Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 19/1-4. (Budapest, 1896)

1. szám

tünteti fel. A megfigyeltem alak pyrenoidja pedig rendesen a sejtmag alatt fekszik a test hátsó harmadában (III. Táb. 16—18. ábra). Ezt azonban nem tartom elegendőnek, hogy ez alapon a tanulmányozott Carteriát új fajnak tekinthessem, annyival kevésbbé, mert, mint erről alább részletesebben megemlékezem, a Carteriákon a szabálytól való eltérést is megfigyelhettem. A G. obtusa pyrenoidja olyan, mint a legtöbb Chlamydomonas-é, szabálytalan, kerek és mintegy 5 u. átmérőjű. Amylonrétege rendesen igen csekély s ennek következtében nem is erősen fénytörő, úgy hogy sokszor csak festőszerek alkalmazásakor látható plasmatikus alapanyaga folytán. Excretszemcsékkel telt rajzókon, az életben nem is látszik (III. Táb. 19., 20. ábra.) Hasonló áll a C. multifilis pyrenoidjára is. Ismételten meggyőződhettem, hogy számos typusosan fejlett egyén közt olyan is volt, melynek pyrenoidja nem rendes helyén látszott (III. Táb. 6. ábra) s melyet annak daczára sem tarthatok másnak, mint C. muÜißlis-nek ; főképen pedig azért, mert a kisebb mérvű elváltozásokból präparatumaim anyagából valóságos átmeneti sorozatot tudtam összeállítani. Különösen hangsúlyozom ezt DiLL-lel szemben, ki határozottan vallja azt, hogy a « szervek egymáshoz való fekvése állandói).

1 Az úgynevezett <<stróma-keményítő», azaz a testben szétszórtan fekvő keményítőszemcsék, melyek az excretió terményeiről jódvegyületekkel való kezelés által mindig könnyen megkülönböztethetők, némelykor csaknem az egész sejtűrt kitöltik (III. Táb. 19. ábra). A strómakeményítő rendesen apró gömbölyded szemcsék képében lép fel (III. Táb. 1., 4. ábra), némelykor azonban hatalmasabb rögök alakjában is fejlődik (III. Táb. 20. ábra), melyek azonban még mindig oly parányiak, hogy rajtuk rétegezettséget észrevennünk nem sikerül. A sejtek többi alkatrészeiről már csak kevés a mondani valóm. Jellemző a kis, ovális, lemezes szemfolt, mely a sejt mellső harmadában (III. Táb. 16—18. ábra), egyes kivételes esetekben azonban (III. Táb. 19. ábra) azok hátsó végében is helyet foglal. A lüktető üresek typusosan fejlettek. Közvetlenül a csillangók eredési pontja alatt (HL Táb. 16. ábra) van két gömbölyded hólyagocska, melyek átmérője mindkét fajnál kbl. 4u.. Működésük könnyen megfigyelhető. Váltakozó lüktetéseik mintegy 25—30 másodpereznyi időközökben történnek. Igen élénken vegetáló sejtek vacuolumjai kisebb időközökben lüktetnek, mint idősebb sejteké. Az összehúzódások hirtelenül történnek és oly nagy fokúak, hogy a vacuolum teljesen eltűnik. Néhány pillanat múlva a vacuolum helyén azon1 DILL. Op. cit. 327. 1.