Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-07-01 / 7. szám
TESTVÉRISÉG 21 épületből étkezik 47, az aggmenháziból 35. Látogatók száma júniusban 14 volt, akik 61 étkezésen vettek részt legtöbb esetben az árvaházi épületből. III. Egészség. Orvosi szolgálatra júniusban a gyermekeknél két esetben volt szükség sérülésből kifolyólag, az aggmenház lakói nem vettek igénybe orvosi szolgálatot. IV. Magaviselet. Két nagyobb fiú nem tartotta be a szabályzatot és amennyiben nem árvák, vagy félárvák voltak, árvaatya tanácsolta a szülőknek, hogy szeptemberben ne küldjék őket vissza az intézetbe. A gyermekek legnagyobb része, fiuk és leányok egyaránt, szépen segítettek a farmi és kerti munkákban. V. Érdeklődés, propaganda. Aggmenházi' felügyelő pünköstkor a windberi Első Ref. Egyházban szolgált, amiért a Bethlen Otthon 25 dollár tiszteletdijat kapott. Junius 20-án ugyanő a far- relli ref. egyházban tartott árvaházi vasárnapot, adomány $46.47, az Ellwood City-i egyházban $7-.94. Junius 27-én árvaatya és aggmenházi felügyelő Leechburgban az Amerikai Magyar Ref. Egyesület három zászlajának avatásán vettek részt. Nagyobb adományokat kaptunk júniusban: Detroitból az Első Magyar Ev. és Ref. Egyházból a május hónapban tartott árvaházi adomány gyanánt 500 dollárt. Teljes elismerés illesse a nemes szivü adakozókat, Nőegyletet és Vajda Zoltán lelkészt! New Yorkból az Első Ref. Egyházból a májusban tartott árvaházi vasárnap adománya gyanánt $75.60 összeget, a portagei megszűnt egyháztól harangeladásból $15.00, a woodbridgei Ref. Egyházból a májusban tartott árvaházi vasárnap adománya gyanánt $52.50, a loraini Ref.. Egyházból $11.00, az elyriai Ref. Egyházból $56.38, a manvillei Ref. Egyházból $30.00, Biró Menyhért és n. Library, Pa. $10.00, a so. norwalki Ref. Egyház perselypénzből $35.80, Mrs. Elizabeth Blaskovitz Long Islandról $14.50. Árvaházi vasárnapok júliusban: 11-én a johnstowni, 18-án a mckeesporti Első, 25-én a rankini és homesteadi Ref. Egyházakban. Augusztusban: 8-án a mckeesporti és duquesnei Független Ref. Egyházakban és augusztus második felében a chicagói és környéki egyházakban. Julius 4-én az istentisztelet keret étben megemlékeztünk az intézet megalapításának 22. éves fordulójáról. A közlekedési akadályok és gazolinkorlátozás miatt nagyszámú közönségre nem számíthattunk, mint a megelőző években. VI. Munkálataink, a., Általános farmi. Nagy örömünkre Izsák György régebbi munkásunk visszajött és jóakarattal és serény munkával fogott hozzá a rossz időjárás, kellő munkaerő és hozzáértés miatt visszaesett gazdálkodás megjavításához. Kapáltak, tüskét irtottak és szénát vágtak, b., Tehenészetünk. Volt 9501 font tej júniusban, értéke $475.05, egy borjuszaporulat $10.00, levágva egy tinó 180 font tiszta súlyban, értéke $36.00, összes hozadék $521.05. Kiadás élelemre, legelőhasználatra és villanyra $118.55, haszon $402.50. c., Tyukászatunk. Júniusban volt 2961 tojás, értéke $74.00, leölve öt tyuk 21 font súlyban, értétke 6.30. Összes bevétel $80.30, kiadás élelemre $71.80, haszon $8.40 és a csirkék, kacsák és libák fejlődése, d., Sertéstenyésztésünk. Leölve egy sertés 256 fontban, értéke $64.00, hat malacszaporulat, értéke $30.00, összes bevétel $94.00, kiadás élelemre $53.00, haszon $41.00 és a serttések fejlődése, e., Juhtenyésztés. Kiadás legelőre $15.00. A gazdálkodás összes hozadéka a farmi munkások fizetésének és élelmezésének levonásával $234.84. f., Famunkálatunk. Lengyel Sándor a farmi épületben a fürdőszoba padlóját, a tyukólat, az ajtózárakat reperálta, raktárt készített a füstölt húsnak, szúnyoghálókat tett fel és a templom tetejét javította. VII. Egyébb jelentések. A nyári iskola junius 28-án megkezdődött. A vizsga augusztus 15- én délután lesz. Julius 2-ig 24 gyermek iratkozott be. A tanításban aggmenházi felügyelőnek Csontos Thelma segédkezik. Árvaatya két növendéket készít elő a konfirmációra. Elhasznált élelmiszerek az Aggmenházban: 280 drb. kenyér, 1085 drb. tojás (ebből eladva 18 tucat), 87 font disznóhus, 85 font marhahús (ebből maradt júliusra is), $35.37 ára grocery és dohány. Az Árvaházban: 263 drb. kenyér, 1523 tojás (ebbőll eladva 35 tucat), 87 font disznóhus, 95 font marhahús (ebből maradt júliusra is) 21 font tyuk, $32.33 ára grocery. (Eladott egyébb élelmi szerek az Aggmenházból $13.83, az Árvaházból pedig $18.22.) A farmi épületben elhasználtak a farmon dolgozó aggmenházi lakók, munkások és nagyobb fiuk 353 drb. tojást.. Az egyes egyházi csoportok adománya 1943 julius 1-ig. Az Evangelical and Reformed Church Magyar Synodjának Keleti Egyházmegyéje fenntartási alapra $426.58, építési alapra $84.00. A Közép Egyházmegye fenntartási alapra 159.05, építési alapra $42.50. A Tóparti Egyházmegye fenntartási alapra $88.00, a Nyugati Egyházmegye fenntartási alapra $247.00, építési alapra $81.50. Nem-magyar Synodhoz tartozó magyar gyülekezetek fenntartási alapra $23.16, építési alapra $264.26. A Presbiteriánus Egyházhoz tartozó magyar Egyházközségek fenntartási alapra $488.16,