Schmidt Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 15/1-4. (Budapest, 1892)

1-2. szám

27 Ezen adatokból nyilván kitetszik, hogy a szabad partok faunájának majdnem fele oly fajokból áll, a melyek a nyilt tükrön is élnek, a nyilt tükör faunájának fajaiból pedig majdnem V3-ad rész a szabad partokon is tenyészik. Miután az eddig tárgyaltakban kimutattam azt, hogy vizsgálataim folyamában az egyes tavak faunájából hány- és miféle fajt sikerült meg­figyelnem s e fajok az illető tavakban tartózkodásuk szerint miként oszla­nak meg, még csak az van hátra, hogy az így nyert adatok összegezésével feltüntessem 1-ör azt, hogy a «Mezőségi tavak» faunájából tényleg hány fajt gyűjtöttem és illetőleg figyeltem meg és 2-or, hogy a megfigyelt fajok között vannak-e olyanok, a melyek csak az egyik vagy másik tóban, s olya­nok, a melyek valamennyiben tenyésznek, azaz, hogy melyek a közös- és melyek a saját fajok. Eme kettős czélomat aztán az alább következő táblá­zatok összeállításával véltem elérhetni. I. Protozoa és Coelenterata. A faj neve Mező­tóliáti tó Mező­záhi tó Méhesi tó Báldi tó Katoüai tó Gyekei tó Czegei tó 1 Amoeba proteus AUCT. — + + + + + 4­Difflugia urceolata CAR. + + + + + + Difflugia pyriformis PERTY + + + + + + Difflugia corona WALL + + + + + + + 5. Difflugia globulosa DUJ. ... + Difflugia acuminata EHRBG + Centropyxis aculeata EHRBG. ... + + 4­+ 4­+ + Arcella vulgaris EHRBG. _ ... + + + + + + 4­Cyphoderia margaritacea SCHLUMB. + 10. Quadrula symmetrica F. E. SCH. + Pseudodiíflugia gracilis SCHL. ___ 4­Euglena viridis EHRBG. ._ ... 4­+ + 4­+ + + Euglena deses EHRBG. ... ... + Peridinium tabulatum EHRBG. 4­+ 15. Peridinium divergens EHRBG. ... 4­+ 4­Cothurnia imberbis EHRBG 4­+ Epistylis anastatica EHRBG. ... + Epistylis plicatilis EHRBG. ... 4­+ 4­4­4­Ceratium hirundinella M. 0. FR. + + + 4­+ 20. Stylonychia mytilus EHRBG. ... + « Coleps hirtus EHRBG. ... ... + Vorticella microstoma EHRBG 4­4­+ 4­4­Tintinnopsis lacustris ENTZ ... 4­+ 4­+ + Tintinnopsis Entzii n. sp. ... + + 25. Tintinnopsis ovális n. sp ... Tintinnopsis cylindrica n. sp.... + 4­4­+ 25. Tintinnopsis ovális n. sp ... Tintinnopsis cylindrica n. sp.... + + + Tintinnopsis fusiformis n. sp. ... + Hydra fusca L. ... ... ... + 4­4­4­Hydra viridis L.. ... ... ... + . 16 Összesen 10 21 13 Ii 16 9 16 Ezek szerint a «Mezőségi tavak» mikroskopos faunájából 27 Protozoá­iéi és két Coelenteratát figyeltem meg, mezeknek legnagyobb része majd-

Next

/
Thumbnails
Contents