Magyarország megmentésére ne tegyen lépést. A nádorhoz ment küldöttség hamar visszatért. Az elnök, Pázmándy, a ház feszült figyelme közt jelenti: István főherceg szives örömmel megy a sereget vezérelni, csakhogy a ház továbbra is a törvényesség terén maradjon. Válaszát ezen nevezetes, dörgő éljenzéstől kisért szavakkal zárta be: “Visszaemlékezvén azon kapocsra, mely engem a nemzethez atyám utján is köt, ha mindenki meg fogja is csalni e hazát, én halálom után is úgy akarok állani, mint oly egyén, kiről senki se mondhassa, hogy megcsalta hazáját.” Kossuthot a nádor nyilatkozata teljesen kielégítette. De jól ismervén ennek nőiesen lágy kedélyét, s hogy a kenyértörés percében magára hagyva,, minden erősebb nyomásnak könnyen enged föl- és lefelé egyaránt, szükségesnek vélte, hogy “a ház részéről szintén három egyén menjen a táborba, fölhatalmazva mindenre, a mit a haza megmentésére szükségesnek lát.” Kossuth elővigyázata vastag húzás volt magyar részről a kamarilla hitvány számításain keresztül. Önfeledt dühében egyszerre kimutatta ez mind a harminckét fogának a fehérségét. István főherceg felsőbb parancsra meghátrált Jellasich elől. “Vérző szívvel,” de itt hagyta “drága nazáját.” István főherceggel a legkényesebb rög hárult el a reakció utjából. A “Wiener Zeitung” rögtön közétette most azon okmányokat, amik eredetileg az utolsó kártyák közé soroztattak. Szeptember 22-én a hivatalos bécsi újság a horvát követeléseket “egy egész hü nemzet jogos kívánaténak” proklamálta. A volt magyar minisztériumot hazugnak bélyegezte. A rendes katonaság tömeges átlépését a honvédségbe szökésnek minősítette, s reménységét nyilvánitá, hogy “a jó érzelmű polgárok inkább fognak hinni királyuk szavának, mint a bujtogatóknak és csöndháboritóknak.” A fejedelmi fricska ez utóbbi címekben főleg Kossuthnak szólt. És senki sem csodálkozha- tik, hogy a szeptember 22-iki ülésben övé ismét a vezényszó. Deák F. ellenzése dacára körösztülviszi, hogy Batthiány mellé, aki egy maga nem bírja el vállain a közterheket, a honvédelem szervezése s a hadi események szemmeltartása és ösz- szegezése végett hattagú bizottság választassák. Ő maga, nem az lévén szándéka, hogy a hazát pusztán dikciókkal és határozatokkal oltalmazza, miután lelkesitő, remek fölhívásai a “Kossuth Hírlapjában” már előkészítették a néphangulatot, szeptember 24-én bejelenté a háznak, hogy elvállalt kötelmeihez illően, személyesen megy a vidékre toborzani, s a sietve közeledő Jellasich által ijjesztően fenyegetett fővárosnak segítséget fog hozni. Megváltó szózat volt, amit a nép Kossuth ajkáról hallott. Emberfölötti a hatás, teremtéssel egyenrangú az eredmény, ami együtt járt vele mindenfelé. Czeglédről ezer önkéntes indult a táborba. Kőrösről legkevesebb szintén ennyi. Kecskeméten vállára kapta Kossuthot a feltüzelt hallgatóság, s könnyek között esküdött, hogy kiirtja a haza ellenségeit. Szegeden “zuhogó esőben, födetlen fővel, átszellemült arccal” leste, nyelte a magasztos igéket sok ezer főnyi tömeg, s égnek emelt kézzel rebegte, majd harsogtatta a kissé már rekedt, de igy is elbűvölő szónok után: “Esküszünk, hogy a hazát utolsó csepp vérig megvédj ük, s megtisztítjuk minden árulástól!” (Folytatjuk)
