Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 10/1-4. (Budapest, 1886)

Tartalom

13A hím- és női-ivarszervnek valamint a bélcsatornának szerkezete a Cypris féléknél általánosan ismert terv szerint alkotott. A peték igen nagyoknak látszanak; hüvelyük korongalakú, erősen domborodott számos mikropilével ellátott felülettel. A nyákmirigy (II. Tábla, 16., 17. ábra) (glandula mucosa) hengeres, tölcsérszerű végrészekkel bír és nagysága a test hosszának egy harmada. Belső hengeres része és kivezető csatornája igen bő, megvastagodott cliitingyürűk nélkül. Hátsó vége zárt, összeforradás nyomai nélkül. A közbülső henger, vagy a szűrő-készülék, számos szorosan egymás fölött fekvő sugaras chitin-korongból áll. E korongok egyenlő távolokban feküsznek egymástól; külön rekeszeket nem képeznek, csupán a két szélső fűződik le kehelyszerüleg a többitől. A sugarak száma 30 és 35 között váltakozó. A sugarak közötti területet részint nyálkasejtek, részint pedig nyákos anyag töltik ki. A mirigy kívülről egy nyákszerű és egy chitinnemű réteg által boríttatik. Életmódjára és előfordulására nézve a következő feljegyzés maradt hátra MADARÁSZ tollából: «Ezen új állatot először 1858 junius hó közepében nagy bőségben találtam fel a városerdei tó kifolyási árkának azon részében, mely a vaspálya és a lőj)orraktár között húzódik el. A következő két évben minden erőm megfeszítése mellett sem akadtam reá, holott 1861- és 1862-ben ismét oly bőségben jelentkeztek, mint annak előtte, még pedig májustól kezdve augusztus hó közepéig.* TÓTH SÁNDOR barátom és munkatársamnak 1858-ban Biharmegyében sikerült ezen állatot felfedezni. E faj csak sekély és igen tiszta vízben tartózkodik; első tekintetre akármily más vízirovarra inkább emlékeztet, mint kagylós rákra; igen sebesen úszik, de többnyire egy helyen tartózkodik a víz fenekén, hol az iszapban levő rothadó plántákkal táplálkozik. Ha munkájában megzavartatik, vagy az iszapba fúródik vagy gyorsan tovább úszik és csak nagy ritkán jő a víz felületére.» Megjegyzem, hogy Madarász 18(i2 óta többé nem akadt ezen állatra; Matyó azonban 1877-ben az Orczy-kert tavában talált néhány példányt. (L. Budapest és környéke pag. 122.)