Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 20/1-4. (Budapest, 1897)
1-2. szám
8 az utóbbiról irodalmi dolgozatai tanúskodnak. Dolgozataiban, melyek egy pár kisebb német czikk kivételével mind magyar vagy latin nyelven jelentek meg, az állatországból összesen 7 új nemet, 2 alnemet, 146 fajt és 13 faj változatot írt le és vezetett be legelőször a tudományba.* Latin diagnózisai egyaránt kitűnnek úgy a jellemző bélyegek kritikai megválasztása és éles megkülönböztetése, mint a nyelvezet korrektsége által. Magyar dolgozatainak stilusa kissé nehézkes, nyelvezete nem ritkán magyartalan. De ki vehetné ezt rossz néven oly írótól, a ki a tót felvidéken született, mint gyermek tót környezetben nőtt fel, s a ki középiskolai tanulmányait latin nyelven végezte ? Hiszen abban az időben, egész a 70-es évekig, kivált természettudományi íróink valamennyien oly rossz magyarsággal írtak. A tudomány és iskola akkori magyar nyelve megrontotta a helyes nyelvérzékét még annak is, a ki az anyatejjel szivta magába a romlatlan magyar nyelvet. Még most is vannak közöttünk többen, a kikkel ez megesett, s a kik most bizony kissé pirulunk, ha első dolgozataink nyelvét a helyes magyarság mértékével mérjük. Vájjon miért ütköznénk meg azon épen FRIVALDSZKY JÁNOsnál, hogy dolgozataiban a BuGÁT-féle szerencsétlen magyar terminológiát és nomenklatúrát használta ? Hiszen 1843 óta valamennyi magyar természettudományi író a BuGÁT-féle «Természettudományi Szóhalmaz»-ra esküdött; ezt követték még a legtősgyökeresebb magyarok is. Mindnyájan abban a bűnben szenvedtünk egész a 70-es évekig, a míg csak az egészséges reakczió a nyelvrontás ellen a k. m. természettudományi társulat kebeléből meg nem indult. Épen azért kétszeres érdeméül tudhatjuk be FRIVALDSZKY JÁNosnak, hogy ő volt az, a ki a magyar rovartani műnyelv tisztázását és egészséges alapokra való fektetését a k. m. természettudományi társulatban napirendre hozta. Sokan tudjuk, hogy annak idején épen ő tőle indult ki az eszme, hogy a magyar rovartani műszavak megrostáltassanak és jó magyarsággal megállapíttassanak. Abban a bizottságban, melyet a természettudományi társulat választmánya e czélból kiküldött, és mely működésének eredményét a társulat kiadásában megjelent a Rovartani Műszótár »ban tette le, ő is mindig tevékeny részt vett és soha a legcsekélyebb ellen* A FRIVALDSZKY JÁNOstól leírt újdonságok mind az Arthropodák körébe tartoznak s a különböző csoportok között a következőleg oszlanak meg : Coleoptera .„. .... .„ .„. 7 genus 2 subgenus 129 species 11 variétas Hymenoptera — « — « 6 - « Lepidoptera .... „,. ... ..... — « — « 2 2 « Diptera.... __ .,„ „ — « — « 1 — « Orthopthera __ „„ .„ .... — « — « 6 — « Pseudoscorpiones „„ „„ — « — « t — (, Isopoda „„ ..... „„ „ _ — « — « 1 — « Összesen ,„_ .„. „„ „„ 7 genus 2 subgenus 146 species 13 varietas.