Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 24/1-4. (Budapest, 1901)

1-2. szám

NÖVÉNYOKOLOGIAI MEGFIGYELÉSEK LTJSSIN SZIGETE DÉLI RÉSZÉN. S!) ken az adott ökologiai viszonyok között legjobban helyt álljon. Tekintettel arra, hogy a kultúrnövények az ember kezelése alatt mily nagy tért foglalnak el, ki lehet mondani, hogy a mívelt földek képében valamely vidék növényföldrajzi és növényökologiai viszonyai visszatükröződnek. Tehát a mívelt földekből az illető vidék természetes növényzetére következtetni lehet. Valamint Magyarország növényzeti viszonyainak egyik legjellemzőbb vonása az alföld körül fekvő hegyes-dombos vidéken a szőlők elterjedése és az ország növényökologiai viszonyaira az itt dívó szőlőművelési módból lehet némileg következtetni, úgy a dél-lussini növényzetet jellemzi az olajfának mint kultúrnövénynek való gyakorisága és némely növényökologiai viszonyra az olajfák sajátságos művelési módja vet világot. Az olajkertek először is az örökzöld növényzet klímáját hirdetik. Ha Fiuméből elindulnánk és reggel Lussin szigetén Cigale partján vagy a Val d'Arche-ban az olajkertek előtt kötnénk ki, jogosan következtethetnénk arra, hogy itt már a macchia birodalmában vagyunk. Az olajkertekben azonkívül a klima zordsága — nyári forróság és.aszály meg szárasztó szelek — is kifejezést nyer. Mert az olajfa tipikus szklerophyll növény; levele nem üde zöld, nem afféle könnyen hervadó, vékony, átsugárzó levél, hanem pikkelyektől szürke, kemény s inkább törne, mintsem szakadna; szövetét elfásodott sejtek járják keresztül-kasul. A levélnek az állása is feltűnő Lapja nem horizontális síkban fekszik, hanem hegyével égnek mered ; minek következtében a perzselő napsugarak nem igen akadnak meg a lombozaton, hanem szinte akadálytalanul lesíklanak a földre. Talán a lombozat szürkés színén kívül a gyenge árnyékvetés teszi azt az ismeretes, lehangoló benyomást.* Az olajfa sokat árul el a vidék növényökologiai viszonyaiból, mert a szélálló növények prototípusa. A fája szerkezetében, az ágak elhajlásában s kanyarodásában, a levél anatómiai bélyegeiben (4. és 5. kép), a virág és gyümölcs szerkezetében, szóval a fa minden részében a szélhez való kitűnő alkalmazkodási képesség rejlik. Egy-egy ága pl. többször is meghajlik a hosszában ; eleintén talán egyenesen égnek nő, azután hirtelen kitér jobbra, majd a földhöz közeledik, ismét felkanyarodik, újból oldalt hajlik. A mely fa állandó irányú erős szélnek, a bórának van kitéve, az úgy segít magán, hogy a szél irányát követi növésében. Azért sok helyen, kiváltkép a tengerparton, pl. a Bocca falsa felé vezető úton vag}' Lussingrande és Lussinpiccolo között, nagyjából Fontes luciclus vagy valami Pleurotus alakját utánozó, fura állású, félrefordult, hosszú alacsony koronájú olajfákat találunk. E fák nemcsak annak köszönik alakjukat, hogy a törzs meg * Az olajkertek kietlensége kora tavaszszal a legnagyobb. Virágzáskor s akkor, lia a fák gyümölcscsel tele vannak rakva, élénkebb színűek és sűrűbb árnyékot vetnek.