Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 21 nyilatkoztatom, hogy midőn azt. kérem: adja meg a képviselőház a 200 ezer főnyi katonát s erre szükséges pénzerőt... (Itt szónok nem folytathatta tovább beszédét. Nyáray felkelt s az ünnepélyes csendben jobbját esküre emelve mondá: “megadjuk” és a képviselők határtalan lelkesedéssel keltek fel mindnyájan helyeikről, s a lelkesedés legzajosabb kitörése közt kiálták: megadjuk! Ekkor a szónok, kinek roncsolt testi erejét a lélek mindeddig feltartotta, keresztbe fonta mellén karjait, s könnyes szemekkel mélyen hajlott meg a ház előtt, imigy folytatván beszédét.) Uraim! mondani akartam még: ne vegyék e kérést a minisztérium részéről olyannak, mintha maga iránt bizalmat kivánna szavaztatni; — kérni akartam még önöket uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, s várjon még egy kissé e kivánság, ne fügesszük fel ezektől azt, hogy a hazát megmentsük (zajos kitörő helyeslés.) Ezt akartam még kérni uraim; de önök felállottak mint egy férfi, s én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban s Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg.” A 48-ik országgyűlésnek ez volt a legma- gasztosabb mozzanata... A legmagasabb pont, melyen csak a harcmezőn tudott még tulemel- kedni a nemzeti lelkesedés. A minisztériumot is itt, e kérdésben látta utólszor egynek a tapsoló ház és közvélemény... Azontúl mindinkább észrevetők lőnek a hézagok, mit Batthyányit és társait. Kossuthtól s a véle tartó Szemerétől elválaszták. A válaszfölirati javaslat adta ehhez az első lökést. Mikor Ferdinánd Bécset Innsbruckkal cserélte föl, a magyar kormány két tagja odasietett és meghívta, költözzék a budai palotába. Fogadja pajzsul a magyar nemzet szeretetét! A király hajlandónak mutatkozott igénybe venni a magyar kabinet loyális ajánlatát. De föltételül szabta, hogy jóindulata zálogául állítson előbb síkra 40,000 újoncot s segítsen elnyomni az olasz forradalmat a vendéghivó nemzet. A válaszfelirat hivatása volt igennel vagy nem-mel felelni a föltételre. A miniszter-tanácsból kiszivárgott, hogy Kossuth nincs egy véleményen társaival e segélynek sem időszerűségére, sem céljaira nézve, nem ok nélkül hívén, hogy a reakció e fogással 40,000 szükséges fiától akarja megrabolni a hazat s megkönnyitni igy a pozsonyi vívmányok már többször megkisérlett visszavételét. A fölirat, amely megadta a kért újoncokat óriási többséggel, 226 szóval 36 ellen győzött. Alsó és felsőházi tagokból fényes küldöttség vitte Innsbruckba a nevezetes okmányt, fölkérve a királyt, váltsa be már most ő is, a miket a 40,000 újonc megszavazása fejében ígért. Jöjjön Budára! Lakjék itt legalább addig, mig a bécsi Burgban tiszta lesz ismét a levegő. Ferdinánd betegségével takarózott. Kitérő- leg felelt: “A mi azon kivánatot illet, felelte saját hangján, de a reakció szájával — hogy az országgyűlést a törvények szentesítésével személyesen fejezzük be, azt, ha a gondviselés engedi, minden bizonnyal teljesíteni fogjuk.” Kossuth pillanatig sem kételkedett, hogy ezt a kibúvót szintén a kamarilla gyártotta. Re- váns-on törte fejét. Eszközön, mellyel egyszer- mindenkorra kiüthesse a reakció méregfogát. Miniszteri minőségben nem szólhatott. Elővette tehát újságírói tollát. S a nevét viselő hírlapban névtelenül indítványozta, koronáztassák ifjabb királylyá — a másodtrónörökös, Fe- rencz József főherceg. “Atyja életében, úgymond, Ö Fölsége (Ferdinánd) is koronás kis királya volt Magyarországnak. Oly eset, ami történetünkben gyakran előfordult. A magyar nemzet kedveli ezt a drága főherceget, Ferencz Józsefet, kinek születésénél fogva a trónöröklésre kilátása van. A magyarok Istene hozza urunkat és királyunkat közénk. De hogyha ez meg nem történhetnék, akkor tegye meg őfelsége tekintélyének legkisebb rövidsége nélkül, tegye meg a fönséges Ferencz Károly főhg atyai szeretetből azt az áldozatot, hogy adjon nekünk Ferencz Józsefben egy ifjú királyt. A magyar nemzet, mint győzhetlen óriás fogja őt védelmezni, ha kell, a pokol ellen is, az osztrák ház jövendője biztosítva leend. A magyar azonban Budán akarja tisztelni királyát.” A közvélemény két kézzel kapott e megoldási kísérleten. A kamerilla botját sem mozdította. Sőt egyik legalázatosabb szolgája, Latour gróf hadügyminiszter, nyíltan hetvenke- dett, hogy “múlhatatlanul vissza kell térni a március előtti állapotokra, ha mindjárt az ut polgárvér patakjain vezetne is keresztül.” 8acÁ Me/íffacÁ/
