Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-12-01 / 12. szám
12 TESTVÉRISÉG mer beiratkozni a Kunn-kollégiumba. Ebből vizsgára áll 11 és elbukik mind. Az iskola ezzel megszűnik. 1925-ben egy rendelet aztán elveszi a gimnázium épületét is. Az egyház táviratban kiált segítségért az uralkodóhoz, panasszal fordul a Népszövetséghez, — mindhiába. így lett vége három év alatt három évszázad kulturmunkájának — mondja fásultan a végső beszámoló. így jutott fényes palotához az állami líceum s igy vesztette el al a lerongyolódott, elszegényedett egyház egyik drága örökségét és igy jutott ingyen egy közel 20 millió lej értéket képviselő épülethez a gazdag román állam. Hosszú küzdelem után a régi épületet visszanyerték, de a Kunn-kollégium nem nyílt meg többé. Egykori hajlékában árvaház van. Mintha az elmúlt 20 évet és a határon túlra szakadt magyarok sorsát jelképezné... És mégsem! A megszállás első éveiben történt, az egyik erdélyi városban, hogy éjnek idején letépték a sziguranca román zászlaját. Szemközt a kollégium — a tettes tehát csak diák lehet. Megjött az ultimátum. Ha huszonnégy órán belül ki nem adják a bűnöst, bezárják a kollégiumot. A házi vizsgálat lázas izgalommal indult meg. De a tanárok nem jutottak nyomra. Becsukják az iskolát... — morajlott végig a négyszáz főnyi diákseregen a rémület. És ekkor — a huszonnegyedik órában — a tettes önként jelentkezett. Hatodikos kisdiák volt, akit azonnal elvittek a sziguranciára. Megverték, börtönbüntetést kapott, hetek múlva került vissza, betegen, meggyötörve az iskolába. A bizonyítványáért, holmijáért jelentkezett. — Miért tetted ezt? — mondta mély szomorúsággal az igazgató. Az ilyen esztelenség nem menti meg a magyarságot, hanem elveszt bennünket ! Miért tetted fiam ?! — Nem én tettem igazgató ur — válaszolt csendesen a diák. — Nem te tépted le a zászlót? — döbbent meg az igazgató. — Hát ki? — Nem tudom. . . — Nem tudod?! — Az igazgató szava elakadt. — Nem tudod? Hát akkor. . . miért jelentkeztél ? A diák arca kigyullt és elsápadt megint: — Hogy be ne csukják az iskolát... Az egyik szemünk nevet — és sir a másik. Hét kollégiumból öt visszatért, — kettő a határon túl maradt. S ahogy fátyolos szemmel intünk át a nagyenyedi és szászvárosi kollégium felé, érezzük, tudjuk, hogy nem árvaházat, de végvárat jelentenek ott. Végvárat, amiben küzdésre kovácso- lódik, acéllá nemesül ezernyi-ezer fiatal magyar lélek. Áron ba* meséje Kacagós kis székely falu. Azt mondják, azért olyan vidám, mert a nap első sugara a falu tornyát éri és benne lakik Áron bá, a legtöbb mesét tudó, a legmókásabb góbé. Emlékszem... Törőbuzafosztás volt akkor is. Nagyon kértük: Áron bá meséljen valamit. Ő megcsavarta hosszú, lelógó bajuszát, elővillantotta apró, hófehér fogait — ami miatt táltosnak is nevezték az öregasszonyok — és mosolyogva kérdezte: “Miről meséljek nó? Jó leszé, ha Estván királyról mesélek?” És belekezdett: — Nagyapámtól hallottam, ő meg az apjától, hogy Estván király igen vitéz király volt. A pár- bajvivásban kiváló. Hetedhétországban nem vívott senki úgy, mint ő. Történt egyszer, hogy Achtum, a marosmenti fejedelem, akinek számtalan vadon legelő lova vót és födje annyi, hogy a Körös folyásától az Erdélyi bércekig terjedt, annyira ment mán, hogy kezdte emlegetni, ő még a királytól sem fél. — Fíilibe jutott ez Estván királynak. Majd adok én neki, szólott és felöltözött Csanád vezérének ruhájába. Aztán felült legszebbik lovára és addig le se szállt róla, amig Achtum váráig nem ért. A várbeliek megcsodálták a délceg vitézt és sietve vezették a vár ura elé. — Mi járatban vagy, jó vitéz? — kérdezte Achtum tőle. — Azért jöttem — válaszolt Csanád, a király — hogy megbüntesselek királyod elleni lázadozá- sodért. Achtum talpraugrott és kardot rántott. Ő is jó vivő vót. Csanádnak méltó párja, aki szintén kihúzta szablyáját. Két nap és két éjjel küzdöttek. Olyan heves vót a harc, hogy három kardot törtek össze. Végre harmadnapra Csanád győzött. A győzelem jeléül levágta Achtum fejét és Gyula vezérrel elküldötte a királynak. Gyula vezér elhatározta, hogy azt fogja mondani, hogy ő győzte le Achtu- mot, mert féltékeny vót Csanádra és dicsőségre vágyott. Estván király már otthon vót, mikor megérkezett Gyula vezér. Gyula vezér mindjárt eldicsekedett, hogy miként ölte meg Achtumot. A király csak nevetett és azt mondta: Ha elhoztad a fejét, mért nem hoztad el a nyelvét is? — és elővette tarsolyából Achtum nyelvét. Mindenki rögtön tudta, hogy a király vót a győztes. Dicsőítették is érte és jobban féltek tőle, mint valaha. A csaló Gyula vezért pedig kiseprüz- ték az országból. Hát ilyen hires vitéz volt Estván király” — fejezte be Áron bá a mesét. S már megint vidáman nevetett, mert a Mózsi gyereknek hosszú fekete bajuszt ragasztott törő- buzahajból, Rebinek meg bogarat csúsztatott a nyakába. Forró Zoltán.
