Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUS ÚJSÁG 11 MAGYARORSZÁGI IMPRESSZIÓK — Irta: Nagy Sándor* — Gyermekkorom óta fokozatosan növekedett szivemben egy mély óhaj, amelyet jó szüleim akaratlanul oda plántáltak többször elmesélt s megszépült visszaemlékezésükkel. Ez a vágy pedig az volt, hogy megtekinthessem őseim hazáját és mindazt, amit szüleim annyira kedveltek. Valahogyan e vágy által azt éreztem (s ma még jobban mint valaha), hogy én is a Magyar földhöz “tartozom”. E vágy kielégítést nyert amidőn a Református Egyesület megadta úgy nekem, mint másoknak azt a fényes alkalmat, hogy Rákóczi visszatért földjét megláthassuk. Ahogyan vonatunk közelebb és közelebb robogott Magyarország határa felé, jobban és jobban éreztem az őseimtől örökölt s a magyar földhöz vonzó kötelékeket. Végül a határ! Hallottuk a hivatalos köszöntéseket és az őszinte szivekből fakadó üdvözleteket magyar testvérektől! — örömteljes és szégyen-nélküli könnyek csordultak szemeimből! Egy pár óra elmúltával részesei voltunk egy vidámsággal telt életnek: Budapest. E fővárost nem hiába nevezik a Duna királynőjének; hiszen történelmi nevezeteségeivel és úgy modern, mint régi gyönyörűségeivel bátran mondhatjuk, hogy Budapest a világ legszebb városa. Hosszú oldalokat lehetne imi a magyar testvéreink szívélyes vendégfogadásaikról; a magyar becsületességről; az egyszerű falvak uralkodó nyugodtságáról; a kedélyeséggel telitett kávéházakban töltött estékről, amelyek tulgyorsan elmúltak a fülbemászó cigányzene mellett; a pompás magyar ételekről és a leirhatatlan finomságról, amely csakis valódi Tokaji borban található. De mindezeknél még egy fontosabb dologról szeretnék Írni. Amikor tanulmányoztam Magyarország történetét — vándorló törzsekről, akik végül egyesültek és ezáltal megalapították ezeréves hazánkat; későbbi nagy küzdelmekről törökökkel, tatárokkal s Habsburgokkal szemben — mindenütt azt láttam, hogy a magyar elhatározottság, a magyar elszántság mindig győzött. Kiváncsi voltam. Vájjon ez az elhatározottság, amely ezeréven át összetartotta hazánkat, még ragyog-e a széttépő s elpusztító trianoni szerződés után?! Válaszomat megkaptam aug. 20-án, Szent István napján. Reggel megkezdődött a diszmenet, amelynek élén ott voltak úgy a vitéz államférfiak, mint az egyházak bölcs vezetői. Első István király emlékét méltósággal illette az ünnepélyes processzió. Megérdemlő hódolattal tisztelték annak emlékét, aki Magyarország és lakói üdvösségére bevezette a krisztusi vallást. Aznap este pedig élveztük a Gellért Hegyen lefolytatott látványos tűzijátékokat. E jelenések elérték tetőpontjukat, amikor élesen kivilágították Csonka-Magyarországot... Mély csend uralkodott! Újabb jelenet: Csonka-Magyarországhoz visszacsatoltatott a Felvidék! Élénk tapsvihar váltotta fel az előző mély csendet! Hirtelen robbanó tűzijáték! és láttuk Nagy- Magyarországot az ő gyönyörű teljességében! Amint a Duna partjain összegyűlt embersereg lázas és örömtelt éljenzéssel méltányolta és helybenhagyta e jelenetet, éreztem, hogy a magyar elhatározottság még mindig él! S büszke voltam (és mindig az leszek!) hogy magyar vagyok! * * * Most pedig hálás köszönetét mondok a Református Egyesületnek, hogy nekem is megadta az alkalmat, hogy meglátogathattam őseim szülőföldjét — gyönyörű Magyarországot! Különösen lekötelezve érzem magamat Király Imre pénztárnok ur vezetőnkkel szemben, akinek bölcs felügyelete alatt szerencsésen visszaérkeztünk! Még- egyszer hálás köszönetét mondok úgy az Egyesület minden tagjának, mint az Egyesület érdemes Vezértestületének! * E cikk szerzője, Nagy Sándor ifjú testvérünk, egyike volt 1939. évi tanulmányi versenyünk nyerteseinek. Hozzánk beküldött két nyelvű Írása jellemző arra, hogy mire kiváncsi az uj nemzedékbeli amerikai magyar fiatalság. (Szerk.) “WHEN I GET A POSITION” Dear Mr. Molnár:— I am very sorry that I hadn’t written sooner to give my thanks for the check of $25.00 which I appreciate greately and when I get a position after I’m thru with school it will be my ambition to repay it so some one else may be fortunate enough to have the privilege of using the money. I know my grandfather (Mr. And. Bazsa) would have been able to thank you in Hungarian better than I can. Sincerely, Virginia Beligoy. “SOME DAY I MAY BE ABLE” Dear Mr. Molnár: I received the college-benefit check for twenty-five dollars which you sent me. I certainly appreciate your kindness and I only hope that some day I may be able to repay it. Sincerely yours, Columbus, Ohio. Regina Csobadi.