Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 25/1-4. (Budapest, 1902)
418 A. AIGNER LA.TOS számos hernyóját. Mivel pedig az állat, jó ár mellett is, igen kelendő volt, annak életmódját szorgosan titkolta és még legjobb embereinek sem árulta el. Ezek közé tartozott első sorban ERIVALDSZKY IMRE, kit szerfölött bántott és boszantott az, hogy a féltett titkot meg nem tudhatja. Ennélfogva föltette magában, hogy annak saját emberségéből is rájön a nyitjára. E czélból, tudván, hogy METELKA az állatot Dabas környékén gyűjti, 1864-ben kora tavaszszal EMICH GuszTÁvval, ki akkoriban szintén nagy buzgalommal gyűjtötte a lepkéket, kirándultak Dabasra s ott két napot töltöttek. Hoztak is magukkal egy hernyót, melyet EMICH nagy gonddal nevelt. Egy szép napon ellátogatott hozzá PÁVEL JÁNOS, a Nemzeti Múzeumnak ép akkor kinevezett és csak legközelebb (1001) elhúnyt buzgó gyűjtője, kit azzal az örömhírrel fogadott, hogy IMRE bácsival megtalálták a Metelka na hernyóját. A növény, mely a hernyó táplálékáúl szolgált, vízzel telt üvegedénybe volt helyezve és tüllel bevont sodronyborítékkal lefödve. Ezt a készüléket «papsapkának» nevezték s a ritkább hernyók egyes példányait szokták ilyen alatt nevelni. PÁVEL megtekintette a hernyót s azonnal kimondta rá, liogy az nem más, mint a közönséges Árctia rn/Ymak első vedlés után levő hernyója, a milyent akár a Gellérthegyről is hozhat eleget. Szavai nagy megütközést keltettek ugyan, de még az nap kiment a Gellérthegyre és hozott onnan vagy hat darab ugyanolyan hernyót. Mindazonáltal felnevelte EMICH a dabasi hernyót s a végén kiderült, hogy csakugyan Arctia caja fejlődött ki belőle.* Nem jobban járt ANKER LAJOS budai lepkész, ki szintén jó viszonyban volt METELKÁval, kit «titka» miatt annyira zaklatott, míg az végre közölte vele a hernyó keresésének módját, de félrevezetésül — helytelenül, mint az egyébiránt a régibb rovarászoknál általános divat volt. METELKÁnak azonban némi oka is volt ANKERrel szemben a bizalmatlankodásra. A peszéri buczkákban ugyanis találkoztak egy izben és ANKER kérdésére előmutatta METELKA a talált hernyókat, melyeket amaz dobozostul együtt kiütött a kezéből azzal, hogy «ez csupa szemét!» Ezzel el is váltak, de METELKÁban ANKERnek ez a furcsa magaviselete gyanút keltett. Lesbe állt tehát egy bokor mögé és íme : ANKER csakugyan hamarosan visszatért ama helyre s az eldobott hernyókat gondosan összekeresgélte. A rolt-e köztük a keresett faj hernyója is, az kérdés. Elég az hozzá, ANKER LA.TOS — jegyzetei szerint— 1863—1864-ben május első felében a budapesti kincstári erdőben vélte megtalálni a Metelkana hernyóját, még pedig Galiumon vagy annak közelében fűszálon. Hely, idő és tápláló növény azoban arra vall, hogy nem a Metelkana, hanem talán a Nemeophila russula vagy az * PÁVEL JÁNOS jegyzeteiből.
