Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 23 BESZÉLGETTEM EG¥ HAJDANI FELSÉGSÉRTŐVEL Irta: Szabó Lajos Hatujju Lukács, a vén magyar, sok minden volt már hosszú életében. Szántóvetö, tehéngyógyász, elöénekes halotti torokon, "gazi ember” (a halászbokornak az a tagja neveződik így, aki a hálába akadt giz-gazt szedi ki.) Volt bandérista is, mikor Kossuth Ferenc erre járt, volt helyettes halottkém is. Sirásó is volt, násznagy is volt, képviselőtestületi tag is volt, sőt egyszer még “felségsértö” is volt. Régen volt ez nagyon, még a békevilágiban. Ártatlanul kenték reá ezt a csúnya bűnt, mert bárányártat- lanságu volt benne Hatujju. Dehát hiába! Ráfogták, rákenték s meg kellett szenvednie érte. A dolog igy esett: Az olasz határon, nagy sziklahegyek közt, éppen a monarchia grá- nicán állott az a vár, amit a császárvadászok, meg a vártüzérek strázsál- tak. A vártüzérek között szolgált Hatujju. A császárvadászok tiroli fiuk voltak, a vártüzérek meg hajdúsági, szabolcsi gyerekek mind a harminchatan. Megértették egymást. Mármint a közkatonák, mert a cseh tisztek azok gyűlölték a magyart kimondhatatlanul. Hatujju a puszta emlékükre is köp egyet felindulásában. Mert ezek miatt kellett szenvednie, ezek miatt lett ö börtönök bus lakója, mint felségsértö. Hatujju elmélázik, ahogy ballagunk az alföldi mezön: — Hej, de messze is voltam én akkor a szülőhazámtól 1 Öt napig tartott az ut, ha szabadságra jöttem. — S egy ilyen szabadság miatt kaptam a börtönt. Pipára gyújt, s pöfékelve mesél: — Azok a tiroliak úgy ették a jó magyar szalonnát, ha megkínáltuk őket, mint a kacsa a csikót. A szemük kidülledt belé. — Mikor megtudták, hogy szabadságra megyek a magyar hazába, azt mondja a kajzerjágerek cukszfürere: — Te, sógor, ha visszajössz, hozz magaddal annyi szalonnát, kolbászt, meg egyéb magyar jót, amennyit elbír a hátad. Megfizetünk érte! — No jól van! — Hazaérek a messzi hegyekből, két napot pihenek itthon, s akkor mondom szegény öreg anyámnak: — Adna-e tiz forintot kölcsön, édes szülöanyám! ? Azt mondja: — Adok, magzatom, adok! — No mondom, akkor adjon, mert majd visszafizetik a császár vadászai duflán! — Úgy volt! — Bementem Debrecenbe Szabó Mihályhoz. Hires hentes volt az nagyon hajdani időkben. Annál bevásároltam. — Aztán vissza a digó gránicra. A császárvadászok hurrával fogadták a sok magyar jót. S fizettek érte, mint a köles. Aztán enni kezdtek. De hogy. A szemük dülledt a gyönyörűségtől. — No jól van! — Másnap szabadnapos vagyok, ífcDERÜS PERCEM ülök a várudvaron, s kirakom magam elé a császárvadászoktól kapott sok pénzt. Mint ezüst forint volt. Egy tehenet lehetett rajta venni. Számolgatom a pénzt. — Az egyik forint piszkos, fekete. Köpök reá, s a mundér ujjával esiszolgatom. — Akkor a hátam mögött megdör- ren a cseh főhadnagy ur szava: — Mit csinálsz te?! Felugrok: — Jelentem alássan: a pénzem tisztítom ! — Igen?! — Igen, jelentem alássan! Rám ordít: — Kuss, te felségsértö! Láttam, amikor a forinton levő őfelsége fenkölt képére köptél. Lázadó! Mondom: — Úgy szoktuk, jelentem alássan. Köpünk a pénzre, osztán posztóval megdörzsölgetjük. Pulykavörös volt a cselák: — Köptél a császár képére, vagy nem köptél! ? — Köptem, de... — Fogd be a szád! ... — Befogtam s a cselák tiszt ur azonnal átadott az őrségnek. Kilenc napig egy sötét lyukban seny- vedtem kenyéren és vizen, mint felségsértö. Sóhajt, legyint: — így volt. Ilyen az élet. — A cseh tiszt ur aztán az első ütközetben átszökött az ellenséghez, én meg véreztem Ferenc Jóskáért, amig élt az öreg. — Hát ilyen felségsértő voltam én! ÖTLETES HIRDETÉS Helyi képviselőink egyik-másik osztályunknál erős "konkurrenoiá”-val küzdenek. Gondolkoznak tehát azon, hogy valami olyan mondást vagy versikét találjanak ki, ami hathatósan berögzitse magyar testvéreink emlékezetébe Egyesületünk jóságát. Alábbi "hirdetést” egyik perth amboyi osztályunknál alkalmazzák (Petőfi után szabadon, sőt — szabadosán) nagy sikerrel : “Járjatok be minden földet, Melyet Isten megteremtett S nem akadtok bizonyára — Egyesületünk párjára.” A példa követőkre vár. A "Testvéri- ség”-ben szívesen közölnénk hasonlókat máshonnan is. Mi nem, de... A konfirmációs órán történt, kérdi az árvaatya: Megkeresztelünk mi reformátusok kis gyermekeket? Feri igy felel: Mi nem, hanem a papjaink igen. AZ ÁRVAHÁZ HUMORA Tomato bácsi A nyaraló gyermekek között volt egy vérbeli német kis lány is. Az elhatározás benne nagy, hogy megtanul magyarul. A “tanitó bácsi” megszólítást akarta először is megtanulni. A “bácsi” szó ment valahogy', de a "tanító” szóban megbicsaklott a nyelve. Egyszer emigy porolt egy másik kis lánnyal: “You just wait, I will tell on you to “TOMATO BÁCSI.” Cipő vétel Juhász néninek cipőre volt szüksége, papírral szépen mértéket vesz a lábáról. Megkérdi Rudit, aki jól megtermett legény, hogy menjen el a cipő- üzletbe a mérték után neki cipőt venni. Rudi készségesen el is megy s a cipőt annak rendje szerint meg is veszi. Haza hozván a cipőt, Juhász néni felpróbálja azt. Rémülve látja, hogy azok olyan nagyok, hogy csol- naknak is belelllenék. Így szól Rudinak : Rudi te, nagyok ezek a cipők! Rudi méltatlankodva válaszol: Én nem tehetek róla, ÉN NÉGY PÁRT IS FELPRŐBÁLTAM. Tanári pipa H. Jóska, aki a collegeba jár, nemrégiben egy finom pipát nyert. így hát cigaretta helyett most pipázik. Mikor G. Néni először látta meg Jóskát füstölgő pipával, nagy gyönyörrel szemléli, végre igy szólal meg: Már bizonyosan tanár lett a Jóska, mert hogy olyan szépen pipál. Szapora János A történelmi órán Szapolyai János és I. Ferdinánd királyról tanulnak a gyermekek. Tanitó bácsi megkérdi M. Sándort, ki volt az a két király, akit a mohácsi vész után választottak meg? Sándor igy nevezte meg őket: SZAPORA JÁNOS ÉS BERTI NÁNDOR. Biráls vagy birkák? A BIBLIA ÓRÁN történt a következő elszólás: Tanitó bácsi magyarázza, hogy Józsué halála után Izráel népe BÍRÁKAT választott vezetőkül. M. Zs. a kérdések feltevésénél emigy válaszolt: Józsué halála után BIRKÁKAT választottak vezetni. A telefon Olajos bácsi nem szeret telefonálni. Inkább legyalogol a városba, ha mondanivalója van az árvaatyának. Egyszer mégis oda kellett mennie a telefonhoz, mert az árvaatya akart vele sürgősen beszélni. Megmagyarázták neki, hogy mint kell kezébe venni a kagylót. Mikor a beszélgetésnek vége volt, árvaatya, aki jelen volt a beszélgetés alkalmával, megkérdezi. "Olajos bácsi, visszaakasztotta a kagylót?” Olajos bácsi igy felelt: “Majd visszateszi, akinek szüksége lesz a telefonra."
