Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1941-08-01 / 8. szám

TESTVÉRISÉG 7 JÖVŐBEN El reményem Irta: FI NT A SÁNDOR Életem díszbojtja, Előnye vagy foltja: Hatvan évig mit tettem? Szárny nélkül az Égbe, Nem repülhetsz élve: Szárnyakat növesztettem. Világvándorlásom, Tartós koplalásom, Ma a szegre akasztom. Éltem vásott korát, Emlékezés torát, Szívemből felfakasztom. Hol vagy kova-tapló, Ha már nincs alám ló, Gyalog járom e földet. Tüzet fog a dohány, S a megyszáru pipám. Mint egy oltár füstölget. Máma könnyen teszem. Nyakam köré veszem, Csikóbőrös kidacsom. Nyakát kitekerem, Borral öntözgetem, Száraz gégegaratom. Nyomor írja: kenyér, Mennyországgal felér, Ha küzd’sz borúit egével. Életváltó tanács, Az ünnepi kalács. Tápláló erejével. Nincs tyúkhús, se kalács, Szabad-tüzi bogrács, Gulyáshús, juhpaprikás. Pörkölt hagymás leve, Puha kenyér bele, Nem pattog ma karikás. Felnyársalt szalonnám, Itt a tenger partján, Sercegteti a parázs. Ábrándozó szívem, Elámuló lelkem, Előveszi a varázs. Kalandoz a múltban. Minden percben útban, Pákosztosan rugtatón. Idézi mi régi, Szellemtelten égi, Emlékeztet nyugtatón. Csikó-csengő szava, Vándor madár dala. Emlékeim zsoltára. Visszaszáll ma egyre, Felségéit e hegyre, Itt áll a hír oltára. Délibábos Ecseg, Tőlem messze esett, A világ hátán hordoz, ős természet ölén, Narancstermő földjén, Kalifornia gondoz. A viharzó tenger, Álmaimból felver, Tettre nógat s elterül. Álomlátó lelkem, Szélesítve telkem, Csendes csenddé csendesül. Látóhatárt veszít, Oly messzire tetszik, Elveszőben az irány. Szemem fényét veszi, Búsúlt lelkem eszi, A háborgó Óceán. Vénült, mint az utas, Nyűtt bocskorom lyukas, Nem győzöm már szalmával. A szűrőm is keshedt, Elől-hátul repedt. Fércelgetem fonállal. Messze már a messze, Közeleg az este, Köröttem settenkedőn. Árnyékot növesztve, Nyugalomra intve, Megállásra késztetőn. A múltat leírom, Jelent még elbírom, Jövőben él reményem. Mely örökké éltet, Vezérelve léptet, Eloszlatja félelmem.

Next

/
Thumbnails
Contents