Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 18/1-4. (Budapest, 1895)

1-2. szám

bizonyítja ZiGNonak azon állítása, melyet 1871-ben ÜAUER-hoz intézett levelében közöl, hogy t. i. ő elkülönített leveleket talált, a melyek a « törzset », a mely nem egyéb, mint a szalagágy, alapjukkal körülfogják. Az egyes héj lemezek közötti ragasztó vagy kitöltő anyag mindig valamivel lazább szövetű, mint maga a héjlemez ; innen van az, hogy a keresztmetszetben kétféle réteg váltakozik, a mint ezt Zigno is kiemeli, mint fontos növényi sajátságot. Zigno azt is mondja, hogy az északolaszországi templomokban használatban lévő sötétszínű márványlapok fehér mészpát erei szerves eredetűek, és ez mindig ott tűnik föl, a hol a légbeli behatások a mészkövet (márványt) elmállasztották. Ezen megfigyelés szintén amellett bizonyít, hogy OstreávaX van dolgunk, mert t. i. az egyes héjlemezek között lévő kitöltő anyag lazább, mint a héjlemez anyaga maga és így kevésbbé áll ellent a légbeliek és víz mállasztó hatásának, hanem kilugozódik miáltal a héjlemezek kiállókká lesznek. Ez idézi elő a felület erős rovátkoltságát, nem pedig a növényi szerkezet. Hogy mészkiválasztó algának nem lehet venni, azt már maga GÜMBEL is belátja, mert nem a kövesedés módja az oka annak, hogy a növényi sejtek nem láthatók, hanem az, hogy állati héjjal van dolgunk, a hol ilyen sejtek nem is lehetnek, mert ha ez alga volna, sokkal jobban lehetne látni a sejteket, mint a gyengébb szerkezetű Lühothamniumnál. Hosz- és harántcsiszolatokat készítettem a szöveti szerkezet tanulmányozása czéljából; de mivel az anyag ki van lúgozva, nem igen lehet belőle használható csiszolatot készíteni, mert széttöredezik. Annyit azonban mégis tanulmányozhattam, hogy a növényi szerkezetnek semmi nyoma, csak a különböző tömöttségű rétegek, a héjlemezek és az ezek közét kitöltő anyag váltakoznak egymással, mint sötétebb és világosabb sávolt szalagok. A mit tehát Zigno levélnek nézett, az a héjlemezek vége. Nézzük már most, mi az, a mit nyélnek (callus) vettek. Ez a példányaimnál többékevésbbé domború, sűrűn hosszvonalakkal és gyengébb, ritkábban álló harántvonalakkal van fedve. Ennek a mibenlétéről könnyen meggyőződhetünk, ha egy Ostredval pl. az Ostrea crassissima Lam. hasonlítjuk össze; akkor ugyanis látjuk, hogy ezen hosszvonalzott hengerszerű képlet nem egyéb, mint a szalag tapadó felülete, a szalagágy. A domború felület, a mint ez a 2. ábrán előfordul, a jobb teknőhöz tartozó felület lesz, míg a köröskörül látható, egymást fedő héjlemezek legnagyobb valószínűséggel a balteknőhöz tartoznak, csak erősen vannak összenőve és így úgy tűnik föl, mint ha egy héj volna az egész. Ezen domború szalagtapadó felület harántbarázdái szintén a hójrétegek végeitől erednek. E tekintetben alakjaim teljesen egyeznek az Ostrea crassissima-va\. Az összehasonlításból kitűnik, hogy a crassissima szalaggödre csak annyiban tér el a « Lithiotis »étől, hogy többnyire rövidebb, de különben a hossz- és harántvonalainak