Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 22/1-4. (Budapest, 1899)

3-4. szám

380 D" MADARÁSZ használt szavak, a nélkül, hogy azok általánosan és mindig ugyanarra a fajra alkalmaztatnának. Épígy ismert nevek Czinyágyi-támolék előtt a ragadozó madarakra a dámudi, szágákho lika vagy szakhaliká, kigyerbc, kaüáje és timiujá nevek, s épúgy össze-vissza zavarják azokat. Leggyakrabban hallottam a ki gy erbe szót a közönséges Hciliastur girrenera fajra. A dámudi malaczot és kis kutyát is rabol, az hát valami sas lehet. E tétovázásra elég jellemző épen a Hieracidea novaeguineae, melynél mikor se a kigyerbc, se a dámudi névbe nem akartam belenyugodni, az én támoljaim úgy segítettek magukon, hogy rámondták, hogy dámudi-ma gáná, mintha mondani akarták volna: legyen hát kicsi sas! (Kölyök sas, a sas gyermeke.) Természetesen még kevésbbé van határozott nevük az apró madaraknak. Ezek közül sok kapja a nevét arról a növényről, a melynek magvával él vagy a melyiken leggyakrabban látják, hozzátéve a net (madár) szót. így a fű (gyigü) magvával élő Mania grandis = gyigunei, a kokuszdiófa (ágyura) levelein bogarászó Cinnyris aspasiae — agyurunei. Szintén ilyen képzésű nevek szirinei, barámiéi, ogorenei, amuranei. Ezekhez sorozom az údímumu nevet, melynél az údí szó (egyik legelterjedtebb banána fajta neve) talán a banána levelén röpkedő apró madarat akarja jelezni. Sajátságos, hogy milyen kevés nevük van támoléknak a galambok megnevezésére. A nagyobb galambok neve általában búná, a kisebbeké múlü. Mikor már épen nagyon zaklattam őket külön nevekért, sorba elébök állítva a különféle színű apró galambot, jelezvén, hogy nem lehet az mind csak «múlü», külön nevet csakis körülírással tudtak rá mondani: múlü müdárá gorenábá (vörösfejü). Egyéb galambneveket csupán az idősebb és tanultabb benszülöttek némelyike tud megkülönböztetni. Nem mindig ismerik a benszülöttek a madár párját, ha annak más a színe. A Bogagyibeliek nem ismerték az élénk vörös Cicinnurus regi as egyszínű barna tojóját, ellenben a Czinyágyiak igen. Viszont épígy tévednek a Czinyágyiak a Cinnyris aspasiae tojójával, a mit meg a Bogagyiak ismernek. Egyébiránt ez könnyen megmagyarázható, mert a Czinyágyi környékén levő őserdőben a Cinnyris ritka, a Bogagyi körül levő számos ültetvénytől letarolt, csak a használhatatlan helyeken foltokban megmaradt erdőkben pedig a kis paradicsom-madár gyakori. Csak azt jegyzem még meg, bog}

7 sok madár nevét a kikészített bőrről nem tudták megmondani; ellenben elevenen látva, hangját hallva, nagyon könnyen. Ezen azonban nem csodálkozom. Magam voltam tanúja nem eg}* ízben, hogy a tapasztalt vadász sem ismerte fel a madárgyüjteményben a közönséges seregélyt, mint a hogy magyarországi vadméhgyüjteményemben a méhtenyésztéssel foglalkozók fele alig lelte meg a közönséges méhet.» Yégre egy kis helyreigazítást küldött BIRÓ, a mi így szól: «Bonguba