Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1943-11-01 / 11. szám

4 TESTVÉRISÉG sát betöltő közmunkásnak, büszkeségéül a to- ledoi magyarságnak. Magyar társadalmunk a Nagy bizottságunkon keresztül tehát tökéletesen eleget tett program­ja azon részének, hogy ápolja közöttünk a sze- retetet és megbecsülést, mikor Molnár Istvánt Egységünk egyik diszelnökségével tisztelte meg. Micsoda diszes, micsoda sokat Ígérő és je­lentő névsor ez: Msgr. Eördögh Elemér, Dr. Újlaki Ferenc, Orosz Bálint ftü. és Molnár István, a Nagybi­zottságunk diszelnökei. Szeretettel és megbecsüléssel köszöntjük e helyről a hazatért Molnár István diszelnökünket azzal az egész lelkünket betöltő nemes gerjede- lemmel, mely sebesebben dobogtatja a szivün­ket s acélozza erőnket, hogy mint amerikai pol­gárok és jó magyarok méltóan tölthessük be nagy és szent hivatásunkat. Ragyogó múlt mögöttünk s most Molnár Ist­vánnal élünkön még bátrabban és biztosabban nézünk előre és indulunk el egy még szebb, még eredményesebb jövő felé ... Távol áll tőlünk minden hivalkodás. Tisztán az igazságot állapítjuk meg, mikor ismételten rámutatunk arra, hogy a Toledoi Egyesült Ma­gyar Egyházak és Egyletek Nagybizottsága jó emberek, finomlelkü, müveit és áldozatos lelkek társasága. Legyen ez a Molnár Istvánnak dedikált helyi magyar újság erre a tanúbizonyság! Isten hozta Molnár Istvánékat! Dr. Farkas Géza “TARTOZÁSA” Most, hogy Molnár István, a Református Egyesület érdemes veteránja visszavonult hiva­talától ,ezen a helyen akarom elmondani, a nyil­vánosság előtt azt is, amit neki magánbeszélge­tésekben sokszor emlegettem. Az a meggyőződé­sem, hogy Molnár István, aki hosszú közéleti pá­lyafutása alatt nemcsak a saját egyházáé s egye­sületéé volt, hanem az egész amerikai magyar­ságé is, ennek a magyarságnak még tartozik va­lamivel. Beszélgetéseink folyamán úgy nyilatkozott, hogy amikor a csendes nyugalom és visszavo- nultság esztendői az ő számára is elkövetkeznek, meg fogja Írni több mint 50 esztendős amerikai életének változatos és gazdag történetét, azoknak az epizódoknak alapján, amelyekből, mint mo­zaikkövekből, áll elő amerikai életének színes képe. Erre emlékeztetem most Molnár Istvánt, az amerikai magyarság nyilvánossága előtt. Úgy hi­szem, ezt a munkát ő éppen úgy tartozásnak te­kinti, mint én. Amerikai magyar életünk, jól tudjuk, nagyon szegény azokban a visszaemlékezésekben, ame­lyek a 40—50 esztendővel azelőtti amerikai ma­gyar életet örökítik meg annak az utókornak szá­mára, amely magyar élet nélkül fog lefolyni az Egyesült Államokban. ... Kincset jelentene az amerikai magyarság számára az az életleirás, amely Molnár István­nak, az utolsó úttörők egyikének személyén ke­resztül rajzolná meg a régi amerikai magyar multat... ... Molnár István az egyházi és szeretetin- tézményeknek s közelebbről egy magyar közös­ségnek, a toledoinak volt hosszú évtizedeken ke­resztül munkása. Akik baráti beszélgetések fo­lyamán Ízelítőt kaptunk ezekből az emlékekből, jól tudjuk, hogy azoknak csokorba kötése milyen értéket jelentene. Ezért emlékeztetem erre Mol­nár Istvánt, amikor még meg sem melegedtt ré­gi otthonában. Vasváry Ödön “ISTEN ÁLDJA MEG!” Égetnivalóan rossz csont voltam greenhorn koromban. Sohse fértem a bőrömben. Alig sza­badultam ki egyik bajból, máris beleestem a másikba. De hát ott volt a mi “apánk,” már mint Farkas Géza fiskális ur, ő mindig kihúzott a bajból. Úgy látszott, hogy rossz vége lesz rakoncát­lan legénykedéseimnek, amikor az alábbi eset a jóutra téritett. Több mint 30 esztendővel ezelőtt igen meg­szaporodott a magamfajta baj keresők száma To- ledoban, miért is a rendőrség kihirdette, hogy az utcasarkokon csoportosulni nem szabad és akinél ütlegelésre, szúrásra vagy vagdalózásra alkalmas eszközt találnak, igen szigorúan meg fogják büntetni. Oda se neki! Már csak azért is csoportokba verődtünk egy szép vasárnap este a Szákovits- sarkon és fujtuk mint a sakályok: jöjjön, kinek van mersze, majd mi ellátjuk a baját. Nem jöttek a kihivottak, de mintha menny­ből pottyantak volna le, megjelent Molnár Ist­ván kommandója alatt egy egész sereg rendőr. Ne neked, Jancsi! — gondoltam. — No ebből már Farkas Géza sem fog kihúzni. Úgy megijed­tem — először életemben, — hogy a bicska is kinyílott a zsebemben ... Az ijedtség azonban csak egy pillanatig tar­tott, mert a másik pillanatban már boszorkányos ügyességgel a fejemen levő kalap alá rejtettem a disznóölésnél használt penicilusomat. A megmotozások után már négy cimborámat őrizetbe vette a rendőrség, mikor Molnár István “főpolic” elibém állt és szemembe nézett. Nem

Next

/
Thumbnails
Contents