Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-02-01 / 2. szám
REFORMÁTUS ÚJSÁG 7 FELEDHETETLEN NAPJAIM Irta Magyar Jolán az 1939. évi tanulmányi versenyünk egyik nyertese Mióta visszajöttem Magyarországról, többen kérdezték már tőlem, hogy szeretem-e a “Hitler Bácsit?” Erre a kérdésre az volt a feleletem : Igen, szeretem, de csak is egy ok miatt. És pedig mert neki köszönhettem, hogy meghosszabbította magyarországi látogatásomat és igy nagyszüleimnél három héttel tovább maradhattam .. . Igaz, nagyon is igaz, hogy — mint vezetőnk mondotta — koldusbottal indultunk el bujdosá- sunk útjára, hiszen mi legtöbben akik nyertünk, még csak nem is álmodtuk meg, hogy óhazai nagyszüleinkkel valamikor beszélgessünk ebben az életben. De igaz, hogy a botunk kivirágzott és ennek a virágzásnak bimbói örökkön-örökké fognak élni az én szivemben is ... Leirhatatlan amit éreztem, amikor Hegyeshalomhoz értünk. Szivem mélyéből mondom, hogy egyenesen megrendítő volt a magyar határ- állomáson, Hegyeshalomban, a mi számunkra rendezett fogadtatási ünnepség. Könny szökött szemeimbe, amikor a magyar ruhákba öltözött kisleányok egy-egy virágcsokrot köztünk szétosztottak. És valahol egy cigányzenekar pezsdi- tően ráhúzta a “Himnuszt” és “Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”-ot s amikor a vonat lassan elindult a “Rákóczi induló”-t. Száraz szem nem volt látható. A keleti pályaudvari fogadtatásunk Budapesten is forróan ég szivem mélyében. Amikor már Debrecenben el voltunk helyezve a három heti tartózkodásra, nagyon megörültem, hogy egyik nyertes cimborámmal együtt leszek. A Tisza István Egyetem gyönyörű modern épület és az előadások, amelyeket ott hallgattam valódi magyar tanárok alatt igazán kitűnőek voltak. Nagyon megszerettem az egyszerű, értékes Debrecent és most csak az a kívánságom, hogy valamikor a jövőben is újra lássam. Azon az egy hétben, amit Budapesten töltöttem, megtanultam jó hamar, hogy melyik város a legszebb a világon, hiába én nem is láttam az egész világot. Azt a bizonyos kicsi “valamit” amit minden utas keres valamikor, megtaláltam Tihanyban és megláttam a gyönyörű Gellért hegyről, ahol sok feledhetetlen órát töltöttünk. Leirhatatlan az az érzés, amit éreztem, amikor először láttam a gyönyörű Budapestet a Duna- partról. A Világszövetségi fogadás is olyan mélyen maradt szivemben, hogy méltóan leirni és megköszönni a hozzánk való szívességet én képtelen vagyok. A bucsuest, amit a Nyári Egyetemi bizottság a mi részünkre rendezett, hamar és szomorúan telt el és mindnyájan, tudom magamról, amikor búcsúztunk az egyetemi ismerőseinktől, úgy köszöntünk el, hogy szivünkben ott éget a vágy és remény, hogy Isten segítségével minél hamarabb visszajöhetünk nagyszüleinkhez, talán tanulni tovább vagy csak gyönyörködni a sok szép látnivalóban. Amikor nagyszüleimet és óhazai rokonaimat megláttam életemben először, újra csak hálás voltam szivemben, hogy az Amerikai Református Egyesület ezt tette nekem lehetővé és amig csak élek mindig hálás leszek érte. Remélem, hogy a jövőben az Isten úgy megsegíti az Egyesület elöljáróit és munkásait, hogy sok-sok fiatalnak nyithatnak utat Magyaarországhoz, hogy amig élnek mindig büszkék lehessenek magyar születésükre. Mondani valóm van az Amerikai Magyar Református fiatalsághoz: Én, mint aki ott jártam, minden szépet, jót amit ott tanultam és láttam örömmel ajánlhatom minden itt született magyar ifjúnak és leánynak. Aki csak teheti minél előbb tagja legyen a mi Amerikai Magyar Református Egyesületünknek, amely minden lehetségest megtesz a mi érdekünkben.