Fraternity-Testvériség, 1942 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1942-04-01 / 4. szám
12 TESTVÉRISÉG s az Egyesülettel szemben mindhalálig hűséggel fog viseltetni. A nap további folyamán a bizottságok dolgoztak. NEGYEDIK NAP A Vt. rendes tagjain kivül jelen voltak Dr. Tóth Sándor, Dr. Takaró Géza egyesületi tagok és H. I. Zeitlin számfejtő. Gyűlés köszönettel vette tudomásul Roosevelt elnöknek táviratunkra adott válaszát. Bond ügy Az Evangelical and Reformed Church lejárt bondjaival kapcsolatban a gyűlés Dr. DeLong, a Board pénztárnokának behívását határozta el, további tárgyalások céjából. Ártalmas cikkezés Vezértestület kimondotta, hogy azoknak az Egyesületre ártalmasnak tartott cikkeknek ügyében, melyek a “Reformátusok Lapjá”-ban jelentek meg, módot kíván nyújtani Dr. Tóth és Dr. Takaró egyesületi tagoknak kielégítő nyilatkozat adására. ÖTÖDIK NAP A gyűlésen a Vt. rendes tagjain kivül hoszszabb-rövidebb ideig jelen voltak Dr. Tóth Sándor, Dr. Takaró Géza, Dr. W. DeLong, ifj. Fiók Albert főhadnagy és Székely Izsó, az Amerikai Magyar Népszava igazgatója is, mint vendégek. Fiók Albert alelnök vezette a gyűlést a Fegyelmi Bizottságban elfoglalt elnök helyett. Bethlen Otthon ügyek Dr. Nánássy Lajos beterjesztette a Bethlen Otthon Intéző Bizottságának javaslatait, mikkel kapcsolatban a gyűlés a következő határozatokat hozta: a. ) Memorial Day-n ünnepség lesz Ligonierban, ahol bemutatják a teljesen elkészült uj épületet s az aggmenház átalakított helyiségeit. b. ) Labor Day-n leplezik le nyilvános ünnepség keretében azt az emléktáblát, mely megörökíti mindazok neveit, akik az építési alaphoz legalább $20.00 adománnyal járultak. c. ) Szabó Gyula árvaházi növendék magasabb iskoláztatása tárgyában későbbi jelentést várnak be. d. ) .Vezértestület hozzájárul, hogy a két árvaházi tisztviselő 5%-os drágasági pótlékot kapjon. Pályázat e. ) Tudomásul véve az aggmenházi felügyelő lemondását, Vt. elrendeli a nyilvános pályázat kiirását április 20. lejárati idővel s az Árvaházi Igazgató Tanács, mely a választást megejteni hivatott, összehívását április 24-re a Bethlen Otthonba. A “helyettes igazgató” címmel megválasztandó uj tisztviselő beállításához a Vt. kooperációt igér. f. ) Elfogadtatott az építési bizottság jelentése. g. ) Elnök utasittatott arra, hogy a perth amboyi “Kálvin János” egyházközséggel, mint az egyetlen olyan gyülekezettel, mely ugyan egyesületi kölcsönt is élvez és még sem segíti a Bethlen Otthont, — az érintkezést haladéktalanul vegye fel. Nyilatkozat Dr. Újlaki Ferenc d. e. 11 órakor átvéve az elnöklést jelenti, hogy az elnöklése mellett Király Imre és Papp Károly tagokból álló albizottság letárgyalta a Reformátusok Lapja ügyét s bemutat egy nyilatkozatot, amit Dr. Tóth és Dr. Takaró aláírtak. A nyilatkozatot, némi kihagyással, a Vt. szótöbbséggel elfogadta elégtételül s elrendelte annak megjelentetését a “Reformátusok Lapjá”-ban és a “Testvériség”ben. A nyilatkozat a következő: NYILATKOZAT Alulírottak kölcsönösen öszine sajnálatunkat fejezzük ki afölött, hogy a new yorki Kossuth-ünnepélyek alkalma úgy a sajtóban, mint egyébütt, nem várt összeütközésre vezetett a vezértestület rendező-bizottsága és a Reformátusok Lapja két alólirt szerkesztője között. A két szerkesztő nyomatékosan kijelenti, hogy kifogásolt fellépésüket semmiféle rosszindulat nem vezette a vezértestülettel vagy ünnepélyeivel szemben, sőt éppen ellenkezőleg az Egyesület jóhimeve és annak egyházainkkal való jóviszonya iránti féltő szeretetük kényszenitette őket állásfoglalásukra. Ha ennek dacára az ő meggyőződésük szerint jószándéku fellépésük nem kívánatos következményeket vont maga után: afölött őszinte sajnálatukat fejezik kii. Egyben összes alóli-rottak egy lélekkel és 'nyomatékosan tiltakozunk az ellen, hogy olyan kivülálló egyének, akik sem egyházi, sem egyesületi életünkben semmiféle működést nem fejtenek ki, rossz-szándékú támadásaikkal közénk éket próbáljanak verni. Ha ezt mégis megtennék: valamennyiünket egységes fronton fognak találni magáikkal szemben. A vezértestület nevében Dr. Újlaki Ferenc, elnök Dr. Takaró Géza Papp Károly, Király Imre Dr. Tóth Sándor bizottsági tagok. szerkesztők. Közigazgatási ügyek A közigazgatási és fegyelmi bizottság jelentése alapján a gyűlés a nyilvánosságot érdeklő itt következő határozatokat hozta: a. ) Egy kisegítő leány alkalmazott állítandó be havi $100.00 kezdő fizetéssel nyilvános pályázat utján. b. ) Kerekgyártó Lajosné, irodai alkalmazott lemondott állásáról. Helye betöltendő. c. ) A drágaságra tekintettel a tisztviselők napi kiszállási költsége $6.00, kerületi szervezők napi $4.00 legyen.