Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 18/1-4. (Budapest, 1895)
Tartalom
kor az alapszín is alig vehető ki. A törzs oldalán, annak fele magasságában sárgás kerekded foltok húzódnak, melyek a hátsó lábak beízülése felett magasabbra emelkedve, a fark húsos felső részén is végigvonulnak. Ezeket a sárgás foltokat nem külön pigment okozza, hanem egyszerűen az által keletkeznek, hogy az alapszín ezen foltok helyén nincsen sötét pigmenttel elborítva. Némely álczáknál ezen foltsor fölött s vele párhuzamosan a hát oldalán még egy ilyen, habár kevésbbé kifejezett foltsor jelenik meg. A fark húsos részén levő foltsor alatt egy a fark hegyéből kiinduló sötét csík vehető ki, mely a hátsó végtagok beízülése közelében elenyészik. A fark uszóhártyája színtelen s nagyobb szemű, halaványabb barna, csillagképű és meglehetősen egyenletesen eloszlott pigmenttel megrakott néha (de ritkán) annyira, hogy az egész uszóhártyát elsötétíti ; — oly sűrű, fekete rácsozatot azonban soha sem képez, mint az alpesi gőte álczáján. E sötét pigment közé az uszóhártya alsó s felső szélén, fényes fehér pigment van apró foltok alakjában közbeszórva. A test alsó oldala fehér, a has áttetsző rózsaszínű s nagyon erős aranyfénynyel borított. Az iris aranysárga alapon gyéren álló fekete pontokkal behintett ; belső széle tiszta aranysárga gyűrű képében tűnik elő; a pupilla szólességében vízszintes sötét sáv, vagy legalább annak nyoma szeli át. A kopoltyuk nyele sárgás-barna, a sugarak vörös-barna színűek ; mind a kettő sötéten pigmentezett. Idősebb álczákon (aug. vége felé), melyek uszóhártyája már hervadni kezd, mindenek előtt az alapszín sötétedik meg, azután a törzs oldalát eleintén egyenletesen borított sötét pontozás a hát teteje felé tömöttebbé válik s a hát tetején a középvonaltól jobbra s balra, egy-egy már a fej hátsó részén kezdődő s a fark húsos felső részére is ráterjedő, sárgás foltsor jelentkezik. Ezek a foltok a hát középvonala felé mindinkább kiterjeszkednek, végre teljesen összeolvadnak s az egész hátmezőt és a fark tetejét elfoglalják. Külső csipkés szélüket sötétbarna szegély kiséri, mely a későbbi oldalél mentében végighúzódó csipkés szélű barna pánt alapjául tekintendő. Az uszóhártya mindinkább visszafejlődik s csak a hát és fark tetejének sárga középmezejét sötét vonal képében átszelő bőrperem alakjában marad vissza. Végre a kopoltyuk is lehervadnak s az álczánál valamivel kisebb, mintegy 27 mm. hosszú, kifejlett állatok elhagyják a vizet. Előfordulás. Megemlítendőnek vélem, hogy a felső-tömöri tócsákban, hol az alpesi gőte álczái Montandon gőtéjének álczáival elvegyülve élnek, az előbbiek inkább a nyilt vízben, az utóbbiak pedig többnyire a tócsák sással benőtt szélein tartózkodnak. Hogy a fejlődésükben visszamaradt álczák áttelelni képesek, azt már fent idézett dolgozatomban említettem, Leírásaimat Felső-Tömösön s a tusnádi Szt-Anna tóban különböző időben gyűjtött 64 álczáról vettem.
