Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-05-01 / 5. szám
12 TESTVÉRISÉG returned to the city, he recommended me for a scholarship in the Gymnasium of Nagyvarad. At the same time that he was befriending me in town, I zvas getting into trouble back on the ranch. I had teased my Aunt Zsusa’s donkey, Crinolin, until it dashed off into the Puszta ivith her and caused no end of trouble. In terror of what my uncle might do, 1 mounted Mocskos and ran away, ending my career as a herdboy. After a night of wandering, I drove the horse back in the direction of my uncle's ranch, and started home on foot, which is where this story starts. tarn ebben, hogy mikor visszament a fővárosba, a nagyváradi gymnasium ösztöndijára ajánlott engem. Amikor azonban ö épen engem ajánlgatott a fővárosban, nagy bajba kerültem ott a pusztán. Nágybátyám feleségének, Zsuzsa nénémnek szamarát, Crinolint ugyanis úgy megvaditottam, hogy az a pusztának rohant vele, amiből végzetes bajok származtak. Megrémültem ekkor, hogy nagybátyámtól mit kapok ezért, Mocskosra kaptam s elvágtattam a pusztáról, igy fejezvén be csikósboj- tári életem. Egy egész éjszakán át csatangoltam, majd a puszta irányába elengedtem Mocskos-omat s magam gyalogosan hazafelé vettem utamat. Itt kezdődik e történet. (B. I.) AZ ELSŐ ISMERTETÉS FINTA ÚJ KÖNYVÉRŐL (IWy brothers and I. Written and illustrated by Alexander Finta. 186 pp. New York: Holiday House. Prize $2.00) Hét éve mult már, mióta Pinta Sándor, a magyar művész, önéletrajzszerü kalandjait a “Herdboy of Hun- gary’’-ban az angolul olvasó ifjúság számára kiadta; ez idő alatt épen elegendő könyvet olvastam ahoz, hogy menthető legyen, ha az a történet ei is halványult volna emlékezetemben, — de amint a nevet a borítékon megpillantottam, azonnal tisztán és világosan visszatért az egész. A közvetlen utána megjelent és szintén az életből merített “The good master” népszerűsége következtében kissé beárnyékoltam az elbeszélésnek ugyanaz a nemzeti szintere van, különös, mint a paprika — ami szint és izt is jelent: “Én és az öcsém” az ismert Finta családi banda, mely hat izmos és eredeti gondolkozásu suhancból áll. Ott találkozunk velük, mikor Sándor visszatér a pusztáról, amely történet röviden benne van az előszóban s igy mindenki jó indítást kap. Kicsit begyulladva akarja épen közölni meglógását, de úgy látja, hogy jöttét öröm előzte meg. A madarak iránt tanúsított érdeklődése ösztöndíjat szerzett számára a közeli város gimnáziumában, így apjuk az egész családot a városba viszi. "Nem akarom, hogy egy fiam jobb nevelést kapjon, mint a többi”— mondja a meglepett igazgatónak, öt fiúval többet vezetve elé, mint az levelében kérte. “Ha ez gimnáziumba megy, akkor megy mind.” Valóságban azonban más oka is van arra, mint a számuk, hogy oda nem kerülhetnek. A történet szerencséjére mindnyájan kikötnek egy elemi iskolában, ami alkalmat ad egy nagyobbára Fintáékból álló utcai banda szervezésére, annak következtében, ami várt rájuk hazafelé menet. Ezzel a több mint életrevaló "gang”- gel aztán szinte vágtat a történet. Még az utolsó lapon sem áll meg, legfeljebb uj erőt gyűjt. A különbség ez és az amerikai kisvárosok hasonló ivásu kertalji boys’ clubjai között leginkább abban van, hogy más-más az anyag, amivel felfedezéseiket és hadjárataikat keresztül viszik, ők például kalitkaszámra fogott ritka madarakkal szereznek pénzt; cirkuszuk csillaga egy kellőleg idomított, hatalmas sas, másik egy mágnás földbirtokos, akit rábeszélnek, hogy diszmagyarjában jelenve meg közöttük tehessenek eleget Ígéretüknek, hogy egy “élő grófot" vezetnek elő. Ezen kivül még ennél is izgatóbb különbségek vannak. A hasonlóság azonban olyan erős, hogy minden tiz éves gyerek otthon találja magát a történetben. A képek ugyanolyan lendületüek, mint az előző könyvben, de testesebbek, erős, éles vonalaik összefüggenek az esetekkel, miknek igazán ihü illusztrációi. A könyv kiállítása Helen Gentry ízlését dicséri; gyűjteni fogják. De olvasni is. <B. K. Gy.) It is seven years since Alexander Pinta, Hungarian artist, gave English-reading boys his autobiographical adventures in "Herdboy of Hungary,” and in that period I have read books enough to be excused if that story should have faded from memory — but at the very sight of the name on this jacket it came back bright and clear. Obscured by the popularity of “The Good Master,” published not long after, and also out of life, it had the same general scene and the same national color, distinctive as paprika — which is as much a color as a taste. “My Brothers and I” are the same old Pinta family gang, six muscular and original-minded brothers. One meets them on Sandor’s return from the Puszta — that story is briefly recapitulated in the forward, so everybody starts fair. Somewhat scared at having to break the news that he has run away, he finds that joy has preceded him. His interest in birds has brought him a recommendation for a scholarship at the gymnasium in the near-by city. So father takes the whole family to town. “I do not want one of my sons to be better educated than the others,” he tells the astonished principal, ushering in five more boys than his letter called for. “If one goes to the gymnasium, they all go.” Indeed, it is for other reasons than number that they all don't. Fortunately for the story they land in public school, for that involves the formation of a neighboring gang -— chiefly Fintas — to offset one that lies in wait for them on the way home. With this more than lively organization to keep it going, the story gallops. It does not even stop on the last page, which is only a pull-up. The difference between this and a back-lot boys’ club in an American small town of the same period is largely in the different material with which to carry out exploits and campaigns. They can, for Instance, raise money by catching cagefuls of rare birds; one star of their circus is a tremendous eagle they have tamed enough for their purposes, and another a member of the landed aristocracy whom they have persuaded to come in the magnificent costume worn by his rank on state occasions, in order that his young friends may live up to their promise to exhibit “a live count.” There are other differences yet more striking. But the likenesses are so strong that any lively ten-year-old feels at home in the story. The pictures have the same dash as those in the earlier book and more body; their strong, sharp directness belongs with the incidents of which they are truly illustrations. The book has the distinction of anything designed by Helen Gentry: it will be collected. But it will also be used. (New York Herald Tribune) May Lambert on Becker
