Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-11-01 / 11. szám
4 TESTVÉRISÉG sát betöltő közmunkásnak, büszkeségéül a to- ledoi magyarságnak. Magyar társadalmunk a Nagy bizottságunkon keresztül tehát tökéletesen eleget tett programja azon részének, hogy ápolja közöttünk a sze- retetet és megbecsülést, mikor Molnár Istvánt Egységünk egyik diszelnökségével tisztelte meg. Micsoda diszes, micsoda sokat Ígérő és jelentő névsor ez: Msgr. Eördögh Elemér, Dr. Újlaki Ferenc, Orosz Bálint ftü. és Molnár István, a Nagybizottságunk diszelnökei. Szeretettel és megbecsüléssel köszöntjük e helyről a hazatért Molnár István diszelnökünket azzal az egész lelkünket betöltő nemes gerjede- lemmel, mely sebesebben dobogtatja a szivünket s acélozza erőnket, hogy mint amerikai polgárok és jó magyarok méltóan tölthessük be nagy és szent hivatásunkat. Ragyogó múlt mögöttünk s most Molnár Istvánnal élünkön még bátrabban és biztosabban nézünk előre és indulunk el egy még szebb, még eredményesebb jövő felé ... Távol áll tőlünk minden hivalkodás. Tisztán az igazságot állapítjuk meg, mikor ismételten rámutatunk arra, hogy a Toledoi Egyesült Magyar Egyházak és Egyletek Nagybizottsága jó emberek, finomlelkü, müveit és áldozatos lelkek társasága. Legyen ez a Molnár Istvánnak dedikált helyi magyar újság erre a tanúbizonyság! Isten hozta Molnár Istvánékat! Dr. Farkas Géza “TARTOZÁSA” Most, hogy Molnár István, a Református Egyesület érdemes veteránja visszavonult hivatalától ,ezen a helyen akarom elmondani, a nyilvánosság előtt azt is, amit neki magánbeszélgetésekben sokszor emlegettem. Az a meggyőződésem, hogy Molnár István, aki hosszú közéleti pályafutása alatt nemcsak a saját egyházáé s egyesületéé volt, hanem az egész amerikai magyarságé is, ennek a magyarságnak még tartozik valamivel. Beszélgetéseink folyamán úgy nyilatkozott, hogy amikor a csendes nyugalom és visszavo- nultság esztendői az ő számára is elkövetkeznek, meg fogja Írni több mint 50 esztendős amerikai életének változatos és gazdag történetét, azoknak az epizódoknak alapján, amelyekből, mint mozaikkövekből, áll elő amerikai életének színes képe. Erre emlékeztetem most Molnár Istvánt, az amerikai magyarság nyilvánossága előtt. Úgy hiszem, ezt a munkát ő éppen úgy tartozásnak tekinti, mint én. Amerikai magyar életünk, jól tudjuk, nagyon szegény azokban a visszaemlékezésekben, amelyek a 40—50 esztendővel azelőtti amerikai magyar életet örökítik meg annak az utókornak számára, amely magyar élet nélkül fog lefolyni az Egyesült Államokban. ... Kincset jelentene az amerikai magyarság számára az az életleirás, amely Molnár Istvánnak, az utolsó úttörők egyikének személyén keresztül rajzolná meg a régi amerikai magyar multat... ... Molnár István az egyházi és szeretetin- tézményeknek s közelebbről egy magyar közösségnek, a toledoinak volt hosszú évtizedeken keresztül munkása. Akik baráti beszélgetések folyamán Ízelítőt kaptunk ezekből az emlékekből, jól tudjuk, hogy azoknak csokorba kötése milyen értéket jelentene. Ezért emlékeztetem erre Molnár Istvánt, amikor még meg sem melegedtt régi otthonában. Vasváry Ödön “ISTEN ÁLDJA MEG!” Égetnivalóan rossz csont voltam greenhorn koromban. Sohse fértem a bőrömben. Alig szabadultam ki egyik bajból, máris beleestem a másikba. De hát ott volt a mi “apánk,” már mint Farkas Géza fiskális ur, ő mindig kihúzott a bajból. Úgy látszott, hogy rossz vége lesz rakoncátlan legénykedéseimnek, amikor az alábbi eset a jóutra téritett. Több mint 30 esztendővel ezelőtt igen megszaporodott a magamfajta baj keresők száma To- ledoban, miért is a rendőrség kihirdette, hogy az utcasarkokon csoportosulni nem szabad és akinél ütlegelésre, szúrásra vagy vagdalózásra alkalmas eszközt találnak, igen szigorúan meg fogják büntetni. Oda se neki! Már csak azért is csoportokba verődtünk egy szép vasárnap este a Szákovits- sarkon és fujtuk mint a sakályok: jöjjön, kinek van mersze, majd mi ellátjuk a baját. Nem jöttek a kihivottak, de mintha mennyből pottyantak volna le, megjelent Molnár István kommandója alatt egy egész sereg rendőr. Ne neked, Jancsi! — gondoltam. — No ebből már Farkas Géza sem fog kihúzni. Úgy megijedtem — először életemben, — hogy a bicska is kinyílott a zsebemben ... Az ijedtség azonban csak egy pillanatig tartott, mert a másik pillanatban már boszorkányos ügyességgel a fejemen levő kalap alá rejtettem a disznóölésnél használt penicilusomat. A megmotozások után már négy cimborámat őrizetbe vette a rendőrség, mikor Molnár István “főpolic” elibém állt és szemembe nézett. Nem