Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-04-01 / 4. szám
TESTVÉRISÉG S HÁROM VENDÉG Irta és Magyarország Főméltóságu Kormányzója, Horthy Miklós, húszéves országlásának ünnepén elmondta DR. RAVASZ LÁSZLÓ püspök a Kálvin-téri templomban. Alapige: I. Mózes 12:2. “Megáldalak téged... és áldás leszesz.” Megképzett előttem, hogy ezen a napon egy öreg magyar érkezik a királyi várpalota ele. Ismerős és mégis ismeretlen. Mindenki látott ilyen öreg magyart, aki járt a pusztán s bizonyára ilyennek képzeli minden olvasó az A: any János Vén gulyását. Indul befelé a palotaba. Különös dolog történik: hiába vannak ott fegyveres örök, ajtónállók, alabárdos testőrök, az öreg magyar csendesen ballag felfelé a ragyogó lépcsöházban s tart a Kormányzó Ur legbelső szobája felé. Kopogtat és belép. — Adjon Isten szerencsés jónapot! A Kormányzó Ur barátságosan tekint rá s megkérdi: — Kicsoda maga, jó ember és mit keres itt? — Megkövetem Kormányzó Urat, én a mesebeli öreg magyar vágyóik: az ezeresztendős magyar ember, ma tán azt mondanák: az elmúlt idők örök magyarja. Én éreztem mindent, <mr velünk történt, én gondoltam mindent, ami magyar ember eszébe ötlött: én vagyok az élő magyar emlékezet. Ezer esztendő alatt annyi gazdánk volt; nagyok és kicsinyek, dicsőségesek és nyomorultak. Eljöttem megmondani: Kormányzó Ur odaillik a legkülönbbek közé. Ezért esik jói nekünk tudnunk ott a mélyben: fenn a magasságban, ország-világ előtt, a Kormányzó Ur visel' a mi képünket. Büszkébb a fejünk tartása, ha tudjuk: Kormányzó Úrról varrnak hímet — reánk. Szünet. Azután igy folytatja: — Minket a mi gazdáink sokszor észre sem vettek, annyiszor ütöttek, annyiszor dobtak vásárra s ha meg is becsültek, ideig-óráig tették a vérünkért vagy a zsírunkért; eljöttem megmondani, hogy Kormányzó Ur magunkért becsült meg. Köszönöm, hogy szeretett minket, csak a szivünket kérte — nincs is nekünk igazán egyebünk — de ez itt van, elhoztam ajándékba. A palotában nagy csendesség támad s nem lehet tudni: a termeken, vagy a sziveken, de ez az Ige hangzik át: “Megáldalak téged és áldás leszesz.” * Pár perc múlva egy más vendég siet felfelé a lépcsőn. Hat-nyolc esztendős fiúcska, szöghaju, bátor tekintetű. Peng a csizmáján a sarkantyú, amint kettőt is lép a puha piros bársony szőnyegen; villog a boltozatot tartó márvány Atlaszok hűvös árnyékában kicsiny fehér inge és árvalány- hajas kalapjával úgy integet, mintha bárányfelhőket terelgetne vele össze az égről. Már ott is van a Kormányzó Ur előtt. — Jó reggelt kivánok mindközönségesen! A Kormányzó Ur mosolyogva néz rá, a Kor- mányzóné fehér keze megsimogatja a fiú piros arcát, s már mondja is üzenetét a kis követ: — Én vagyok a magyar jövendő, a huszadik és következő század. Eljöttem megköszönni, hogy mi vagyunk. Köszönöm, hogy mikor le volt gázolva ez a nép, Kormányzó Ur hitt benne, hitt bennünk. Visszaadta nékünk öntudatát, becsületérzését, életakaratát. Köszönöm, hogy toborzott minket s mi utrakeltünk. Én itt egyedül vagyok, de millió testvérem és barátom hallja, a Horthy Miklós ezüst kürtjét s gyülekezik az ő zászlója alá. Mi győzhetetlen hadsereg vagyunk, mert nem fog rajtunk a halál: hitből születtünk, hit által győzünk. A Kormányzó Ur lelkében ünnepi csendesség támad s mint a kenderesi harangszó ütése, úgy kondul az Ige: “Megáldalak téged és áldás leszesz.” * A harmadik vendég sugárból és dicsőségből van. Fején töviskorona, keze átszegezett. Előtte az őrség imához sorakozik, az alabárdok hegye koccan a márványpadozaton s úgy vonul át a királyi vár ivei alatt a Királyok Királya, Uraknak Ura, a Názáreti Jézus. A kormányzói pár mélyen meghajlik előtte. “És az, Akinek kezében hét csillag van és szájából kétélű éles kard jő vala ki, orcája mint a nap, mikor fénylik az ő erejében, igy szól: tudom a te dolgaidat és a te fáradságodat és hogy terhet viseltél és béketürő vagy és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.” Majd igy folytatja: De még nincs vége a nagy küldetésnek. Még hátra van a neheze: tovább roskaszt a teher, őröl a gond, töri szivedet a kockázat. Még telik a keserű pohárból, a tövisek sem veszítették el az élüket; még mindig életre és halálra megy a harc. De ne félj: “Megáldalak téged és áldás leszesz.” Áldás népednek: nagy ajándék, éltető erő, segítség és talpraállás. Áldás, magadnak: nagyszerű munka, sok-sok csoda, mind a felülről való segedelem bizonysága és szeretet, szeretet, kicsik és nagyok, öregek és fiatalok, szegények és gazdagok szivéből, minden magyarok szivéből. S a királyi vár kőboltjai eltűnnek, mint a délibáb: magányos pusztán áll a Kormányzó élete hü társával s millió galamb szárnyán magyarok imádsága von sátort fölötte.
